Kutatólaborból indult, majd egy művészi világba lépett.

Mik a legelső emléked a képzőművészeti alkotás világával? Milyen élmények és benyomások formálták a művészethez fűződő viszonyodat?

Gyerekkorom óta a rajzolás volt az egyik legnagyobb szenvedélyem, ugyanúgy, ahogy testvéreimnek is. Rengeteg közös játékunk és mókánk épült erre a kreatív tevékenységre. Az általános iskolás éveim alatt karikatúrákkal szórakoztattam a barátaimat, mindig is szerettem megnevettetni őket. A gimnáziumban is folytattam ezt a tradíciót, ám ekkor már a tanulás mellett a zenélés iránti lelkesedésem is felnőtté vált. E két hobbi miatt a rajzolás sajnos egyre inkább háttérbe szorult. Végül úgy döntöttem, hogy nem művészeti egyetemre jelentkezem, hanem más irányok felé tereltem az álmaimat.

Hanem?

Az akkori Corvinus budai campusának élelmiszermérnöki karának biomérnök szakára. Oda bekerülve elhatároztam, hogy követem a családi tradíciót, és biztos munkahellyel rendelkező, családos ember leszek. Egy ilyen életformába nem fér bele sok hobbi, így még inkább perifériára szorítottam a rajzolást. Az egyetem után - ahol közepes tanuló voltam, egyik irányba se lógtam ki a sorból - egy laborban kezdtem dolgozni minőségellenőrként, a KFKI telephelyén található Izotóp Intézet Kft.-nél, ami az izotópok gyógyászati alkalmazásával foglalkozó vállalat. Ott nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem értek annyira a munkámhoz, hogy kreatív legyek és kiteljesedjem benne. A rám bízott feladatokat elláttam, de nem tudtam hozzáadott értéket képezni, és ez nagyon zavart - annak fényében pláne, hogy láttam az ijesztő tényt: ebbe a munkába bele lehet öregedni.

Mi inspirált arra, hogy újra felfedezd a rajzolás világát?

A barátnőm segített meghozni ezt a döntést. Tudatosította bennem, hogy a rajzolás terén mindig pozitív visszajelzések értek. Elkezdtem járni egy rajzszakkörre, a Galéria Körbe, ahol modell után rajzoltunk, és amit Sinkó István és Juhász István vezetett a budai Várban. Fél év eltelte után mondták nekem, hogy érdemes lenne felvételiznem a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, mert ügyes vagyok, én pedig megfogadtam a tanácsukat.

Ha rajzszakkörre jártál, miért épp a festő szakra felvételiztél?

A Giliszta nevű zenekarom egyik frontembere, Kő Ábel Holló - aki akkoriban már a Képzőre járt - a festő szakot javasolta, mondván, hogy szerinte ott kapom a legnagyobb rálátást a vizuális területre. Jelentkeztem, felvettek, és szeptemberben már el is kezdtem a tanulmányaimat. Tekintve, hogy csak a felvételire való felkészülés során kezdtem festeni, a szaktársaim közt körbenézve hamar érzékeltem, hogy vannak nálam sokkal rutinosabb játékosok. Mivel mindig a klasszikus festészet állt közel hozzám, kitaláltam, hogy felépítek magamnak egy saját, az egyetemi tanulmányaimmal párhuzamos gyakorlóprogramot, ami segít eljutni a 19. századi mesterek szintjére, vagy legalábbis megközelíteni azt.

Szerencsémre rábukkantam számos olyan festészeti technikákkal foglalkozó szakkönyvre, amelyek éppen abban az inspiráló időszakban születtek, amikor a legnagyobb szükségem volt rájuk. Külön nehézséget jelentett, hogy az államilag támogatott féléveim száma csökkent, így egyre inkább kétséges lett, hogy sikerül-e befejeznem ezt a magas tandíjú képzést. A kezdeti év végeztével úgy döntöttem, hogy felveszek egy jelentős diákhitelt, és elhatároztam, hogy kitartok, és végigjárom az öt éves utat. A „Káin és Ábel” című diplomamunkámmal zártam le ezt a folyamatot, amely egy többalakos figurális festmény volt. Bár nem volt könnyű feladat, végül sikerült megalkotnom a képet, ezzel átléptem a magam elé állított végső próbatételt, és elértem a vágyott célt.

Hivatalosan is festő lettem, de azt szoktam mondani, hogy ha valaki nem teljesen bizonyos abban, hogy festő akar lenni, inkább ne legyen az. Ez nem egy anyagilag bebiztosított pálya, egy festő folyamatos harcot vív a túlélésért.

