Úgy érezzük, hogy megértettük.
A vircsaft, mit belpolitikánk a tavalyi esztendő fináléjában produkált, nem előzménytelen, és utózmánya is van: ebből a munkahipotézisből próbál politológus, véleményvezér, sajtómunkás és - a maga módján - a közéletileg érzékeny átlagos "hírfogyasztó" olvasati kisokost fabrikálni. Kimondottan váltakozó mértékű sikerrel, olyan közegben bóklászva, melyet most inkább úgy jellemeznék: jegelt kocsonya. Az utóbbi hetek ugyanis a lebegtetésről, a halogatásról, félszeg improvizálásokról és sejtetésekről szóltak inkább, mint kronologikus történések viszonylag észszerű láncolatáról.
Az ország, amit a történelem összerakott (Visky András), eresztékeiben reccsent meg 2024. november 24-én. Sajtónk, szokásához híven, harsányan rezonált: sokk, hihetetlen, példátlan, s a szókincs ilyenkor illendő egyéb elemei zuhogtak. Értetlenség, alig palástolt zavar és ebből eredő enervált csend az elitek részéről, a plebsz egyik része hümmögött, másik fele jubilált, akadt, aki sebtében megnézte, érvényes-e még az útlevele, személyi igazolványa...
A hangoskodó jobboldal felnagyulhat, különösen, ha tömegkommunikációs figyelem övezi (Csepeli György), és leginkább a süllyedő középosztályra érvényes, hogy jobbra, majd onnan szélsőjobbra tolódik (Nádas Péter), de ez mifelénk sajátosan másként esett meg. Annyira partikulárisan, hogy még a fasizmus európai színre- és szintrelépésének előtörténete (Zeev Strechnell, Erényi Tibor) sem ígér elegendő támpontot/párhuzamot a megértéshez.
Most még friss az élmény, a téli ünnepkör zárójelbe préselt ideje pedig inkább hatásszünet, mint elmélkedésre, mélyebb elemzésre alkalmas intervallum. Kommentátorok, hírhátteresek, társadalomtudományokban jártas szakértők próbálkoznak valamilyen összefüggő diskurzust vázolni, de az elnagyoltan vulgarizáló magyarázatokon alig jutnak túl. A politikai szereplők sem mentesek e felszínes megközelítéstől: mindkét fél beéri azzal, hogy most ilyen a világ, a nép ideges, szíve joga türelmetlenkedni, a régi svádájú pártoknak lejárófélben a szavatossági ideje, és a demokratikus berendezkedés egyéb intézményei sem túl fittek, sőt...
A bűnbakkutatás helyett – ami már önmagában is jelentős előrelépés lenne, ha például a "szervekre" valódi rákérdezések és oknyomozások történnének – a politikai kommunikáció fájdalmasan átlátszó trükkjeivel operálnak. Ciolacu, mint egy frissen festett TikTok-hős, és Crin Antonescu stúdiómikrofonok mögül üzengetnek, míg Georgescu, Simion és Soșoacă utcára hívnak vagy onnan kergetnek. A szekértáborok köré árkot ásnak, mintha ez az ország nem lenne eléggé megosztott. A társadalom szétfeszített szövetét emberek és transz-, poszt- vagy antiemberek, nők és férfiak, hagyományos családok és LGBTQ+ családmodellek között feszülő ellentétek jellemzik. Az állampolgárok harca a politikai osztállyal, a nemzet és az Unió, valamint a nemzet és a nemzetközi szervezetek (mint az Egészségügyi Világszervezet vagy az EU) közötti feszültségek csak tovább mélyítik a szakadékot. A bevándorlók és helybeliek, a nemzeti tőke és a multinacionális cégek közötti rivalizálás, a közalkalmazottak és a privátszférabeliek, a nyugdíjasok és a munkavállalók közötti ellentétek mind hozzájárulnak a társadalmi feszültségek fokozódásához. A szabad sajtó és a politikai, gazdasági érdekek által hódoltatott média közötti harc, az ortodoxok és a katolikusok, protestánsok, muszlimok, buddhisták közötti feszültségek, valamint a patrióták és a globalisták közötti ellentétek egyfajta kulturális háborút generálnak. A hagyományos ünnepek és az importünnepek, a kereszténység és az ateizmus, a multikulturalizmus és a kulturális homogenitás közötti küzdelem mind része ennek a széteső közegnek. A nemzeti tartalékok és importok, valamint a párhuzamos állam és a demokrácia között feszülő ellentétek pedig csak tovább súlyosbítják a helyzetet. Ebből a kaleidoszkópból a "szuverén" demokrácia és a liberális demokrácia közötti harc is kiemelkedik, és a lista végtelennek tűnik.
Mindeközben, hogy ne érezzük magunkat annyira saját levünkbe főve, Ausztriában újra hatalomközelbe kerültek a nagyon is szélsőjobbos erők, a római Lazio futballklub szurkolóinak kemény magja fáklyákkal, molinókkal búcsúztatta a 96 éves korában elhunyt Jean-Marie Le Pent, "az igazság nagymesterét, az ortodoxia őrzőjét és legfőbb megítélőjét, tévedhetetlen gyakorlati útmutatót, látnokot, prófétát" (P. A. Taguieff), Németország pedig több mint lámpalázasan készül a februári vizsgára.
