A belügyi államtitkár Magyar Péter egyesületét hibáztatja amiatt, hogy az adományok nem jutottak el a rászoruló gyermekekhez.


Az ellenzéki párt vezetője szerint kizárólag nekik nem engedélyezték az otthonokba történő kiszállítást, míg másoknak ezt lehetővé tették.

"Még mindig nem történt meg az adományozási megállapodás aláírása a Tisza Párt egyesülete részéről, amely lehetővé tenné, hogy adományaik a gyermekotthonokhoz eljussanak" - tájékoztatott a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára egy vasárnapi Facebook-bejegyzésben.

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, Magyar Péter ugyancsak vasárnap arról írt, hogy szerinte Orbán Viktor és a Fidesz egyértelműen politikai okokból akadályozza, hogy karácsonyra a sok ezer jóérzésű magyar ember által felajánlott ajándékok eljussanak karácsonyra a gyermekotthonokban élő nehéz sorsú gyerekekhez a Legyél a változás Egyesület segítségével. Egyben kifogásolta, hogy hiába viszik el az ajándékokat, azok nem jutnak el a címzettekhez, mert egy központi raktárba szállítják azokat teljesen ellenőrizhetetlen módon és közben az együttműködni szándékozó otthonvezetőket az Orbán-kormány kirúgással fenyegeti.

Magyar Péter Facebookon indít szavazást arról, hogy hogyan rendelkezzenek a gyermekotthonok számára gyűjtött adományokkal, amelyek átadását az Orbán-kormány megakadályozza.

Fülöp Attila emlékeztetett, hogy az adományok elfogadásáról az előírások egyértelműen akként rendelkeznek, hogy szükséges a megállapodást kötni, amienk többek között tartalmaznia kell az adomány konkrét tartalmát, értékét, célját, felhasználásának módját, feltételeit. Ennek az a célja, hogy maradéktalanul nyomon lehessen követni, alkalmas-e az intézményben való használatra. Példaként említette, hogy a fogyatékos gyermekek részére a legó veszélyes, de a csomagokban lehet allergén anyag is. Nem mellesleg minderre azért van szükség, hogy ha probléma merül fel, akkor minden dokumentálhatóan visszakereshető legyen. Ez mindenekelőtt a gyerekeket védi, másodsorban pedig ez az adományozó és a fogadó intézmény érdeke is, és a józan ész is ezt diktálja. Ezt a rendszert minden adományozó ismeri, tudomásul veszi és fennakadás nélkül együttműködik a fogadó intézményekkel - magyarázta.

Ki húz nagyobb hasznot a gyerekekből: Magyar Péter vagy Orbán Viktor? Magyar Péter a fóti gyermekotthonba is ellátogatott, ahol sikerült ajándékokat bevinni az épületbe, ezzel örömet szerezve a gyerekeknek.

A politikai színtéren zajló események kapcsán Fülöp Attila, az államtitkár, rávilágított, hogy a Legyél a Változás Egyesület számos intézményt keresett meg adományozási szándékával. Ennek eredményeként a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) december 16-án egy írásos ajánlatot tett, amelyben javasolta, hogy az összes intézményre egyetlen megállapodást kössenek, ezzel is megkönnyítve és felgyorsítva az eljárást. Ezzel szemben az egyesület öt napon belül három különböző listát küldött azokról az intézményekről, amelyeknek adományt szándékoztak juttatni, és az egyes tájékoztatásokban eltérő információkat közöltek. Fülöp Attila hangsúlyozta, hogy több esetben olyan intézményeket említettek, amelyek nem nyújtanak ellátást, vagy nem is állami fenntartásúak, ráadásul gyakran téves címek szerepeltek a listákon. Ezért még inkább indokolt volt a központi koordináció az adományok átadásának lebonyolítására. Az SZGYF az előző héten három írásbeli, két személyes és egy telefonos egyeztetést folytatott az egyesülettel, ám a küldött adományozási szerződést még nem írták alá. "Csak annyit kellene tenniük, hogy aláírják a részükre megküldött dokumentumokat. Ha ez megtörténne, a gyermekek azonnal megkapnák az adományokat" - emelte ki az államtitkár, hangsúlyozva a sürgősséget.

Magyar Péter: Csak remélni tudjuk, hogy legalább a karácsonyra való tekintettel megpróbálnak emberként viselkedni a fideszesek

Fülöp Attila határozottan kijelentette, hogy a szervezet részéről megfogalmazott értesülés, miszerint a Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon előtt hagyott ajándékok nyoma veszett volna, teljes mértékben hamis. Kiemelte, hogy az ajándékokat az SZGYF a központi helyszínén saját költségén, változatlan állapotban őrzi, mindaddig, amíg az egyesület nem hajlandó aláírni a jogi kereteknek megfelelően, az SZGYF által már jóváhagyott szerződést, vagy amíg azokat vissza nem igényli. Hozzátette, hogy az ajándékok a bejegyzéshez csatolt fotón is jól láthatóak.

"Nem illik hangosan vitatkozni a gyermekvédelem fontosságáról."

"Önök embertelen, hazug emberek. A magyar emberek és a Jóisten előtt kell majd a tetteikért elszámolniuk. Arra akartak minket kényszeríteni, hogy központi raktárokba szállítsuk a sok ezer jóérzésű magyar ember által felajánlott sok millió forint értékű csodás ajándékot" - reagált egy kommentben a Tisza Párt elnöke. Magyar Péter azt írta, a kormány mindenki másnak -a többi között saját párttársainak is a Fideszben - engedélyezte a közvetlen kiszállítást, csak a Tisza Párt egyesületének nem. "Államtitkár úr, miniszterelnök úr, senki nem gondolta volna, hogy az embertelenség ilyen szintjére jutnak. Önök sok ezer nehézsorsú gyermek karácsonyát tették tönkre politikai számításból. Szégyelljék magukat!" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Related posts