Szombaton a kard hegyével érintenek vállon.

2025. január 18-án Budapesten, a Stefánia úti impozáns Stefánia-palotában különleges esemény zajlik: NAGY ISTVÁN, a nyugalmazott pécskai fizikatanár feje fölött egy kard lebeg. De ne aggódjunk, hiszen a fegyver nem a nyakára, hanem - lágyan és tisztelettel - a vállára sújtanak vele. Ezzel a gesztussal csupán annyira jelölik meg őt, amennyire az ősi hagyomány szerint a lovaggá avatás során szükséges.

A lovag az ókori Róma elitjéhez tartozott, hiszen a gazdag polgárokból alakult lovascsapatok tagjaként szolgált. Később, társadalmi helyzete révén kiváltságos rendbe emelkedett, és részesült a keresztes hadjáratok során alapított lovagrendek egyikének tagságában is. Számos európai országban a múltbeli kiváltságokat és elismeréseket tükröző címeket adományoztak, mint például a francia Becsületrend vagy a brit Térdszalagrend lovagja, amelyek méltóságot és tiszteletet kölcsönöztek viselőiknek.

Végül, átvitt (főleg mai) értelemben: valamely ügy, gondolat, eszme lelkes közéleti harcosa, védelmezője. (Magyar Értelmező Szótár, MÉSZ).

A Kultúra Lovagja címet a Falvak Kultúrájáért Alapítvány 1998 októberében hívta életre. Adható kultúraszervező életműért a magyar kultúrát támogató hazai és külföldi művészetbarátoknak, szponzoroknak, mecénásoknak, politikusoknak.

Amikor kiderült, hogy a díjazásod miatt lehetőséget kapok, hogy interjút készítsek veled, úgy döntöttem, hogy egy különleges, humoros megszólítással indítok: "Üdvözöllek, dicső lovag!" (Hiszen tudom, hogy értékeled a viccet.) Egyébként, felismered, hogy honnan idéztem?

Természetesen, szívesen tenném egyedivé a Don Quijote szövegét! Íme egy átdolgozott változat: --- A hősies álmodozó, Don Quijote, akit a lovagi regények iránti szenvedélye sodor a kalandok tengerébe, elhatározza, hogy megmenti a világot a gonosztól. Fegyverével és bátor szívével vág neki a végtelen pusztának, hogy helyreállítsa a lovagi erényeket és megküzdjön az igazságtalanságokkal. Hűséges pajtása, Sancho Panza, akit a valóság talaján tart, követi őt, miközben a világ furcsa és néha komikus alakjai keresztezik útjukat. A szélmalmokkal vívott harc, amelyet Don Quijote óriásoknak néz, a valóság és az álom határvonalán játszódik. E kalandok során nemcsak az illúziók és a valóság összefonódásával találkoznak, hanem a barátság, a bátorság és az önfeláldozás mélyebb értelmével is. --- Remélem, tetszik ez az egyedi változat! Ha szeretnél más részleteket vagy stílust, csak szólj!

A Süsü, a sárkány egy igazi magyar kultúrkincs, melynek bábfigurái és mesés világa mindenki szívébe belopják magukat. A sorozat nem csupán szórakoztat, hanem fontos értékeket is közvetít, mint a barátság, a bátorság és az elfogadás. Ha arról beszélünk, miféle lovagságot képviselek, akkor talán azt mondanám, hogy az a fajta lovagság, ami a gyengék védelmét és a különbözőségek tiszteletét hirdeti. Süsü magányos sárkányként is képes volt bátorságot tanúsítani, és barátokat szerezni, így a lovagságom inkább a szívből jövő, együttérző tettekben rejlik, mintsem a hagyományos értelemben vett hősiességben. Mert végső soron a legnagyobb bátorság az, amikor a szeretet és a megértés útját választjuk.

- A magyarországi falvak kultúrájáért (nem is tudom a pontos megnevezését, utána nézek, s e-mailben megírom).

