Szele Tamás: Lisszabontól Vlagyivosztokig Ez a mű egy lenyűgöző utazás, amely során a szerző különböző kultúrák és tájak varázslatos világát tárja fel. Lisszabon napfényes utcáitól a távoli Vlagyivosztok hideg, szélfútta tájain át vezet az út, miközben a

Tegnap említést nyert, hogy az SZVR, azaz az orosz külföldi hírszerzés honlapján megjelent egy rövid metodikai írás, amelyben Európát egységesen, mindenestől fasisztának bélyegezték. Ezt Nairskin, a hírszerzés vezetője, aki egyesek szerint Putyin lehetséges utódja, szíve joga megtenni. Noha Európa a Történelem Szemétdombjára került, az idő majd megmutatja, hogy ez valóban bölcs döntés volt-e. De mi a helyzet Szent Oroszországgal? Milyen sors vár rá a jövőben?

A kérdés megválaszolására már korábban is folytak kísérletek, amelyek a dugini-putyini logikát követik. Ezek leginkább abban nyilvánultak meg, hogy nem Oroszországot helyezték a világ térképére, hanem egy logikai csavarral a térképet Oroszországra, ahogy Putyin is megfogalmazta: "Oroszországnak nincs határa." Ebből következően a bolygó körbeér, és önmagával határos. Így aztán nem létezik olyan szárazföld, tenger vagy óceán, légtér, sőt még egy egyszerű geometriainak tűnő pont sem, amely ne lenne orosz, csupán ideiglenesen más népek birtokában van. De majd a jövőben foglalkoznak ezzel, bár a "más népeknek" is lesz beleszólása. Addig viszont fontos eldönteni, hogy mit jelent az ember, milyen identitást hordoz, ha orosz – hiszen a tegnapi SZVR-állásfoglalás már világossá tette, mit ér az európai mivolt. Az, bizony, semmit. Az orosz identitás ennél sokkal összetettebb, és Haricsev, az orosz Elnöki Adminisztráció egyik vezetője, sikeresen megfogalmazta ezt a saját nézőpontja szerint. A Meduza összefoglalója alapján ismertetem a gondolatait, és előre figyelmeztetem az olvasót, hogy készítse fel magát, mert rázós útszakasz következik. Emellett nem fogom vissza magam a szarkasztikus megjegyzésektől, ezeket majd szokás szerint csillag alatt tüntetem fel. Nos, akkor nézzük Haricsev nézeteit!

A "Polgári felügyelet lapja" című orosz periodika legutóbbi számában Alekszandr Haricsev, az Elnöki Adminisztráció társadalmi folyamatokat figyelő "ideológiai" osztályának vezetője osztotta meg gondolatait. Az írás középpontjában Oroszország civilizációs fejlődése áll, valamint az a kérdés, hogy mi motiválja a népet. Haricsev tanulmánya, amely szinte egy "putyinizmus építőinek" szóló kézikönyvként is felfogható, egy figyelemre méltó új elemet is tartalmaz: a Kreml először fogalmazta meg nyíltan, hogy a hatalom Oroszországban "szent". Ez a kijelentés új fényben tűnteti fel a politikai diskurzust, és felveti a kérdést, hogy a hatalom és a vallási szimbolika miként fonódik össze a mai orosz társadalomban.

Alekszandr Haricsev írásának összefoglalója alapján a cikk "exkluzív" jellegű. Ez a tudományos anyag a "Znanyije" társaság által kiadott szakfolyóiratban jelent meg. Érdekesség, hogy a társaság felügyelőbizottságát Haricsev közvetlen főnöke, Szergej Kirijenko irányítja, aki az elnöki adminisztráció első helyettes vezetőjeként és a Kreml politikai blokkjának felügyeletéért felelős személyként ismert.

Cikkében Haricsev Oroszország "értékszuverenitását" tárgyalja, amelynek szerinte ki kell egészítenie a szuverenitás többi formáját - a politikait, a gazdaságit és a technológiait. A tisztviselő szerint ennek az "értékszuverenitásnak" a lényege abban rejlik, hogy az orosz állam és társadalom képes megvédeni értékrendjét. Hariscsev emlékeztet arra, hogy a 17. századra "Oroszország a világ legnagyobb államává vált", és földrajzi adottságai alakították "az oroszok gondolkodásának léptékét és határozták meg az ország fejlődését". A Kreml osztályvezetője "az emberiség mentőbárkájának"* nevezi Oroszországot, hozzátéve, hogy "az ellenségeink évszázadok óta próbálják megszerezni az ország vagyonát", azaz természeti erőforrásait.

