"Ismételten a hányinger kerülgetett, mintha mindent el akartak volna tiporni."

Keziah Veendorpotot az FC Groningen ifjúsági akadémiáján Virgil van Dijkhoz hasonlították, ami nem kis elismerés. Később a holland utánpótlás-válogatottakban együtt játszott olyan tehetségekkel, mint Frenkie de Jong, Abdelhak Nourival és Donny van de Beek. Jelenleg a holland másodosztályban szereplő Roda csapatának tagja, ahol amatőr státuszban futballozik, miután egy sikertelen délkelet-ázsiai kalandból tért vissza.

Veendorp hazai pályafutása nem volt túl izgalmas, Groningenben mutatkozott be a holland élvonalban, de csupán ezt az egy meccset játszotta, majd 2017 és 2023 között 106 meccsen szerepelt az Eredivisie-ben.

A légiós kalandjai 2023 nyarán indultak el, amikor is kifejezte az emmeni klubvezetés felé, hogy vágyik a nemzetközi tapasztalatokra, és külföldi klubnál kívánja folytatni pályafutását.

"Volt két lehetőségem, és végül aláírtam egy szerződést a Bali Uniteddel. A klub még a repülőjegyemet is intézte. Ám aztán hirtelen eltűntek a klub képviselői, és teljes csend borult a helyzetre, még az ügynököm sem tudott kapcsolatba lépni senkivel. A nagy nap közeledtével, amikor indultam volna, váratlanul értesítettek az indonézektől, hogy egy másik játékost választottak helyettem."

A másik lehetőség Bengaluru FC volt, de mivel barátaik már jártak Indiában, és az ottani higiéniáról szóló történetek nem igazán voltak túl jók, így a feleségével ezt a lehetőséget elvetették. Ám a Bali Uniteddel kialakult helyzet miatt nem mertek tovább várni.

A pénz vonzó volt, a kaland pedig teljesen elragadott minket, így végül belevágtunk az indiai felfedezésbe. Az első, ami feltűnt, a taxik folyamatos dudálása volt. Egy tizenkétmilliós metropolisz közepén találtuk magunkat, ahol a tuktuk-sofőrök úgy navigáltak, mintha csak kamikaze pilóták lennének.

Ott mindenféle dolgot robogóval szállítottak. Volt olyan különös jelenet, amikor egy férfi harminc élő csirkét kötött a lábára, és úgy indult útnak velük.

A klub által felkínált lakásban rettenetes szag uralkodott a sok régi bútor miatt, nem volt meleg víz, az ágyra se takarót, se lepedőt nem kapott. Végül kivett tíz inget a bőröndjeiből, azokat terítette szét a matracon.

"Körülbelül három hétig laktam ott, mielőtt egy fényűzőbb épületbe költözhettem. Később a feleségem és a gyerekeim is eljöttek Indiába, de soha nem tudtuk megszokni a koszos országot.

Például teljesen megszokott látvány volt, ha valaki az út szélén könnyített magán, vagy éppen a természet hívó szavának engedett, és ezt senki sem tartotta különösnek.

A Bengaluru FC játékosai a városon kívüli katonai bázison gyakoroltak, ahol öltöző híján a középpályás állandóan edzőfelszerelésében mozgott.

A csapat színeiben 16 tétmérkőzésen lépett pályára, egy gólpasszt tudott felmutatni.

Egy év elteltével úgy határoztam, hogy elhagyom Indiát, és csatlakozom a vietnami Hanoi FC-hez. Ez a döntés még izgalmasabb és kihívásokkal teli kalandnak bizonyult, mint az előző. Az érkezésem pillanatától kezdve minden rendkívül zavaros volt. Az orvosi vizsgálat során szinte semmiféle tájékoztatást nem kaptam, és a vezetőség azonnal edzésre küldött, holott még a szerződésemet sem írtam alá. Végül, amikor végre ráírtam a nevem a papírra, lefényképeztem az összes aláírt dokumentumot, hogy biztos lehessek a dolgok menetében.

A klub szállása szörnyű volt. Patkányok rohangáltak mindenhol, a villanykábelek lazán lógtak, és itt sem volt meleg víz.

Az edzőpálya csendjében senki sem jött oda hozzám, hogy kezet fogjon, vagy akár csak egy szót váltson velem. Hamarosan észrevettem, hogy vietnamiul beszélnek rólam, és a hangjukban ott bujkált a gúny. Néhány perccel később egy vietnami származású amerikai játékostól hallottam, hogy a csapatban folyamatosan rasszista megjegyzéseket tettek két afrikai társára, és sajnos engem sem kíméltek a csúnya szavaktól.

Úgy fogalmazott, az volt az érzése, hogy a klub azonnal megbánta, hogy szerződtette. Sohasem volt az a típusú játékos, aki hátulról indulva helyzetig cselezte magát, majd gólt szerzett vagy gólpasszt adott. Ott viszont ezt várták tőle.

Külön edzésprogramot kellett követnem az erőnléti edzőm utasításai szerint. A labdával való foglalkozás teljesen kizárt volt, és az edzések rendkívül megterhelőek voltak. A pályán köröket kellett sprintelnem, még a legnehezebb időszakokban is, ami annyira kimerítő volt, hogy több alkalommal is hányingerrel küzdöttem. Olyan érzésem volt, mintha minden igyekezetükkel próbálnának megsemmisíteni.

Hanoi csapatában való szereplése alatt mindössze egy alkalommal lépett pályára, amikor tavaly szeptember 22-én csereként 18 percet játszott a Viettel FC ellen.

"1-0-s előnynél állhattam be a mérkőzésre, de végül 2-1-es vereséggel zártunk. Nem voltam közvetlenül érintett a kapott gólokban, de a babonás szurkolók és a vezetőség egybehangzóan azt állították, hogy a kudarc mögött 'a kopasz külföldi' áll. Vagyis, ez a felelősség az én nyakamba szakad" - osztotta meg gondolatait.

Rettenetesen aggódtam, hogy valami balul sül el. A bizalom már rég eltűnt belőlem, senkiben sem bíztam többé. Néhány kimerítő hónap után végre megállapodtam a klub tulajdonosával. Telepakoltam a hátizsákomat készpénzzel, majd gyorsan kiszaladtam az épületből, és felpattantam a robogómra. A város felé vettem az irányt, jól tudva, hogy ekkora mennyiségű bankjeggyel nem egyszerű csak úgy elhagyni az országot. A bankba azonban nem akartam bemenni, hiszen a klub tulajdonosa több pénzintézet igazgatóságán is helyet foglalt. Így hát belevetettem magam Hanoi zűrzavarába a pénzzel teli hátizsákommal, és elkezdtem érdeklődni a turisták körében, hogy szükségük van-e készpénzre. Ha igen, szívesen segítek, cserébe pedig átutalják nekem az összeget. De sajnos senki nem mutatott érdeklődést.