Én a rangsorban a 881. helyet foglalom el a körülbelül 890 főből. Évente húsz, vagy néha még annál is több új tagot avatnak be.

Mi inspirált arra, hogy a jelöltek közé kerülj?

Az Erdélyi Magyar Civil Szervezetek Szövetsége, amelynek elnöki posztját Bodó Barna tölti be, terjesztette elő a javaslatot.

- Te nyilván "a magyar kultúra ügyének, gondolatának lelkes közéleti harcosaként" kaptad meg a megtisztelő címet.

Másfél évvel ezelőtt, egy hosszú autóút során Bodó Barna megkérdezte tőlem, hogyan viszonyulok a díjakhoz. Ahogyan másoknak is, elmondtam neki, hogy soha nem vonzottak a címek vagy elismerések; mindig is a saját megfontolásaim és lehetőségeim szerint végeztem a feladataimat. Barna felvetette, hogy felterjeszt a lovagi címre, aminek már lovagként jogában állt. Írt egy laudációt, amelyet elküldött a megfelelő helyekre, de mivel nem érkezett visszajelzés, így az általa karácsonyi ajándéknak szánt örömhír elmaradt. Aztán idén január 5-én váratlanul felhívtak Budapestről: felterjesztettek, és sürgősen, még aznap vissza kellett volna jeleznem, hogy elfogadom-e ezt az elismerést. Azonnal küldtem egy e-mailt, és még aznap visszaigazolták; most pedig izgatottan készülök, hogy január 18-án részt vegyek a lovaggá ütés ceremóniáján.

- És hogyan csapnak le?

Tudomásom szerint egy rövid szöveget fognak felolvasni (természetesen nemcsak rólam), ezután az alapító főlovag egy karddal megérinti a vállamat. Ezt követően a nyakamba akasztanak egy bronzérmét, és átadják a diplomámat. Remélem, nem felejtem el, mint Bodó Barna, hogy fejet hajtsak a Szent Korona mása előtt. Ezután levonulok a feleségemhez, a közönség soraiba. És természetesen egy "baráti koccintás" is lesz!

- Amiben te, mint "vezető káder", nem igazán veszel részt. Azt mondtad, hogy nem vonzanak a díjak. De ha egy gyönyörű kitüntetést akasztanak a nyakadba, az biztosan jól esik.

Kétségtelenül nagy megtiszteltetés számomra a felterjesztés és az elismerés, igazán jólesik; azonban továbbra is ugyanolyan békésen alszom, mint eddig, és nem szándékozom kopogtatni az ajtón, hogy kérjem a magam részét a díjakból.

- De hát ez nem az első alkalom.

- Nem is tudom. Talán az RMDSZ-től kaptam valamit, tán a szervezet 20. évfordulójára...

(Meg az In memoriam egyesülettől, hogy Tornyáról, Nagyvarjasról, és más településekről is szó esett a beszélgetés során, ahol a jelenlévő hölgyek élénk véleményükkel és emlékeikkel színesítették a diskurzust.)

... jó, kaptam, na, ilyen lokális dolgokat. És igaz, tavaly megkaptam a pécskai díszpolgárságot. De az politikai díj.

Miért éppen politikai?

A politikai korrektség követelményei arra ösztönözték a román liberális tanácsosok többségét, hogy támogassák ifj. Zágoni András, egy magyar tanácsos javaslatát. Valószínűleg önállóan soha nem merült volna fel bennük az ilyen lépés gondolata.

Ha már a politika kifejezése szóba került: tudom, hogy azt mondtad, nem foglalkozol politikával. De ne felejtsük el, hogy valaha "igazi" politikai szereplő voltál, nem is csupán rövid ideig, hanem hosszú éveken át. Korábban említetted a politikai korrektség fogalmát. Mit is jelent ez pontosan?

A politikus folyamatosan arra törekszik, hogy döntései és viselkedése ne hozzanak magukkal szavazatvesztést, így gyakran olyan lépéseket tesz, melyeket egyébként elkerülne – még akkor is, ha ettől esetleg a hideg rázza meg.

