Persze, szívesen! Itt van egy egyedi változat: "Elvetem az ötletet! Soha nem fogok igent mondani!" | ma7.sk
Bár a Magyar Királyi Nemzeti Hadsereg harci ereje elmaradt a csehszlovák, román és szerb erők mögött, már a trianoni békediktátum aláírásának évében számos revíziós terv fogalmazódott meg az elszakított területeink visszaszerzésére. A magyar vezérkar figyelembe vette a szomszédos országok bolsevizálódásának lehetőségét, valamint az antant támogatását, ám sajnos egyik elképzelés sem valósult meg.
Mielőtt Horthy Miklós altengernagy hadserege Budapest utcáira lépett volna, 1919. október 28-án egy fontos fővezéri memorandumot fogalmazott meg, amelyben részletesen bemutatta Magyarország akkori helyzetét, ezzel megalapozva a revíziós ambíciók kereteit.
A Felvidék visszaszerzésére irányuló első koncepciót Nagy Pál altábornagy, a miskolci katonai körlet parancsnoka irányításával Lehár Antal és Sréter István ezredes készítette el. Az elképzelés hátterében a bolsevik eszmék terjedésének és Andrej Hlinka szlovák szeparatista törekvéseinek fokozódásának előrejelzése állt.
Az elképzelésük alapján az Ipoly alsó szakaszán lépték volna át a határt, hogy elérjék, hogy "Szlovákia" Magyarország autonóm területévé váljon.
1920 márciusától szeptemberéig a Nemzeti Hadsereg Vezérkarának hadműveleti irodája számos stratégiát dolgozott ki a csehekkel és románokkal szembeni fellépés érdekében. A tervezés során figyelembe vették, hogy Csehszlovákia és Románia bolsevik hatásoknak lehetnek kitéve, ami belső feszültségekhez és zavargásokhoz vezethet. Emellett számoltak azzal is, hogy a közbiztonság meggyengülése és a hadseregek moráljának romlása is várható, továbbá a két ország közötti katonai együttműködés is valószínűtlennek tűnt.
A váratlan események mellett az Antant jóindulatú semlegességére is támaszkodtak, de a titkos tárgyalások ellenére nem számoltak a bolsevizmus Közép-Európában való terjedésével. Emellett a nemzetközi politikai helyzet is megnehezítette a magyar fellépést. Az erőviszonyok sem álltak a Nemzeti Hadsereg rendelkezésére: ekkor mindössze 7 gyalog- és 1 lovashadosztályt tudtak felvonultatni, míg Csehszlovákia hadereje 12 hadosztályból, a román hadsereg pedig 29 gyalogos- és 2 lovashadosztályból állt.
A magyar vezérkar legfőbb figyelmét a csehszlovák kérdés megoldása kötötte le, míg Erdély visszaszerzésére mindössze a 1920 márciusában készült Virradat-terv állt rendelkezésre. 1921 elején pedig Ausztria ellen egy új terv, a Jobbra-eset-terv került kidolgozásra, amely nem az Őrvidék visszaszerzését célozta, hanem a bécsi kommunista fordulat megakadályozását tűzte ki célul.
1920 márciusában elkészült az Ébredés-terv, amelynek célja egy rajtaütéses akció megvalósítása volt. A terv szerint a kijelölt egységek átkelnek a Dunán, és Kassa irányába vonulnak, hogy stratégiai fontosságú helyszíneket és az ellenállás gócpontjait elfoglalják. A támadást páncélvonatok támogatják, miközben vasúton érkező alakulatok felszámolják az ellenséges erőket. A kormányzói hadparancs is megfogalmazásra került: "Elszakított testvéreink segítségért esdő szava érkezett hozzánk, hogy jöjjünk, mentsük meg őket! (...) Ezért bevonulunk a csehek által megszállt területre, hogy ott kemény ököllel letörjük a bolsevizmust, helyreállítsuk és fenntartsuk a rendet."
Április hónapban három katonai körlet kapott készültségi parancsot, azonban a várt támadás elmaradt, mivel a csehszlovák bolsevizálódás végül nem valósult meg. A helyzet bizonytalan volt, hiszen senki sem tudta, milyen reakciót váltana ki a magyar lépés a szomszédos országokból, és az antant hogyan reagálna az eseményekre. Ezen felül a magyar felfegyverzéssel kapcsolatos titkos tárgyalások a franciákkal kudarcot vallottak, ami tovább bonyolította a helyzetet.
A lengyel-orosz (szovjet) háború kitörése után, a Vörös Hadsereg előretörésekor vált aktuálissá az Ébredés II., amely szerint a magyar hadsereg három oszlopban, a vasútvonalak használatával tört volna be Csehszlovákiába, hogy a szlovák szeparatisták segítségével visszaszerezze a Felvidéket vagy Kárpátalját, és segítséget nyújtson a lengyeleknek. A támadás súlypontja keletre került, a miskolci csapatokra várt volna ez a feladat, miközben három katonai körlet a Duna vonalát tartotta volna, bízva az antant támogatásban.
Miután egyre valószínűbbé vált, hogy a vörös csapatok meg fognak jelenni az Erdős-Kárpátok vidékén, augusztus elejére elkészültek az Ébredés II. haditerve, melyet Pirkadás néven jegyeztek. A cél Kárpátalja visszaszerzése volt. Mivel az angolok aggasztónak találták a francia befolyás fokozódását a térségben, a szomszédos országok magatartása is egyre inkább kérdésessé vált. A fegyverekkel kecsegtető franciák és a lengyelek folyamatosan hezitáltak, így végül ezt a támadást is le kellett állítani. Ennek ellenére Magyarország nem tétlenkedett, és támogatta a lengyeleket: nyolcvan tehervagonnyi puska- és géppuskalőszert juttatott el hozzájuk, ezzel hozzájárulva a "visztulai csoda" megvalósulásához.
