Miért ne lenne képes a kormány saját forrásaiból növelni a tanárok bérét? - G7 - Gazdasági történetek egyszerűen.

A magyar oktatási rendszer számos kritikát vonz, különösen a diákok nemzetközi teszteredményeinek folyamatos romlása, az elavult tananyagok, valamint a forráshiány miatt. Pedagógustüntetések hívják fel a figyelmet a források elégtelenségére, mégis Magyarország az Európai Unió középmezőnyében helyezkedik el a GDP-arányos oktatási költések tekintetében. Hogyan lehetséges ez? A kérdés feltárása érdekében a cikk a Kopint-Tárki "Mire költ a magyar állam?" című tanulmányára támaszkodva elemzi az oktatási költések struktúráját.

Az utóbbi 20 év során az állam oktatási költései csökkenő tendenciát mutatnak. Míg 2003-ban az állami kiadások 13%-át fordították az oktatásra, addig 2010-re ez az arány 11,5%-ra csökkent, 2022-re pedig már csak 10,4%-ot tett ki. Ha a bruttó hazai össztermékhez (GDP) viszonyítjuk ezeket az értékeket, akkor a számok a következőképpen alakulnak: 2003-ban 6,4%, 2010-ben 5,5%, míg 2022-re 5%-ra esett vissza. Egy évvel később pedig a magyar helyzet az uniós összehasonlításban így mutatkozott:

Bár a 2023-as adatok szerint a GDP-arányos oktatási kiadások terén a hetedik helyet foglaltuk el az Európai Unióban, a csökkenő tendencia aggasztó jeleket mutat. Lettország és Belgium előtt állunk, viszont Lengyelországot, Csehországot, Romániát és Szlovákiát megelőzzük. Ez a helyzet ellentmondásos, hiszen a közvélemény gyakran a hazai oktatás állapotát kritizálja. Hogyan lehetséges, hogy miközben a számok azt mutatják, hogy viszonylag kedvező helyzetben vagyunk az EU-n belül, mégis tömegek vonultak utcára, hogy a tanári bérek és források emelését követeljék?

A kiadásokat részletesebben kell megvizsgálnunk ahhoz, hogy jobban megértsük az oktatás finanszírozási helyzetét. Az oktatási kiadások szerkezete jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedekben. 2003-ban a magyar állam óvodákra és általános iskolákra a költségvetési kiadások 5,5 százalékát, míg a teljes oktatási rendszerre 13 százalékát fordította.

Az óvodai és általános iskolai rendszerben a gyermekek jellemzően 11 évet töltenek el, ami az állami oktatási és nevelési keretekben eltöltött idő fő részét képezi. Ennek tükrében nem meglepő, hogy 2003-ban a teljes oktatási költségvetés több mint 40 százaléka a 3-14 éves korosztályt célzó intézményekre irányult.

A helyzet azonban jelentősen megváltozott. Az alábbi grafikon tükrözi, hogy 2010-ig a források meredeken csökkentek az óvodák és az általános iskolák terén: 2010-re ezek a kiadások már csak az állami költségvetés 3,7%-át, míg az oktatási költségek 32,7%-át tették ki. A tendencia 2010 után sem változott, 2017-re az állami források csupán 2,7%-át fordították az óvodák és az általános iskolák támogatására, e szektor az oktatási kiadások 25,4%-át emésztette fel. 2022-re pedig újabb csökkenés következett be.

Térjünk át a középiskolák világára! Az arányos ráfordítások a 2000-es években és a 2010-es évek elején emelkedtek, azonban a 2010-es évek második felében megálltak, majd 2020-tól kezdve csökkenésnek indultak. 2022-re a középiskolákra fordított államháztartási kiadások a teljes költségvetés 2,9 százalékát, az oktatás keretein belül pedig 28 százalékát tették ki.

