Rogán Antal neve is felmerült a Nemzetbiztonsági Bizottság legutóbbi ülésén, ahol a jelenlévők számos fontos kérdéssel foglalkoztak.
A testület elnöke részleteket osztott meg a zárt ülésről.
Az aktuális nemzetbiztonsági kérdések között tájékoztatást kért Sas Zoltán, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke a titkosszolgálatoktól abban az ügyben is, amely a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, Rogán Antal szankciós listára helyezéséről szólt.
A képviselő tájékoztatása szerint Rogán Antal ügyében a hazai titkosszolgálatok kapcsolatba léptek az Egyesült Államok illetékes hatóságaival. Az amerikai jogrend szerint a szankciós listára való felkerülés folyamatáról kiderült, hogy ez az eset is ebbe a keretbe illeszkedik. A magyar fél kérte amerikai partnerét, hogy amennyiben rendelkezik olyan információval, amely megerősítheti a döntést, azt ossza meg, de az amerikai oldal sajnos nem tudott ilyen adatokat biztosítani – mondta el Sas Zoltán a bizottság ülése során.
Hozzátette, a szolgálatok jelzése alapján ugyanakkor érzékelhető egy olyan folyamat, amelynek több olyan szereplője is van, akik a nemzetközi térben is beazonosíthatók. Ezek a szereplők igyekeznek már most, még az új amerikai adminisztráció hivatalba lépése előtt beárnyékolni az amerikai-magyar kapcsolatokat, és azok hatékonyságát nehezíteni - áll a zárt ülés részleteiről szóló bejegyzésben.
A bizottsági ülésre szeretett volna bejutni Vadai Ágnek is, azonban nem engedték be.
A témáról kollégáink az Ez Viszont Privát legutóbbi adásában is beszélgettek: