"Ötletesen átalakítottam az életemet, és háromszorosan sikerült megszabadulnom a súlyfeleslegtől" - Az egykor túlsúlyos nő mára inspiráló példaképpé vált.

Káprázatos fogyást mutatott be az elmúlt években Tammy Slaton, a "Dundi nővérek: Le a kilókkal" sztárja. Rajongóit meghökkentő fotókkal lepte meg közösségi oldalain és azt is elárulta, hogy pontos mekkora súlyt dobott le magáról.
A TLC televíziócsatorna rendkívül népszerű műsora 2020-ban indult, ahol két testvér, Tammy és húga, Amy saját fogyókúrájukat mutatták be. Volt honnan indulniuk, hiszen együtt több mint 450 kilót nyomtak a valóság-show kezdetekor. Tammy alatt a mérleg, ekkor még 330 kilót mutatott. A menés is a nehezére esett. Csak járókerettel vagy tolószékkel tudott közlekedni, és oxigéncsőre volt szüksége a légzéshez.
A fogyás és az évek komoly erőpróba elé állították, Többször volt rehabilitáción ételfüggőség miatt, és hatalmas lelki megpróbáltatásokat is átélt, főleg, mikor két évvel ezelőtt férjét, Caleb Willinghamet, aki nagyon fiatalon, negyvenévesen hunyt el.
Tammy rendkívüli kitartása és elszántsága végül meghozta gyümölcsét: sikerült elérnie azt a testsúlyt, amely lehetővé tette orvosai számára, hogy jóváhagyják a gyomorgyűrűműtétet.
Bámulatos átalakuláson ment keresztül a hölgy, aki mindezt rendszeresen meg is mutatta TikTok-oldalán közzétett fotóival.
Az Ezell Film Company-nál felfedte, hogy az évek során lenyűgöző módon 245 kilótól szabadult meg.
Slaton elárulta, hogy a legnagyobb megpróbáltatás számára az volt, amikor a műtét előtti súlyát próbálta visszanyerni. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a koronavírus-járvány során a bezártság következtében jelentős súlygyarapodáson ment keresztül, így végül 60 kilót kellett leadnia, nem csupán harmincat.
Mindazon kihívások ellenére végül elérte a régóta vágyott célt. Sőt, nemrégiben sikeresen megszabadult a bőrfeleslegtől is!
Bár az évek során számos operáción átesett, a bőrműtét előtti időszak volt számára a legnagyobb félelem forrása. "Rettentően ideges voltam, és fogalmam sem volt, hogyan fogom elviselni, amikor már nem lesz ott a bőr a hasamon" - osztotta meg érzéseit.
A kezelőorvosok elragadtatva tapasztalták, milyen gyors ütemben zajlott a gyógyulás, és mennyire hamar állt talpra. Annyira meglepte őket a gyors fejlődés, hogy a páciens négy nappal előbb hagyhatta el a kórházat, mint ahogyan azt előzetesen tervezték.