- De előtte RMDSZ-es tisztségviselőként hosszú évtizeden át pécskai alpolgármesteri feladatokat láttál el.

Engedjétek meg, hogy elmeséljek egy emlékezetes történetet. Valamikor a 80-as évek elején, kezdő tanárként, a pécskai líceumban dolgoztam, amikor a párttitkár megkeresett. Megkérdezte, hogy belépnék-e a pártba, mert szükségük van a tisztességes emberekre. Nos, nem éppen udvarias módon reagáltam: beleköptem a levesbe. A nyári szünetben aztán az iskolaigazgató felkért, hogy három hétre helyettesítsem őt, vagyis reggel nyolctól délután kettőig az irodájában üljek. Leültem, és meglepődve tapasztaltam, hogy senki sem zavart. Az iroda falán egy táblányi tacepaót pillantottam meg, tele miniszteri ívekből készült papírokkal. Különös módon ott volt az összes kollégám neve, mellette pedig 37 pontban összefoglalták, hogy mi a feladatuk. Mivel bőven volt időm, elkezdtem jegyzetelni, és hamarosan harminc oldalnyi anyag gyűlt össze. Tudjátok, a fizikusok ilyenek: ha van tíz feladatod, és abból hármat teljesítesz, akkor a hatékonyságod mindössze 30 százalék. Így hát minden kolléga neve mellé felírtam a saját kiszámított százalékaimat, és a füzetet a fiókomba rejtettem.

Tóth Jóska igazgató valamiért megbízott bennem, egy beszélgetésünkön elmondta: az iskolában nincs éppen minden rendben. Elhatározta, szervez egy (nagyon szerény) evés-ivással egybekötött megbeszélést. Azon én (mint falusi hülyegyerek) felolvastam a "dolgozatomat". Következményeként a kollégák nagyobb része, szinte mindenki, egy hónapig, háromig nem köszönt vissza. Feleségemnek, az éppen várandós Marikának se... Pedig még ott, a felolvasás után elmondtam: erről a papírról senki nem tud, s rögtön, előttük be is dobtam a tűzbe.

Célom az volt, hogy változást hozzunk az iskolai környezetben fennálló helyzetekben.

Ettől kezdve a sorsom pecsételve lett: ilyen vagyok, és többé senki sem firtatta, hogy szeretnék-e a párt tagja lenni. Nem vágytam rá, így hát nem is lettem az.

- De 1989 végén, amikor a világ szeme a változásokra irányult, valami különleges kezdett formálódni...

1989 decemberének végén, amikor a hírek tele voltak a magyar közösségi szerveződések megmozdulásaival, én is figyelemmel kísértem az eseményeket. December 27-én összegyűltünk néhány barátommal, hogy megbeszéljük, hol és miként folytassuk. Az iskolában tartott találkozónk viszonylag kicsi létszámmal zajlott, talán húszan lehettünk. A megbeszélést másnapra halasztottuk, és ekkor hivatalosan is megalakult az RMDSZ pécskai szervezete. Közben értesültem arról is, hogy Mester Jóskát Kocsik József aradi aktivista bízta meg a szervezési feladatokkal, ami új lendületet adott a kezdeményezésnek.

Nos, elérkezett az idő, hogy elnökévé váljak a szervezetnek. Januárban új életet leheltünk a két éve inaktív Búzavirágba, és összeültünk egy gyűlésre. Ezt követően jöttek a választások, és 1992-ben alpolgármesteri posztot kaptam. Be kell vallanom, nem igazán vágytam erre a szerepre; még Pálfi doktor barátomnak is elmondtam, hogy nem szeretném felforgatni a bioritmusomat. Erre ő csak annyit mondott: "Kit érdekel a te bioritmusod?" Így hát, bármennyire is ellenkeztem, végül 12 éven és 4 hónapon át töltöttem be az alpolgármesteri tisztséget.

