Szörnyűséges módon alakították át a BMW-t Kínában.
A babzsákfotel a kényelem megtestesítője, amely a hatalmas, nyolc fős társaságban is ideális választás.
Egy vicces kínai reklám ihletett autóépítőket arra, hogy létrehozzanak egy szuperszéles Volkswagen Lamando L-t - írta meg a Totalcar. Az autóba előre három, hátra öt ülést építettek be, így nyolc személy befogadására lett alkalmas. A csapat az autó dizájnját a végén még átépítette az új BMW M3 karosszéria elemeivel.
Több első és hátsó lökhárítót, valamint sárvédőket rendeltek a BMW-től, amelyeket egyedivé alakítottak át. Ezen alkatrészeket gondosan rászabták a már meglévő Lamando L vázára, és az összeszerelés után megszületett a világ legszélesebb M3-as modellje. Mindez a BMW ikonikus M Sao Paulo Sárga színében tündököl.
Majdhogynem lehetetlen megállapítani, hogy az építkezés folyamán nem eredeti M3-asokat daraboltak fel.
A belső tér szinte mindent elárul: a sofőr előtt elterülő rész ugyanis változatlanul megőrizte a Lamando L karakterét. Mindössze annyi történt, hogy a kormány közepén ékeskedő Volkswagen emblémát egy BMW matricára cserélték.
Az ülések többségét eltávolították, kivéve egyet, helyüket egyedi tervezésű szőnyegek és kényelmes babzsákfotelek foglalták el az utastérben. Ez a megoldás nem éppen a legbiztonságosabb, de az extra széles M3 nem klasszikus utcai jármű. Amennyiben a Lamando L eredeti hajtásláncát megőrizték, egy 1,4 literes, 150 lóerős TSI motor felel majd a teljesítményért, amely egy hétfokozatú DSG váltón keresztül juttatja el az erőt a kerekekhez.