Hogyan találhatunk kreatív inspirációt egy stresszes anyagi helyzet közepette, és hogyan őrizhetjük meg a felszabadult alkotói szellemet? Az alábbiakban néhány ötletet osztok meg, amelyek segíthetnek átlépni a szorongást, és újra felfedezni az alkotás örömét. 1. **Fókuszálj az élvezetre**: Az alkotás célja nem csupán a pénzkereset, hanem a kifejezés és a kreatív felfedezés. Engedd szabadon a gondolataidat, és élvezd a folyamatot, függetlenül az anyagi helyzettől. 2. **Kis lépések**: Ne terheld magad nagy elvárásokkal. Tűzz ki kis, elérhető célokat, és tapasztald meg az apró sikerek örömét, amelyek megerősítik a motivációdat. 3. **Környezetváltozás**: Néha a környezetváltozás is segíthet. Keress egy inspiráló helyet a munkához, ahol szabadon szárnyalhatnak a gondolataid. 4. **Kapcsolódj másokhoz**: Oszd meg a gondolataidat és érzéseidet más alkotókkal. A közösségi élmény és a támogatás segíthet enyhíteni a szorongást. 5. **Meditáció és tudatosság**: A meditáció vagy a légzőgyakorlatok segíthetnek a szorongás csökkentésében, és lehetővé teszik, hogy a jelen pillanatra összpontosíts. 6. **Használj alternatív anyagokat**: Ha anyagi korlátokkal küzdesz, keresd meg azokat az olcsóbb vagy akár ingyenes anyagokat, amelyekből alkothatsz. A kreativitásod határai a képzeletedben vannak! 7. **Fedezd fel az új technikákat**: Próbálj ki új módszereket vagy stílusokat, amelyek nemcsak izgalmasak, hanem segíthetnek a nyomás csökkentésében is. 8. **Önmagad elfogadása**: Fogadd el, hogy a szorongás normális része az alkotói folyamatnak. Ne légy túl szigorú magaddal, és adj időt a fejlődésre. Ezek az egyszerű, mégis hatékony stratégiák segíthetnek abban, hogy a nehéz anyagi helyzet ellenére is megtaláld az alkotás örömét, és felszabadultan élvezd a kreativitás kifejezését.

Egyszer már megtapasztaltam, milyen az, ha nem azzal foglalkozom, amihez bármilyen érzékem lenne. Csak visszagondolok azokra a kétségbeejtő időkre, hogy milyen jövőképem volt akkoriban, és megjön a motivációm. Emellett a sok pozitív szakmai elismerés is úton tart. Ezek nem csupán jólesnek, hanem láthatóvá is tesznek a szcénában, ami elengedhetetlen a szakmában való boldoguláshoz.

Nem lenne célszerű, ha részmunkaidős állást vállalnál csupán az anyagi stabilitás megteremtése érdekében?

Lehetséges, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor kénytelen leszek ezt megtenni, de addig is, amíg nem elkerülhetetlen, nem szeretném erőltetni. Arra törekszem, hogy úgy alakítsam a dolgaimat, hogy a festészetem révén meg tudjak élni. Ez ad nekem inspirációt, hogy ne üljek a babérjaimon, és folyamatosan, lendületesen haladjak előre.

A kifinomult emberábrázolás kialakulása egy összetett és izgalmas folyamat eredménye. Kezdetben az alapvető formák és vonalak megértésével indultam, ahol a figura arányait és mozgását tanulmányoztam. Ezután mélyebbre ástam a karakterek érzelmi kifejezésének és egyéni jellemzőiknek a feltárásába. A különböző művészeti irányzatok és technikák felfedezése során egyre inkább elmélyültem a fény-árnyék játékában, amely segített a térbeli hatások és a mélység megjelenítésében. A modellek és valóságbeli emberek megfigyelése mellett sok időt töltöttem önálló gyakorlatokkal is, ahol különböző stílusokat próbáltam ki, hogy megtaláljam a saját hangomat. A folyamatos visszajelzések és kritikák is hozzájárultak a fejlődésemhez, lehetővé téve, hogy finomítsam a technikáimat és bővítsem a látásmódomat. Végül, a tapasztalatok és a kísérletezés révén kialakult egy olyan egyedi stílus, amelyben az emberi lélek sokféleségét és komplexitását tudom megjeleníteni.