Közben egyre világosabbá vált számomra, hogy a politika nem az én világom. Mielőtt azonban végleg hátat fordítottam volna ennek a területnek, belemerültem az RMDSZ megyei vezetőségi munkájába, ahol több szerepet is betöltöttem: intézőbizottsági tagként, önkormányzati és kulturális alelnökként, valamint SZKT-taggént igyekeztem hozzájárulni a közösség fejlődéséhez.

- Hogyan gondolsz vissza ezekre a politikai funkciós időkre? Nincs rossz szájízed?

Nincs mit szégyellnem. Amit tettem, az a politikai elköteleződésem része volt, és büszkén vállalom minden egyes szavam. Néha talán egy kicsit túlzottan magabiztos is vagyok...

- Ezt valószínűleg csak kevesen osztanák meg önmagukról...

Az alapvető kiindulópont számomra az, hogy képes legyek a tükörbe nézni, ez már gyerekkorom óta így van. Néha a közösségi médiában, például a Facebookon vitázom olyan emberekkel, akik azt állítják, hogy Orbán Viktornak nincs igaza. Erre azt szoktam felelni: lehet, hogy most valóban téved, de a jövőben még igaza lehet.

- Az eddig elmondottak első pillantásra talán távol állnak a kulturális lovagságodtól, de valójában e két dolog elválaszthatatlan egymástól. Egy lovag lényege nem csupán a tetteiben, hanem a gondolkodásmódjában rejlik, és ez a belső világ formálja meg cselekedeteit is.

Miért javasoltak a címre, mivel érdemelted ki? Bár, őszintén szólva, amit én fel tudnék sorolni, az már elég volna.

- Ha'lám, mire gondolsz?

- Emléktábla- és szoborállításra, újságban, könyvben megjelent cikkekre, tanulmányokra, fontos CD-kre, a Pécskai Újságra, aradi magyar kulturális egyesületek kiadásában megjelent könyvek tördelésére, gondozására. A világhálói szerepléseidet nem számítom.

Próbálom időrendi sorrendben összefoglalni a történteket. 1992-ben Heinrich József pécskai főtisztelendővel közösen elindítottuk a Pécskai Újságot, amely tíz éven át, nyolc A4-es oldalon jelent meg. 1995-ben sikerült meggyőznünk Kovách Gézát, hogy írja meg a „Fejezetek Pécska nagyközség múltjából” című könyvet. Két évvel később, 1997-ben Pálfi Sanyival és Heinrich Jóskával együtt kezdeményeztük a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület megalapítását. Rá kellett jönnünk, hogy van, ami az RMDSZ feladata, van, ami az egyházé, de van olyan is, ami egyiküké sem - ilyen a politikamentes Kálmány Lajos, amely hangsúlyosan a magyar kultúra képviseletét szolgálja. A Kovách Géza által írt könyv, amely ezer példányban jelent meg, teljesen elfogyott, és a bevételből kiadtuk Bölöni Sándor tanár „Cú, vénasszony bábája” című kötetét. Ezt követően megjelent Gulácsi Rózsika „Magyarpécska közművelődési életének emlékalbuma”, majd Nagyhalmágyi Sándor „Magyarpécska múltjából” című kötete, amelynek kézirata a plébánián található. Bölöni népballada-kötetét, már a halála után kiadtuk. Ezután egy rövid szünet következett, amelynek okát nem tudom megmondani, de 2004 után felmerült a gondolat, hogy szükség lenne egy Pécska-monográfiára. Tanácsi vonalon arra jutottunk, hogy javaslatomra az Arad vármegye monográfiájához hasonlóan kellene elkészíteni, sokrétűen, a földrajztól a biológiáig, kultúráig. 2007. december elsejére, a könyvbemutatóra elkészült egy 600 oldalas, tartalmas román nyelvű kötet, amelyből 140 oldalt én írtam, foglalkozva a közoktatással, a katolikus egyházzal, valamint egy statisztikai és egy pécskai magyar kultúráról szóló fejezettel. A tördelést és a gyakorlati szerkesztést én végeztem, míg egy temesvári egyetemi oktató és egy helybeli tanár a szöveg nyelvi finomításáért felelt. Ekkor, immár újra tanárként, találkoztam Péter László szegedi professzorral. Beszélgettünk Kálmány Lajos „Koszorúk az Alföld vadvirágaiból” című művének kiadásáról, de végül nem valósult meg. Ugyanakkor Péter László megkért, hogy állítsam össze az általa írt Kálmány-dolgozatokat, ami végül egy testes könyvet eredményezett. Később felvetette egy másik könyv megjelentetését, amely Kálmány Lajos dolgozataiból állt, s ebből 2008-ban könyv lett, amelynek bemutatóját Kolozsváron a magyar konzulátuson tartottuk. 2010-ben a Templom téri iskola, korábbi fogadó, stb. százéves évfordulójára összegyűjtöttem a Pécskán valaha tanított pedagógusok listáját, így egy 518 nevet tartalmazó iskolatörténeti kötet született.