Az oktatási-nevelési intézményrendszerben eltöltött idő legnagyobb részét óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban töltjük. Sokan csak az oktatási intézmény rendszer ezen szintjeivel találkoznak. Ennek ellenére az oktatási kiadásaink kevesebb mint felét használjuk fel ezekben a szegmensekben.

Ez azért is probléma, mert az oktatás a társadalmi mobilizációs hatását akkor tudja kifejteni, ha a szegényebb hátterű gyerekek leszakadását - és a társadalmi különbségek újratermelődését - időben elkezdi megakadályozni. A költések szerkezetét vizsgálva nem meglepő, hogy a magyar oktatási rendszer nem teljesít jól a társadalmi mobilizáció terén, és a tanártüntetések tízezreket tudtak megmozgatni.

Hiszen a legtöbbeket érintő területekre a források csupán felét költjük.

Az oktatási kiadások egésze is csökkent az elmúlt években, azonban az oktatási költéseken belüli szerkezetváltásnak köszönhetően van nyertese is az elmúlt évek oktatáspolitikájának, legalábbis a költségvetési sorok szintjén: a felsőoktatás.

2020-ig a felsőoktatási kiadások a költségvetés körülbelül 1,8%-án stagnáltak, de 2021-re jelentős emelkedésnek indultak. 2022-re a felsőoktatás már az állami kiadások közel 4%-át tette ki. Bár sajnos nem áll rendelkezésre részletesebb adat, ami világosan megmagyarázná az ugrásszerű növekedés okait, valószínű, hogy az egyetemek közalapítványi szervezésének bevezetése is hozzájárult ehhez a változáshoz.

Szerettem volna alaposabban megérteni az oktatási kiadásokat, de sajnos nem találtam a kívánt részletességű adatokat. A politikai döntéshozók, különösen a kormány, egyik legfontosabb feladata az adóbevételek igazságos elosztása. Az Open Budget Survey alapján azonban megdöbbentő, hogy a magyar költségvetés a világ legkevésbé átlátható rendszerei közé tartozik. Olyan országok, mint Románia, Mongólia, Albánia, Pakisztán vagy akár Szomália, átláthatóbb költségvetési gyakorlatokat folytatnak. Ez különösen szomorú, mivel mindannyiunk közös érdeke, hogy tisztán lássuk, hova kerülnek adóforintjaink, és hogyan használják fel azokat. Az átláthatóság segíthetne abban, hogy felelősebben tudjunk részt venni a közéletben és a társadalmi döntésekben.

A költségvetési tervezetben, bár sok részlet homályban marad, van egy különösen figyelemre méltó elem, amelyre szeretném felhívni a figyelmet. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) kulcsszerepet játszik az oktatási rendszer 2010 utáni központosításában. Érdekes megjegyezni, hogy a KLIK Magyarország egyik legnagyobb munkáltatója, hiszen az állami általános iskolák és gimnáziumok tanárait, valamint az iskolai dolgozókat is ő foglalkoztatja.

A KLIK-nek külön költségvetési sora van, amely lehetővé teszi, hogy nyomon követhessük, mennyi pénzt fordít az állam az iskolai dolgozók bérére. Ez különösen lényeges, hiszen a pedagógustüntetések és a tanárhiány egyik legfőbb kiváltó oka a tanárok alacsony jövedelme volt. A kormány válasza erre az volt, hogy a jelentős bérfejlesztést csak az európai uniós források beérkezésével tudja megvalósítani. De vajon a költségvetési adatok valóban alátámasztják ezt az állítást?