Titkos egyeztetések zajlottak a lengyel vezetőkkel, hogy a szabadcsapataik bevonásával a magyar hadsereg egy legyezőszerű támadást indítson Csehszlovákia irányába. Az Árpád-terv keretein belül a fő támadás három gyaloghadosztály mozgósításával indult volna a Kisalföldről, a Pozsony-Nagyszombat-Nyitra-Léva vonal mentén. Emellett Balassagyarmat irányából egy melléktámadást is terveztek, amelynek célpontjai Ruttka és Zsolna voltak. A jobbszárny feladata Kassa és Kárpátalja visszaszerzése lett volna. Azonban a külpolitikai helyzet megnehezítette a tervek megvalósítását; a szerb fél elzárkózott a közreműködéstől, míg a románok értelmetlennek találták a javaslatot. A lengyelek, akik 1921 elején még érdeklődtek a magyar fél iránt, szintén nem mutattak hajlandóságot a terv támogatására, így végül ez a stratégiai elképzelés csupán papíron maradt.
Kevesen tudják, hogy a fehérterror egyik kulcsszereplője, Prónay Pál alezredes, aki a szegedi 1. vadászzászlóaljat irányította, egy merész "magánakciót" tervezett a Felvidék visszaszerzésére. Visszaemlékezéseiben felidézi, hogy 1920 karácsonyának estéjén, 23-ról 24-re virradó éjjelen volt megbeszélve a rajtaütés, amelyben a zászlóalj legjobban képzett tisztjei és altisztjei vettek részt, és természetesen a fegyvereik is kulcsszerepet játszottak a terv megvalósításában.
Ezt az időpontot a szentestére tűzték ki, mivel ez bizonyult a legmegfelelőbbnek. Ennek egyik oka, hogy ilyenkor a cseh légionisták karácsonyi szabadságra vonulnak, ami a Felvidéket ellenőrzés alatt tartó katonai erőiket jelentősen gyengíti.
A szükséges előkészületek befejezése után a következő célpontokat jelöltem ki a támadásokhoz: Köpcsényből a pozsonyi hídfő ellen indultam, elsősorban demonstrációs céllal. Szőnyből a komáromi hídfő felé irányoztam a csapásokat. Szobnál és Balassagyarmattól északra, Rárós térségében terveztem a fő áttörést, Léva irányába. E környékeken magyar közösségek éltek, így elsődleges célom az volt, hogy ezen területeket megszabadítsuk a cseh megszállástól. A hírek szerint a cseh csapatok már hosszú ideje készültek egy ilyen támadásra, ezért folyamatosan útra készen tartották felszereléseiket, főként vagonokban. A felvidéki irredenta szervezetek titokban várták a mozgásunkat, mivel értesültek terveinkről. A munkát, amit el kellett végezniük, az előkészített tervek alapján hajthatták volna végre, amint az első sikeres támadás elindult az anyaország irányából. Rácz Kálmán századosnak a Tiszántúlról, ahol szolgálatban állt, Tokajon át kellett volna előrehaladnia Kárpátalja felé, hogy elérje Ruszinföldet.
Max Bauer német ezredesnek, aki ekkor éppen Bécsben tartózkodott, szintén eljuttattam az üzenetemet, remélve, hogy a szudétanémetek részéről végre megérkezik az áhított előrelépés, amit a nyár folyamán oly sokszor emlegetett. Ezek a koncentrikus támadások, melyek Csehország ellen irányulnak, biztosan eredményre vezetnek, figyelembe véve az ország abban az időben tapasztalt káoszát, még a saját nemzetiségeivel szemben is, hiszen a kisantant szövetsége csak jóval később alakult meg.
Biztosra vettük azután Ausztria beavatkozását is, amennyiben (Johann) Schober is hajlandónak mutatkozott a cseheket az általuk elfoglalt osztrák területekről kidobni, amint Magyarország részéről az első eredmények mutatkoznak. Szóval december 23-án, úgy a gépfegyverek, valamint az emberek nagy része a már kijelölt helyeken tartózkodtak, vagy azok felé útban voltak. Készen kellett lenni azon meginduló támadásra, melynek időpontját karácsony estéjének 10 órájára tűztem ki."
A készülődésük azonban kiszivárgott, és a kormányzó sürgősen magához rendelte Prónayt: "Mit akartok megint végrehajtani, ti szerencsétlenek? Romlásba döntitek az országot! Azonnal állítsd le ezt az akciót, hiszen a cseh követ már készül elhagyni Budapestet. Ezzel tönkretennétek azokat a terveket, amelyeket Berzeviczy (Béla altábornagy) révén már kidolgoztam, és jövő tavasszal ezek alapján fogom legyőzni és megsemmisíteni a cseheket, ezzel megtisztítva a Felvidéket tőlük."
Mondhatom, hogy meglehetősen letörten távoztam az államfői találkozóról. Azonnali intézkedésekre van szükség, mert sajnos le kell állítanom a vállalkozásunkat. Itt nem lehet türelmetlenkedni, ez teljesen kizárt; a helyzet mindig feszülten áll fenn.