Nyilvánvalóan lehet szó bárkáról, sőt, talán gályáról is: az evezősöket pedig a telepeken (korábban: gulágon) kényszerítik a munkára.

Haricsev kifejti, hogy Oroszország mindig is egyfajta hídként funkcionált a nyugati és keleti civilizációk között, védelmezve őket a kölcsönös "pusztító konfliktusoktól". A tisztviselő "különleges államiságról" beszél, amely állítólag kulcsszerepet játszott a társadalom szerkezetének kialakításában, nemcsak politikai intézményként, hanem szellemi központként is. Haricsev megjegyzi, hogy ez a háttér magyarázza a polgárok államhoz való sajátos viszonyát: a paternalizmust, az egyszemélyes hatalomra való orientálódást, valamint a hatalom megszemélyesítését és szakrális jellemét. A korábbi AP munkatársak nem nyilatkoztak az orosz hatalom szakralizálásáról – legalábbis nem tették ezt nyilvánosan.

Egyedivé téve a szöveget: *Egy sor ország, köztük Lengyelország, Ukrajna és Finnország, sok történetet tudna megosztani e témában. Valahányszor a történelem folyamán nem zajlottak "pusztító konfliktusok", az Orosz Birodalom valahogy mindig ügyelt arra, hogy a feszültségek ne csituljanak el.*

Haricsev ezután felvázolja az "orosz civilizáció" szerkezetét. Ennek középpontjában a személy áll - "az egyén, aki hozzájárul a társadalom fejlődéséhez". A második szinten a "család" áll. A Kreml adminisztrációjának vezetője úgy határozza meg a funkcióját, mint "a civilizáció életének folytatása minden szinten, legyen az akár biológiai, akár társadalmi". A harmadik fokozatban a társadalom határozza meg az etika és az erkölcs normáit, míg a fölötte elhelyezkedő állam irányítja a polgárok életét. E struktúra utolsó, legmagasabb egysége az ország, amely "megteremti az állam fejlődésének és jólétének feltételeit". Haricsev így érvel az oroszok nevében:

"Számunkra a szellemi értékek fontosabbak, mint az anyagi javak - szükségszerűen igényünk van egy felsőbb szintű, olykor elérhetetlen célra. A hitet választjuk, a spiritualitást helyezzük előtérbe. A mi értékeink: a szolgálat, az emberség, az áldozatvállalás. Képekben gondolkodunk - Oroszországot nem lehet ésszel felérni. Hol a mennyek országát építjük a földön, hol a kommunizmust, vagy Európát terjesztjük ki Lisszabontól Vlagyivosztokig."

*Le merném fogadni, hogy nem túl sokakat kérdeztek meg ezekről a tervekről Lisszabontól Vlagyivosztokig. Pontosabban: senkit sem. Ami meg az anyagi vagyiontárgyak másoderndű voltát illeti, semmit sem szoktak otthagyni, ami nincs lebetonozva.

A hivatalnok a polgárok legfőbb céljaként a szolgálatot említi, hangsúlyozva, hogy ez magában foglalja a család, a társadalom és a haza iránti kötelezettségek teljesítését. Kiemeli, hogy "mi, oroszok", hajlamosabbak vagyunk arra, hogy életünket nagyobb eszmékért áldozzuk, ugyanakkor a kényelmet sokszor fontosabbnak tartjuk, mint az önfeláldozó elkötelezettséget.

Ez egy ellentmondás önmagában, de nem számít, hiszen végül is dadaista költeményt olvasunk, nem pedig valós ideológiai elemzést.

Haricsev írásában éles ellentétet von a racionalizmus és a hit, a törvények merev normativitása és az igazság, valamint az individualizmus és a családi kötelékek között. Egyértelműen kiderül, hogy a szerző nézete szerint az orosz állampolgároknak a hit, az igazság és a családi értékek jelentik a legfontosabb támaszt. "Számunkra nem a törvény szelleme, hanem a betűje az igazán lényeges... mi a közösségi munkát, a családot és a multinacionalizmust választjuk" – hangsúlyozza határozottan az AP munkatársa. A szabadságot saját értelmezésében úgy határozza meg, mint az akaratot, amely abban ölt testet, hogy "egyesüljünk, és mozgósítsuk erőinket a közös győzelem érdekében".

