Zalatnay Sarolta a Békemenet kapcsán kifejezte, hogy szellemileg és lelkileg teljes mértékben támogatja a résztvevőket. "Bár fizikailag nem tudok ott lenni, a szívem veletek dobog" – mondta, hangsúlyozva az összetartozás fontosságát.

Zalatnay Sarolta nemrégiben a Borsnak nyilatkozott, és elmondta, hogy bár izgatottan várta a csütörtöki Békemenetet, sajnos nem tud részt venni az eseményen, mivel súlyosan megbetegedett.
Hosszú ideje vártam már, hogy újra elinduljon a Békemenet, hiszen hatalmas szükségét érzem már annak, hogy a jobboldali érzületű csendes többség megint hallassa a hangját, és megmutassuk, hogy minden álhír ellenére is mi vagyunk többen. Készültem is rá, hogy együtt vonulok a százezres tömeggel, hogy a végén meghalhassam Orbán Viktor ünnepi beszédét
- Nyilatkozott a portálnak az énekesnő, aki azt tervezte, hogy az esemény után Niki kislányának születésnapját is megünneplik, hiszen ő a "forradalom gyermeke". Sajnos azonban a betegsége miatt "mindkét ünnepség elmarad".
Elkapott valami csúnya felső légúti betegség. Azt is csak remélni tudom, hogy nem Covid, mert hallottam, hogy megint nőni kezdett a megbetegedések száma. No, de nem panaszkodni szeretnék, inkább csak sajnálkozom azon, hogy nem lehetek ott a Békemeneten. De lélekben ott leszek veletek!
Zalatnay később arról is beszélt a portálnak, hogy már két Digitális Polgári Körnek is tagja.
Először a Női Digitális Polgári Körhöz csatlakoztam, mert nagyon tisztelem Marsi Anikót, aki az egyik alapítótag. Örülök, hogy már közel háromezren vagyunk. Követem a Facebookon a posztokat, és persze olvasom a kommenteket is. Nagyon tetszik, hogy ott képesek az emberek a normális kommunikációra, ami különösen fontos most, hogy az interneten eldurvultak a dolgok. A Női DPK számomra a nyugalom szigetét jelenti az online térben
- magyarázta Zalatnay, aki az Állatvédelmi DPK-nak is tagja lett.