A stablecoinok szabályozásának hirtelen fontossága mögött több tényező áll. Először is, a kriptovaluták világában tapasztalható robbanásszerű növekedés és népszerűség felkeltette a hatóságok figyelmét, mivel ezek az eszközök egyre inkább beépülnek a pénzü

Az Egyesült Államokban az utóbbi hetekben a kriptoeszközök szabályozásának kérdése került a figyelem középpontjába. Míg a médiában gyakran a „kriptó” kifejezés dominál, a jelenlegi diskurzus valójában nem csupán a Bitcoin vagy az Ether körül forog, hanem a stablecoinok kapják a főszerepet. A digitális dollárok a következő években nem csupán a pénzügyi szektorban, hanem a mindennapi életünkben is jelentős szerepet játszhatnak. Továbbá, az amerikai kormány számára ezek a digitális eszközök stratégiai jelentőséggel bírnak, hiszen a szabályozásuk hatással lehet az állampapírpiacra, így a gazdaság egészének működésére is.
A jegybankok világszerte aktívan dolgoznak saját digitális pénzeik, más néven digitális jegybankpénzek (CBDC) kifejlesztésén. Ezek a pénzügyi eszközök a készpénz digitális megfelelői, amelyeket állami garanciák támogatnak, és megbízható, stabil értéket képviselnek. Ezzel szemben a stablecoinok nem állami kibocsátású pénzeszközök; ezeket magáncégek hozzák létre, és bár hasonló funkciót töltenek be, nem jegybanki pénzek. A stablecoinok árfolyamát jellemzően egy hagyományos fiat pénzhez, például az amerikai dollárhoz kötik, így 1 stablecoin körülbelül 1 dollár értékű. Ahhoz, hogy ezt a stabilitást fenntartsák, a kibocsátók különféle eszközökből – mint állampapírok, bankbetétek vagy más befektetések – tartalékokat képeznek.
A legismertebb stablecoinok az USDT és az USDC, amelyek együtt a piac 85-90 százalékát uralják. Az USDT-t a Tether hozta létre 2014-ben, és mára a legnagyobb szereplő lett, több mint 161 milliárd dolláros piaci értékkel. Az USDC-t a Circle és a Coinbase indította 2018-ban, kapitalizációja 64 milliárd dollár körül mozog.
Az utóbbi évek során több alkalommal is világossá vált, hogy a stablecoinok nem mentesek a kockázatoktól. Például 2022-ben a Luna kriptovaluta összeomlása 300 milliárd dolláros piaci veszteséget eredményezett, és az USDT árfolyama rövid ideig eltávolodott az 1 dolláros referenciaértéktől. 2023-ban pedig az USDC árfolyama ingadozni kezdett, amikor nyilvánosságra került, hogy a tartalékai egy része a csődbe ment Silicon Valley Banknál volt elhelyezve.
Ilyen körülmények között a kibocsátóknak sürgősen pénzzé kell tenniük a tartalékaikat, ami veszteségeket eredményezhet, és ezzel tovább fokozza a kockázatokat. Az új amerikai szabályozás ennek megfelelően szigorúbb tartalékszabályokat vezet be: a stablecoinok mögötti fedezetének túlnyomó része rövid lejáratú, likvid eszközökből kell, hogy álljon, mint például az amerikai állampapírok vagy biztosított bankbetétek.
A stablecoinok nem csak a kriptovilágban fontosak: ha elterjednek, hatalmas keresletet generálhatnak az amerikai állampapírok iránt. Jelenleg az USDT tartalékának 66 százaléka rövid lejáratú állampapír, 12 százaléka repo, 5 százaléka bankbetét, és 18 százaléka egyéb eszköz (például arany, bitcoin). A teljes tartalék 2024 márciusában 149 milliárd dollár volt. Ahhoz, hogy az új szabályoknak megfeleljenek, további 26 milliárd dollárt kell átcsoportosítaniuk állampapírokba.
A Bank of America szerint minden dollár, ami a hagyományos bankrendszerből stablecoinokba kerül, 0,9 dollárral növeli az állampapírok iránti keresletet. Nem véletlen, hogy a szabályozás ebbe az irányba tereli a piacot. A Citigroup elemzője szerint, optimista esetben a stablecoin piac 3700 milliárd dollárra nőhet 2030-ra, hogy ebből mennyi lesz a nem-banki kibocsátású stablecoin az persze egy fontos kérdés, de a kötvénypiaci kereslet szempontjából irreleváns.
A dollárhoz kötött stabilcoin rendszerek elterjedése olyan hangokat generál, amelyek szerint ezek képesek stabilizálni a dollár globális hegemóniáját. Ez a megközelítés racionálisnak tűnik, azonban szinte biztos, hogy a nagyobb fejlődő országok reagálni fognak erre a helyzetre, és saját alternatív rendszereiket alakítják ki, hogy csökkentsék a dollártól való függőségüket. A kisebb országok esetében a stabilcoinok használata lehet, hogy működőképes alternatíva, de ennek stratégiai jelentősége valószínűleg nem lesz olyan mértékű, hogy az amerikai kormányzatot érdemben foglalkoztassa. Más szavakkal, a kisebb nemzetek helyzete nem biztos, hogy kulcsfontosságú szempont az Egyesült Államok számára.