A multinacionalizmus és a közös győzelem gyakorlati megvalósulása abban rejlik, hogy bármely más nemzet polgárainak lehetőségük van, sőt, bizonyos helyzetekben kötelességük is lehet, hogy az orosz érdekek szolgálatába álljanak, akár az életüket is feláldozva.

Az AP osztályvezetője az ezen elvek szerint élő Oroszországot fenyegető veszélyt a "transzhumanista és poszthumanista ideológiákban" látja, amelyeket a nyugati országok állítólag megpróbálnak Oroszországra erőltetni. Ezt azért tennék, hogy "értékválságot" vezessenek be és kettészakítsák a társadalmat. A tisztviselő azt javasolja, hogy a hagyományos értékek és a hazafiság segítségével vegyék fel a harcot a "kollektív Nyugattal", hangsúlyozva, hogy a Kreml tisztviselői éppen ezt teszik:

"Az egyetlen megbízható gát az ilyen forgatókönyvekkel szemben a MI-elv. Minél többen vannak ebben a közös "mi"-ben, az orosz egységben, annál erősebb a társadalmunk, annál nehezebb elpusztítani az országot."*

*Ebből már Zamjatyinnak is elege volt. Közös lónak mindig és törvényszerűen túros a háta. (Nem, nem túrós: a túr a ló hátán jelentkező kisebesedett dörzsölődés, heg).

Haricsev egy külön fejezetben foglalkozik az alacsony születési aránnyal, amely Oroszországban napjainkban a történelem legrosszabb mutatói közé tartozik. A gyermekvállalás kérdését "társadalmi normaként" definiálja, és aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az alacsony születési ráta következtében Oroszország területei "fejletlenek és védtelenek" maradhatnak.

Alekszandr Haricsev írásában többször visszatér Vlagyimir Putyin kijelentéseire, valamint az orosz-ukrán konfliktusra. Egy különösen figyelemre méltó megállapításában így fogalmaz: "a fronton és a hátországban is azt hallani: 'egy nagy család vagyunk'."

Sajnálatos módon az apuka hajlamos a kegyetlenkedésre...

A szöveg végén a főtisztviselő egy olyan jövőbeli egyén képét festi meg, aki az orosz civilizációs értékek megtestesítője. Ez a figura "meggyőződéses hazafi", aki nem csupán a közösségért dolgozik, hanem aktívan hozzájárul a világ jobbá tételéhez is. Az orosz hazafi hűséggel őrzi a hagyományos erkölcsi elveket, és elkötelezett a családalapítás mellett, mivel számára a család az erő és a biztonság szimbóluma. Számára a szolgálat nem csupán kötelezettség, hanem az önmegvalósítás legmagasabb szintje, amelyben a közjó érdekében végzett munka találkozik a személyes beteljesedéssel.

*Ezt mind egyszerre, egyetlen mozdulattal. Azt azonban elfelejtette megemlíteni, hogy alul egy harckocsi rejtőzik, felül pedig egy békegalamb, és ha szükség van rá, akár a feje tetejére is képes állni.*

Ez nem Haricsev első ideológiai írása. 2022-ben publikált egy cikket "Oroszország társadalmi-történelmi fejlődése alapvető értékeinek, tényezőinek és struktúráinak felfogása tükrében" címmel, amelynek társszerzői között találjuk Andrej Sutovot, a Moszkvai Állami Egyetem politológiai karának dékánját, Andrej Polosint, aki régóta ismert a választások és a Roszatom kapcsán végzett munkájáról, valamint Katerina Szokolovát, a Kreml EISIE agytrösztjének munkatársát.

A szerzők egy kormánypárti egyetemistákkal folytatott diskurzus után arra a megállapításra jutottak, hogy Oroszország fejlődésének kulcsfontosságú tényezői közé tartozik az egyén, a család, a társadalom, az állam és az ország – azaz az "orosz civilizáció" szerkezetének azon összetevői, amelyeket Haricsev legújabb cikkében is kiemel. A "szolgálat" mint értékreferencia és a szocializáció legmagasabb szintje már korábban is szerepelt Haricsev és Polosin "Oroszország DNS-e"* című írásában, amely a Kreml-barát Vzgljad című lapban jelent meg (ennek hivatalos alapítója az EISI).

