A vadgesztenyék gyertyái újra ragyognak, mint csillagok az éjszakai égbolton.
Gyakran tapasztaljuk, hogy Radnóti Miklós lenyűgöző és mindig lélekrezgető Naptára már nem teljesen érvényes a mai világban: a hónapok már nem úgy telnek, ahogyan ő a 20. század első felében megörökítette őket.
És mégis. "Szirom reszket a fán, lehull; / fehér illatokkal alkonyul. / A hegyről hűvös éj csorog, / lépkednek benne lombos fasorok. / Megbújik a fázós kis meleg, / vadgesztenyék gyertyái fénylenek." E sorok Radnóti Május című költeményében rejlenek. Ha alaposan szemügyre vesszük, felfedezhetjük a mindenséget. Csodálkozva állunk a maroknyi szó előtt, melyben néhány sor (nyolc sor - a nyolc, amely a végtelent szimbolizálja) képes kifejezni mindent. Ez a vers olyan, mint egy imádság. Nem számít, ha nem tudjuk pontosan, kihez fohászkodunk. A vadgesztenyék gyertyái pedig újra csak ragyognak.
