Elsőre mindössze egy szokványos közúti ellenőrzésnek tűnt, ám a rendőrök hamarosan rájöttek, hogy valami egészen váratlan dologra bukkantak. Ahogy a rutinellenőrzés zajlott, senki nem gondolta volna, hogy egy igazi "nagyhalat" fognak el.


A rendőrség sikeresen elfogott egy nemzetközileg körözött szexuális bűnözőt egy közúti ellenőrzés keretein belül Lovinobaňán, a Losonci járás területén.

A rendőrök egy átlagos közúti ellenőrzés során állítottak meg egy autóst, ekkor pedig még nem is sejtették, hogy kivel van dolguk. A volán mögött egy 54 éves lengyel férfi ült, és csak az iratok ellenőrzését követően derült ki, hogy a lengyel hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene - számolt be róla a TV JOJ.

Az ellenőrzés után a férfit elfogták, és kedden a Besztercebányai Kerületi Bíróságra vitték, ahol a Lengyelországba való kiadatásáról fognak dönteni.

A férfi ellen kiskorúval szembeni szexuális visszaélés, testi sértés, közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett erőszak, valamint vagyon elleni bűncselekmények miatt indult eljárás. Amint a kiadatásának ügyében határozat születik, a lengyel hatóságok fogják meghatározni a további intézkedéseket és a férfi sorsát.

Related posts