Ahogy korábban említettem, az egyetem alatt elvégeztem egy saját gyakorlóprogramot. A folyamat során fokozatosan találkoztam újabb és újabb, egyre komplexebb megoldandó festészeti problémákkal, melyeket elemeikre bontva meg tudtam érteni és oldani. Eleinte fekete-fehér objektumokat, például gipszszobrokat rajzoltam és festettem, csak ezután következtek a színes csendéletek. A kívánatos célt a gyakorlatok során akkor értem el, amikor a vászon és a beállítás egymás mellett tükörből nézve egyformának tűnt. Eleinte élveztem a csendéletfestő fázist, hiszen ott már színekkel is dolgozhattam, ám egy idő után unalmassá vált az edények és textilek megjelenítése. Ekkor elkezdtem elhelyezni a csendéletekben az édesanyám porcelánbabáit, amelyek között egyből elindult egyfajta művészi párbeszéd a beállításban.

Az első festménysorozatom ezekből a kompozíciókból állt össze. Kifejezetten tetszett, hogy nem arra megy el az energiám nagy része, hogy a következő kép témáján agyalok. Hiszen a téma adott volt, csak azon kellett gondolkoznom, miként variáljam az elemeket úgy, hogy a kép vizuálisan érdekes maradjon. Amikor úgy éreztem, a tárgyak látvány utáni realisztikus ábrázolása már nem rejteget számomra több kihívást, továbbléptem az emberábrázolásra. Az egyetemen a négy félévnyi kötelező anatómiakurzuson elsajátíthatók az ehhez szükséges elméleti alapok, de én az órákon túlmenően is szükségesnek éreztem a gyakorlást, ugyanis az emberi alak ábrázolása a legkomplexebb feladat abban a fajta festészetben, amelyikkel én foglalkozom.

Hogyan született meg a közelmúltban az Alibi Műgyűjtő és Mecénás Szalonban bemutatott Felemelkedés és Fennmaradás című festménysorozatom?

Olyan témák után kutattam, amelyek nemcsak az elmémet, hanem a lelkemet is megmozdítják, és amelyeket festészetem révén kifejezhetek. Különösen fontos számomra a környezetvédelem – az a küldetés, hogy megőrizzük mindazt, ami még megmaradt a világ csodáiból. Így született meg az ötlet, hogy ezt a kérdést több képen, különböző formákban közelítsem meg, miközben minden egyes alkotás egyedi, mégis egy koherens sorozat része legyen. A koncepcióm az volt, hogy a képek együttesen, egyfajta több részből álló műalkotásként formáljanak egységet, így csak együtt képesek kifejezni a teljesség érzését a nézőben. Számomra a képek nem csupán önálló művek, hanem egy interaktív párbeszéd részei, amelyek együtt teremtik meg a gondolatok és érzelmek intenzív áramlását. Ezen alkotások révén szeretném felébreszteni a tudatosságot, és arra ösztönözni a közönséget, hogy mélyebben elgondolkodjanak a környezetünk védelmén.

A két sorozat képein különböző hangulatokat és történeteket örökítenek meg. Az első sorozat talán a mindennapi élet apró örömeit és kihívásait mutatja be, ahol a hétköznapi pillanatok varázsa rejlik. Ezzel szemben a második sorozat mélyebb érzelmekkel és komplexebb narratívákkal teli, amelyek az emberi lélek mélységeibe kalauzolnak. Az ellentétek és hasonlóságok révén mindkét sorozat gazdagítja a vizuális élményt, és új perspektívákat kínál a nézők számára.

A Felemelkedés képein az emberiség fejlődéséről beszélek, amelyet egy sajátos nézőpontból közelítek meg. Ezzel szemben a Fennmaradás sorozatban az emberi túlélés aktuális és jövőbeli kihívásait vizsgálom. Az első szekvencián férfialakok tűnnek fel, akik manipulálják és pusztítják a természetet; egy ember torzítja el a természeti objektumokat, így érzékeltetve, hogy az ember mennyire kiszolgáltatott a természet erejével szemben. Ezek a férfi alakok kisebbek a természeti elemeknél, ami a kiszolgáltatottságot hangsúlyozza. Amikor az ember – mint a természet egyik kitüntetett fajaként – elkezdett kiemelkedni a többi élőlény közül, szembe kellett néznie a természeti kihívásokkal, hogy biztosítsa saját túlélését. A természet hatalmas, míg az ember kicsi, törékeny és gyakran agresszív a túlélés érdekében. A Fennmaradás című sorozatban viszont megfordul a narratíva. Itt egy impozáns női figura tűnik fel, aki a sorvadó természet fölé emelkedve segíti azt a túlélésben, hiszen az ő fennmaradása is ettől függ. A választás, hogy női alakok jelennek meg, nem véletlen. Úgy vélem, a mai világ működési struktúrája nagymértékben a patriarchális berendezkedésből ered, amely a történelem során dominálta a társadalmakat. Talán éppen ezért alakították a férfi vezetők a világot a saját elképzeléseik szerint, és ez a gondolkodásmód még ma is érezhető hatással bír.