2022-ben a Klebelsberg Központ személyi jellegű kiadásai elérték a 600 milliárd forintot, amelyből 75 milliárd forint adók és járulékok formájában visszafolyt az államhoz. Ebbe a összegbe minden valószínűség szerint beletartoznak azok az alkalmazottak, akik a központ működését irányítják és koordinálják az iskolák igényeit. A számításokban figyelembe vették az általános iskolák és gimnáziumok pedagógusainak, valamint az iskolai kisegítő személyzet bérét is. Fontos azonban megjegyezni, hogy az óvodákban, egyetemeken és szakképző intézményeknél dolgozók bérköltségei nem részei ennek az összegnek. Továbbá, az egyházi iskolák, amelyek nem tartoznak a KLIK hatáskörébe, szintén nem befolyásolják a 600 milliárdos számot, így az ott dolgozó pedagógusok bére sem szerepel a statisztikákban.

A KLIK feladata az állami általános iskolák és gimnáziumok fenntartása és működtetése, amelyre 2022-ben összesen 808 milliárd forintot fordítottak. Ezen felül az állam további 211 milliárdot különített el a szakképzési intézmények működtetésére, amelyeket a KLIK-hez hasonló központi szerv, a Szakképzési Centrumok irányítanak. Az oktatási szektor jellemzően magas munkaerő-intenzitású területnek számít, ami azt eredményezi, hogy a KLIK költségvetésének 74%-át, míg a Szakképzési Centrumok kiadásainak 73%-át a munkabérek teszik ki. Figyelembe véve, hogy az általános iskolák, gimnáziumok és szakképző intézmények dolgozói alkotják az oktatási rendszer gerincét, és 12 éven keresztül biztosítják a magyar gyermekek jelentős részének tanulását, az állam által 2022-ben az oktatásra összesen elköltött 3300 milliárd forint mellett a bérekre szánt 753 milliárd forint viszonylag alacsonynak tűnik.

Meglepő módon az oktatás szívét képező dolgozók bérköltsége meglehetősen alacsony arányt képvisel a teljes kiadások között, miközben a rendszerekben eltöltött idő viszonylag hosszúnak mondható. Éppen ezért szándékoztam bemutatni a pedagógus-béremelés utáni helyzetet is, de sajnos nem találtam konkrét adatokat arról, hogy az állam mennyit fordított az oktatásra 2024-ben. Ugyanakkor a Magyar Nemzet egy cikkében, amely a kormány oktatásra fordított jövő évi ötszázmilliárdos többletkiadásáról szól, következtetni lehet arra, hogy 2024-ben a kormány körülbelül 3400 milliárd forintot szán erre a területre.

Ugyanebben az évben a Klebelsberg Központ és a Szakképzési Centrumok által tervezett bérköltségek összértéke a költségvetés alapján 604 és 150 milliárd forint volt. Ez a szám a közoktatásra fordított kiadások 22,1%-át képviseli, amely a közép- és általános iskolákban dolgozó pedagógusok, valamint a kisegítő személyzet bérét foglalja magában. Érdemes megjegyezni, hogy ez az arány kissé elmarad a 2022-es év 22,8%-os mutatójától. Ugyanakkor a 2024-es béradatok valósága jelentős eltéréseket mutathat, ahogyan azt már tapasztalhattuk két évvel ezelőtt, amikor a költségvetés és a tényleges végrehajtás közötti eltérés a zárszámadási törvény szerint is nyilvánvalóvá vált. Hasonló tendencia figyelhető meg a 2023-as év vonatkozásában is.

A helyzet tehát az, hogy az általános és középiskolai tanárok bérköltsége nem jelent olyan súlyos terhet a költségvetés számára, mint azt sokan gondolják. Sőt, az oktatási kiadásokon belül is meglepően alacsony arányt képvisel. Ez felveti a lehetőséget, hogy a pedagógusok bérfejlesztése akár az oktatáson belüli források átcsoportosításával is megoldható lenne. Ehhez azonban szükség lenne részletes és világos adatokat szolgáltató elemzésekre az oktatási költségekről. A GKI 2022 őszén végzett kutatása szerint a pedagógusok bérrendezése „csupán a kormányzati akarat kérdése”, tehát a hazai költségvetési forrásokból is megvalósítható lenne.