*Érdekes módon Európának előbb volt DNS-e, az is - saját állítása szerint - Orbán Viktor, aki nem hiszi, járjon utána, bár eléggé közismert az idézet. Össze kéne hozni már egyszer ezt a sok DNS-t egy konferenciára, hogy derüljön ki, melyik közülük a legnagyobb dezoxiribonukleinsav (vagy annak hordozó sejtje).

A Kreml tisztviselői már régóta írnak az "orosz civilizációról". Ugyanezt a megközelítést alkalmazzák az "Az orosz államiság alapjai" című tantárgy oktatásában is, amelyet 2023. szeptember 1-jétől minden elsőéves egyetemi hallgató köteles tanulni. A tantárgy kidolgozója Andrej Polosin volt.

Haricsev legújabb írása az AP politikai blokkjával együttműködő két politológus véleményét tükrözi, akik szerint a cikk üzenete kizárólag egyetlen személyhez, Vlagyimir Putyinhoz szól.

A szöveg egyértelműen Lev Gumiljov történész gondolataira utal, akire Putyin gyakran hivatkozik. Gumiljov filozófiája szerint a civilizációk mindig ugyanazt az utat járják be: létrejönnek, megélnek egy virágzó és egy hanyatló időszakot, majd elpusztulnak. Gumiljov szerint a civilizációk fejlődését az áldozatos szenvedélyek mozgatják. Putyin meg van győződve arról, hogy Oroszország mint civilizáció most éli fénykorát, és "dicsőségesen menetel".*

Micsoda meglepetés, hogy az említett Gumiljov nemcsak az eurázsianizmus egyik korai megalkotója, hanem némely írásában az Oroszországra nehezedő mongol uralmat „termékeny szimbiózisként” jellemzi. Nem mintha meglepne, hiszen Putyinnak is megvan a saját stílusa...

Ráadásul az utóbbi időben az elnök gyakran emlegette, hogy Oroszországnak növelnie kell a születési rátát. Erre válaszul a regionális és szövetségi tisztviselők egyre abszurdabb intézkedéseket javasolnak, amelyekkel ezt meg lehetne valósítani (például szülési prémium a teherbe esett középiskolás lányoknak, vagy rendszeres, ellenőrizetlen középiskolai diszkók és egyéb szórakoztató rendezvények tartása, kötelező jelleggel). Putyin ezen kívánságai Haricsev kiáltványában is megjelennek.

Végső soron, egy az AP-hez közeli politológus, aki alaposan tanulmányozta a cikket, így értelmezi Haricsev írásának lényegét a Meduzának: "Ez a putyinizmus megteremtőjének jelenlegi hitvallása a korunk történelmi kontextusában."

Nem tudom megállni, hogy ne gondoljak Groucho Marx egyik híres idézetére, amikor erről a "jelen történelmi pillanatról" beszélünk:

Itt vannak a gondolataim. Ha ezek nem nyernek el tetszést, ne aggódj, vannak más lehetőségek is!

Természetesen, más történelmi fordulatokra lenne szükség, esetleg egy új vezetőre, aki más utakat járna be. Az is elképzelhető, hogy Putyinról kiderülne: ő valójában Lenin avatárja, és mint ilyen, nem csupán a múltban élt, hanem jelen van, és jövője is van. Ez nagyfokú megnyugvást hozna Haricsev számára, hiszen egy következő, talán európaibb orosz rezsim akár felelősségre is vonhatná az ideológiai örökségért. De ha Putyin örökkévaló, akkor minden rendben van.

A probléma gyökere nem csupán Putyin személyében rejlik, hanem abban a mélyen gyökerező, messianisztikus orosz mentalitásban, amely már jóval előbb kialakult. Ez a gondolkodásmód és küldetéstudat sokkal régebbi, és hosszú távon formálja az orosz társadalom politikai és kulturális táját.

Oroszország ambíciója, hogy egyesítse Európát Lisszabontól Vlagyivosztokig, figyelemre méltó, azonban első lépésként talán érdemes lenne a saját házuk táján rendet tenni. Miért ne próbálnák meg először egy kis demokráciát és emberi életszínvonalat megteremteni Moszkvától Novgorodig, mielőtt nagyobb léptékű terveket szőnének?

Egy orosz demokrácia kiépítése valóban sokkal összetettebb kihívást jelentene, mint Eurázsia elfoglalása.

De nem is őrültek meg, hogy az előbbivel próbálkozzanak. Ami lehetetlen, azt nem szabad erőltetni.