Egy jelentős áruházlánc fontolóra vette, hogy elhagyja Romániát.
Már keresik a céget, amely megvásárolná a Carrefour 458 romániai hipermarketjét, szupermarketjét, kisboltját és diszkontáruházát.
A Carrefour fontolóra veszi romániai tevékenységeinek megszüntetését, számolt be róla az economedia.ro. A francia kiskereskedelmi óriás a BNP Paribas bankot bízta meg azzal a feladattal, hogy potenciális vevőket találjon a helyi érdekeltségei számára.
Az év első kilenc hónapjában az áruházlánc árbevétele hozzávetőleg 2,2 milliárd euró volt, 1,9 százalékkal többm mint 2024 azonos időszakában. Ez a növekedés lényegesen kisebb az utóbbi 12 hónap 6,1 százalékos inflációs rátájánál, ami azt jelenti, hogy a forgalom visszaesett. A cégnek tavaly sem volt sikeres éve, a bevételei stagnáltak, 17,625 milliárd lejt tettek ki.
"A Carrefour csoport hozzákezdett a tevékenységi portfóliójának az alapos elemzéséhez, beleértve valamennyi üzleti csatornát és a szervezeti modelleket. Ez a felmérés megkezdődött, a csoport pedig ebben a pillanatban nem kommentál piaci értesüléseket" - válaszolta a cégvezetés az economedia.ro megkeresésére.
A Carrefour 2001 óta tölti be szerepét a román piacon, és azóta jelentős növekedést mutatott. Jelenleg 55 hipermarket, 188 szupermarket, 187 kisbolt és 28 diszkontáruház található az ország területén, amelyeket a vállalat üzemeltet. A francia multinacionális cég korábban két jelentős áruházláncot is integrált a portfóliójába: 2016-ban a Billát, míg 2023-ban a Corát vásárolta fel, így tovább bővítve piaci jelenlétét.
Tavaly a Carrefour vezette a romániai kiskereskedelmi szektort az alkalmazottak számát illetően, míg árbevétel szempontjából a harmadik helyen végzett, megelőzve a Lidl és a Kaufland láncokat.
A gazdasági sajtó hírei alapján a Carrefour nemcsak Romániából, hanem Lengyelországból és Argentínából is távozik, míg az olaszországi üzletláncát, amely 1200 bolt egyesítéséből áll, már idén értékesítette. Jelenleg még nincs információ arról, hogy mely vállalatok érdeklődnek a Carrefour romániai érdekeltségei iránt.