A természet iránti vonzalom mellett mi inspirálta a két mély, filozófiai mélységekkel átitatott sorozat megszületését?

Valószínűleg az intuíció az, ami vezérel. Tanulmányaim során tudatosult bennem, hogy nem minden aspektust tudok irányítani. Éppen ezért úgy érzem, hogy művészként fontos, hogy ne csupán a saját elképzeléseim alapján alkossak, hanem engedjem, hogy az adott médium irányítson. Amikor egy vizuális ötlet megszületik bennem, megpróbálom értelmezni az alkotási folyamataim során. Ha elegendő tartalmat látok benne, és úgy érzem, hogy megér egy festést, nekilátok a megvalósításának. Ezek a képek is úgy jöttek létre, hogy bennem élt az emberi formák, állatok és növények megjelenítése iránti vágy, és a projekt a megvalósítás során formálódott. Nagy vonzalommal tekintek az ókorra és a mitológiára, és azt szerettem volna, hogy ezeket a hangulatokat megragadva saját mitológiát építsek. Az ókori istenek természeti jelenségeket szimbolizálnak, míg a mitológiai történetek az emberi viselkedés mintáit vagy a természettel kapcsolatos folyamatokat tükrözik. Ebből inspirálódva, de letisztultabb módon közvetlenül az ember és a természet kapcsolatát jelenítettem meg, mitologikus keretbe ágyazva.

Hogyan őrizheted meg a kreatív lángot és maradhatsz motivált alkotóként? Az alábbi tippek segíthetnek abban, hogy folyamatosan inspirált maradj és felfedezd a benned rejlő lehetőségeket: 1. **Célok kitűzése**: Határozz meg konkrét, elérhető célokat, amelyek előrevisznek az alkotói folyamatban. Ezek legyenek rövid és hosszú távúak is. 2. **Rendszeres rutin**: Alakíts ki egy napi vagy heti rutint, amelyben időt szánsz az alkotásra. A következetesség segít fenntartani a kreatív energiát. 3. **Környezet megváltoztatása**: Néha egy új környezet inspirálóan hat. Próbálj meg különböző helyszíneken alkotni, vagy alakítsd át a munkaterületedet. 4. **Inspiráció keresése**: Olvass könyveket, nézz meg filmeket, hallgass zenét, vagy látogass el kiállításokra. Ezek az élmények új perspektívákat és ötleteket adhatnak. 5. **Közösségi kapcsolatok**: Csatlakozz olyan csoportokhoz vagy közösségekhez, ahol más alkotókkal találkozhatsz. A tapasztalatok megosztása és a visszajelzés motiváló lehet. 6. **Önreflexió**: Szánj időt arra, hogy átgondold, miért alkotsz, és mi az, ami igazán motivál. Ez segíthet a fókuszálásban és az elköteleződésben. 7. **Játékosság**: Ne félj kísérletezni és játszani az ötleteiddel. A kreativitás gyakran a játékos hozzáállásból születik. 8. **Megfelelő pihenés**: Ne hagyd figyelmen kívül a pihenést és a feltöltődést. Az agyadnak szüksége van a regenerálódásra ahhoz, hogy új ötletekkel állhass elő. Ezek a lépések segíthetnek abban, hogy folyamatosan motivált és inspirált maradj az alkotás során, és felfedezd a benned rejlő kreatív potenciált.

Nem mindig tudok motivált lenni. A boldogság megéléséhez szükséges, hogy hasznosnak érezzem magam, de festőként előfordul, hogy ezt nem érzem, hiszen nem hasznosul közvetlenül a munkám. Sokszor tűnik öncélú, önző önmegvalósításnak a tevékenykedésem, ami elég demotiváló.

Ilyenkor nem könnyíti meg a helyzetünket az a felismerés, hogy a művészet képes felszabadítani, és hogy a művészeti alkotások befogadása révén átélhető katarzis szinte megváltó hatással bír?

Tudom, hogy ez így van, de művészszemmel elemeire bontom az alkotásokat, összkép helyett festészeti problémákat látok. A katarzist szakmai szempontból élem meg, és nem érzem át, amit egy nem szakmabeli él át a katarzis során. Ez okozza, hogy nem látom a munkám társadalmi hasznát.

Mi az, ami még mindig mozgásban tart?

Az, hogy próbálom elhinni, hogy a tevékenységemnek értelme és haszna van, folyamatosan foglalkoztat. Ez egyfajta dilemmát teremt az életemben, de ennek ellenére alapvetően motivált alkotó vagyok, és nem hagyom, hogy a letargia eluralkodjon rajtam.