Számítógépes életet élek - kb. 1992-től megtanultam sok mindent megoldani. Tóth Jóskának megvolt az Arad vármegye teljes sorozata - digitalizáltam. Amit rendesen megcsináltam, az a Somogyi-kötet, illetve a Márki-féle két kötet, jó minőségben, be vannak csatolva a lábjegyzetek. Digitalizáltam egy csomó dolgot Klebelsbergből és kapcsán is. 1999-től Pécskán szálltak meg a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum küldöttségei. '99 hajnalán az iskolaigazgató meglátta, hogy van egy Klebelsberg-emléktábla. Én elmentem Temesvárra Jecza Péterhez (műszaki rajzot tanított nekünk az egyetemen, onnan ismertem), vittem minden általam fellelhető rajzot, fényképet Klebelsbergről, hogy kellene egy szobor. Rendben, mondta, 5000 márka. 2000. október 30-án meg volt szentelve a szobor, a temesvári és a szeged-csanádi püspök, Semlyén Zsolt államtitkár, Pokornyi László miniszter és más jelentős személyiségek jelenlétében. (Rá egy évre rendeltek egy másodpéldányt a Puskás Tivadar udvarába, azt én csempésztem át a határon.)

Pávai Gyula régóta dédelgetett álma volt, hogy kiadja Ficzay Dénes irodalomtörténetét. Ez a projekt nem annyira anyagiakra, mint inkább kitartó munkára épült. Kolozsváron, az egyetemi könyvtár mélyén, lefotóztam a Brassói Lapokból származó sorozatot, majd mindezt egy egységes kötetbe foglaltam.

2015 után nem sok nagyobb léptékű projektet vállaltam, csupán annyit, hogy a Kölcsey Egyesület számára körülbelül harminc könyvet, valamint a Szabadság-szobor Egyesület néhány művét betördeltem.

- "És vajon mi a szíved terve?", kérdeznék újból a Süsüből.

Jelenleg azon fáradozom, hogy "Pécskai morzsák" címmel egy különleges anyagot készítsek, amelyet negyven példányban fogok megjelentetni.

- A saját költségedből?

- Igen, kb. hatszáz lejért, megengedhetem magamnak. Csak a nyomdát, a papírt kell megfizetni.

- Egy indiszkrét kérdés: kapsz-e valamit a tördelési munkáidért?

- Többnyire vatikáni valutában (Isten fizesse meg!) Ha, olykor, mégis fizetnek, kiszámítottam: munkaóránként úgy 30 lejt. Ha napszámost fogadok udvarom, kertem tavaszi, nyári karbantartásához (a munkák nagyobbik részét magam végzem), 20 lej az órabér. Mondhatnám, hogy rosszul fizetnek?

A lovagság értéke nem mérhető pénzben... Most pedig elérkezett az idő, hogy átvehesd a Kölcsey-díjat is.

- Igen, de eddig azt gondoltam, hogy ez csak az aradiak privilégiuma.