Kutatók felfedeztek egy különleges halott csillagot, amelyről korábban azt hitték, hogy a létezése lehetetlen. - Helló Magyar
Körülbelül 13 ezer fényév távolságban fekszik egy különös összeomlott csillag, amely annyira rendhagyó, hogy felfedezői úgy vélik, létezése szinte lehetetlen. Egy évvel ezelőtt figyeltek fel rá először, és úgy tűnik, hogy egy új, eddig ismeretlen pulzártípus képviselője lehet.
Amikor egy szupermasszív csillag életciklusa végére ér és szupernóva-robbanásban megsemmisül, maradványa, hacsak nem alakul fekete lyukká, egy rendkívül sűrű neutroncsillaggá tömörül, derül ki a New Scientist beszámolójából. A pulzárok gyorsan forgó neutroncsillagok, amelyek forgás közben rádióhullámokat bocsátanak ki mágneses pólusaik frlől. Általában másodpercenként legalább egy fordulatot tesznek, így minden egyes fordulatkor egy rádióimpulzust észlelünk, amikor a sugárnyaláb felénk mutat. Az utóbbi években azonban a csillagászok egyre több, lassabban forgó, rádióhullámokat kibocsátó objektumot találtak, amelyek ellentmondanak a korábbi elméleteknek. A tudósok úgy gondolták, hogy ha egy pulzár forgása több mint egy percig tart, akkor már nem bocsát ki rádióhullámokat. Ezeket hosszú periódusú rádiótranziensnek nevezték el.
2023-ban Manisha Caleb, a Sydney Egyetem kiváló kutatója és csapata egy izgalmas felfedezést tett: az eddig ismert leglassabb forgású tranziens objektumot, amelyet ASKAP J1839-0756 néven azonosítottak. Ez a különleges pulzár 6,45 óránként tesz egy teljes fordulatot, ezzel felülmúlva a korábbi rekordokat. Ami még figyelemre méltóbb, hogy ez az első tranziens, amely a fő impulzusok között egy gyengébb jelet, úgynevezett interpulzust is kibocsát, amely a másik mágneses pólusról érkezik. A kutatók kezdetben fehér törpére gyanakodtak, amely egy kisebb csillag halott magja. Joshua Lee, a kutatócsoport egyik tagja azonban felhívta a figyelmet arra, hogy soha nem találkoztak még olyan magányos fehér törpével, amely rádióimpulzusokat generál, és a számításaik alapján ennek az objektumnak a mérete túl nagy ahhoz, hogy egyedülálló fehér törpe legyen.
Ezután azt feltételezték, hogy talán egy magnetárral van dolguk, egy rendkívül erős mágneses térrel rendelkező neutroncsillaggal, amelynek mágneses ereje akár tízezerszerese is lehet a legerősebb földi MRI-berendezésekének. Bár egy hasonlóan lassan forgó, 6,67 órás periódusú magnetárral már volt dolguk, az eddig csak röntgensugárzást bocsátott ki, rádióhullámokat nem. Ha az ASKAP J1839-0756 valóban egy magányos magnetár, akkor ez az első, amely ilyen lassú forgás mellett is képes rádiójelet sugározni. Caleb szerint ez az objektum teljesen átírja mindazt, amit az elmúlt hatvan évben a neutroncsillagok rádióemissziós mechanizmusairól gondoltunk. "Ez az egyik legfurcsább égitest, amit mostanában felfedeztünk. Korábban úgy hittük, hogy az ilyen csillagok nem léteznek, de most már tudjuk, hogy igen."
Caleb úgy véli, hogy érdemes újraértékelni azt a nézetet, miszerint a pulzárok rádiósugárzása elhalványul, ahogy a forgási sebességük csökken. "Az utóbbi időszakban olyan égitesteket észleltünk, amelyek már túlléptek ezen az úgynevezett 'halálvonalon', de még mindig aktívan bocsátanak ki rádiófrekvenciás jeleket."
