A tojás árának emelkedése miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az amerikaiak, akik már azt is nehezen tudják elképzelni, hogy hozzáférjenek ehhez az alapvető élelmiszerhez. A helyzet odáig fajult, hogy sokan már csak reménykednek abban, hogy egyáltalán
A madárinfluenza terjedése következtében folyamatosan emelkednek az árak, és a hiányhelyzet is egyre érezhetőbbé válik. Az Egyesült Államokban a tojás ára valószínűleg nem fogja elérni a járvány előtti szintet ebben az évben.
Egyre több amerikai üzletben üresen állnak azok a polcok, ahol egykor a tojások sorakoztak, és ha mégis találni lehet néhányat, az áraik csillagászati magasságokba szöknek.
A madárinfluenza súlyos kitörése komoly hiányt és drámai áremelkedést idéz elő olyan államokban, mint Kalifornia, Illinois vagy Massachusetts. Kaliforniában, ahol a tomboló tüzek már így is elég feszültséget okoznak, a tojások nagykereskedelmi ára mostanra kilenc dollárra szökött fel, míg december elején még "csupán" hat dollárt kellett érte fizetni. Ez a megdöbbentő 50%-os drágulás mindössze másfél hónap leforgása alatt történt. (A jelenlegi árfolyamon egy amerikai dollár 401,7 forintot ér.)
New Yorkban a tojások ára némileg kedvezőbb, hiszen egy tucat tojásért mindössze 6,25 dollárt kell fizetni.
Évek óta ingadozik a tojás ára
A Market Place weboldala arra emlékeztetett, hogy az Egyesült Államokban a tojás ára már évek óta változékony. 2022 elején a madárinfluenza-járvány egy kisebb hulláma sújtotta a szárnyasokat, míg tavaly egy sokkal súlyosabb járvány tört ki. Azóta több mint 133 millió madarat érintett a betegség. Csak 2024 októberében Utah, Oregon és Washington államokban összesen 2,8 millió állatot kellett levágni a járvány miatt.
Novemberben és decemberben a CNN tudósítása szerint súlyosbodott a helyzet, országszerte 17,2 millió tojó pusztult el - az összes tavalyinak majdnem a fele, és hónapokba telik pótolni ezeket az állatokat.
- nyilatkozta a hírtelevíziónak Emily Metz, az amerikai tojástermelési tanács vezetője és ügyvezető igazgatója.
Évről évre újra felbukkan a madárinfluenza, mintha csak egy régi ismerős térne vissza.
A vándormadarak minden nyáron újra felfrissítik a vírussal terhelt légkört, amely már az emberek között is terjedni kezdett. Az új járvány terjedését súlyosbítja, hogy több államban megtiltották a ketrecben tartott tyúkok tojásának forgalmazását, míg a szabadon tartott állatok sokkal sebezhetőbbek a fertőzés szempontjából. Mivel az olcsó ketreces tojások hiányoznak a piacról, így a tojásárak folyamatosan emelkednek, a hiány pedig egyre érezhetőbbé válik.
A hálaadástól újévig tartó ünnepi szezonban ráadásul hagyományosan nő a tojás iránti kereslet, ami további nyomást helyezett az ellátásra, a szakértők szerint azonban a következő nagy hajráig,
Idén már nem várható a régi árak visszatérése.
Bár az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma nem nyújt előrejelzéseket az országos nagykereskedelmi árakról, a mezőgazdasági szakértők szerint a New York-i árak képezik a referenciát az ágazatban - hívta fel a figyelmet a CNBC tudósítása.