Kustos Júlia: A szélsőségek és a túlzott erőfeszítések csupán gátat szabnak a fejlődésnek | Litera - az irodalom világában

A mai világban, ahol folyamatosan rohanunk, jógázunk a stressz levezetésére, úszunk a felfrissülésért, és meditálunk a belső béke megtalálása érdekében, különböző diéták – legyen az mediterrán, vegán, keto vagy más – választásával igyekszünk egészségesen élni. Mégis, gyakran elfeledkezünk arról, hogy mindez miként tükröződik egy író életében és munkáiban. Körkérdésünk célja éppen ennek a felfedezése volt. Most Kustos Júlia gondolatait ismerhetik meg a témában.

Természetesen! Az életünkben gyakran előfordulnak olyan mérföldkövek, amelyek alapjaiban változtatják meg a szemléletünket és életvitelünket. Számomra egy ilyen határpont volt, amikor rájöttem, hogy a fitt és egészséges életmód nem csupán a fizikai állapotomra, hanem a mentális jólétemre is hatással van. Ekkor kezdtem el tudatosabban foglalkozni a táplálkozásommal és a rendszeres mozgással. A sport mindig is jelen volt az életemben, de nem mindig tekintettem rá úgy, mint egy alapvető szükségletre. Az átalakulásom során azonban megtapasztaltam, hogy a mozgás nem csupán testmozgás, hanem egyfajta meditáció is, amely segít a stressz kezelésében és az alkotási folyamatok serkentésében. Az írásaimban is érezhető volt a változás: egyre inkább beépítettem a sport és az egészséges életmód fontosságát a témáimba. Az inspirációt a saját tapasztalataimból merítettem, és ezáltal mélyebb, autentikusabb kapcsolatot tudtam kialakítani az olvasóimmal. Ez a transzformáció nemcsak a fizikai egészségemre volt kedvező hatással, hanem a kreatív folyamatokra is, hiszen a tudatosabb életmód egyfajta friss perspektívát hozott az írói munkámba. Azóta is törekszem arra, hogy az egészségtudatosságot ne csupán az életemben, hanem az alkotásaimban is közvetítsem.

Ha a tényeket vesszük alapul, mindig is velem volt a mozgás: táncoltam – igaz, csak rövid időn át versenyszerűen –, jógáztam, és néha futottam is (főként a gondolataim elől menekülve), részt vettem aerial órákon, és mindig vágyakoztam arra, hogy újra táncolhassak. Ha azonban a személyes élményeimre fókuszálok, azt mondhatom, hogy mindig is kíváncsi és kísérletező voltam, ugyanakkor a sport világában gyakran éreztem magam félénknek és feszélyezettnek. 2024 januárjától kezdve viszont egy új korszak kezdődött az életemben: elkezdtem személyi edzőhöz járni, pilates órákra is beiratkoztam, és komolyabban vettem a jógát is. Két oktatói képesítés megszerzése után, most, hogy visszatekintek erre az időszakra, azt látom, hogy valóban elkezdtem odafigyelni önmagamra. A sport legnagyobb tanulsága számomra az lett, hogy a legfontosabb dolog a saját belső világomra irányítani a figyelmemet. Ha másokat nézek a teremben, az már nem az én utam, és nem rólam szól. Akkor mi értelme van mindennek?

Sportolás közben inkább a kreatív gondolatok szárnyalnak bennem, vagy éppen ellenkezőleg, ilyenkor teljes mértékben elengedem a munka világát?

Ez az utolsó lehetőség. A legfényesebb napjaimon mindig 100%-os teljesítményt nyújtok.

Hogyan írható le az a különleges tudatállapot, amelyet a sportolás során tapasztalhatunk? Milyen elemek válnak részesévé ennek az élménynek, és miként integrálódik mindez az írói létbe? A sportolás nem csupán fizikai aktivitás; egyfajta transzcendens élmény is lehet, amelyben az ember teljesen elmerül a pillanatban. Ez a flow-élmény, amikor az időérzék eltűnik, és a test és az elme szinkronban működik, számos inspirációt nyújthat az íróknak. Az ilyen állapotban szerzett tapasztalatok – az adrenalinnal teli pillanatok, a küzdés öröme vagy éppen a csendes meditációk – egyedi képeket és érzéseket ébresztenek, amelyek gazdagítják a kreatív folyamatot. Az írói munka során ezek az élmények új perspektívákat nyújthatnak, segítve a karakterek mélyebb megértését, vagy éppen a cselekmény dinamikájának kidolgozását. A sport tehát nem csupán fizikai, hanem szellemi táplálék is, amely az írói gondolkodás szövetébe fonódik, új dimenziókat adva a szóalkotás művészetéhez.

Nem tudom, hogy szeretném-e megírni valaha, vagy hogy az irodalmi térben hasznosulnia kellene ennek az élménynek. A türelem, az alázat, a kitartás, a rendszeresség, és a képesség, hogy felmérjem az erőnlétem/energiaszintem (és ha kell, taszigáljam magam, ha kell, megpihenjek) olyan értékek, amiket lehetetlen lenne (és nagy hülyeség) nem átvinni az élet más területeire.

Ismerjük azt a bölcsességet, amely azt tanítja, hogy mit kell tennie annak, aki dudás szeretne lenni. Az írók világában ez a gondolat különösen a korábbi időszakokban a változatos önpusztítás formáiban öltött testet. Mennyire vagy kitéve te is a végletességnek és a határok feszegetésének a választott sportágadban?

Örömmel tapasztalom, hogy a jóga és a reformer pilates olyan mozgásformák, melyekben a szélsőségek és a túlzott igyekezet inkább gátolják a fejlődést. Számomra a jógában az astanga gyakorlása a legkedvesebb, hiszen ez a stílus különösen nagyfokú erőnlétet, hajlékonyságot és koncentrációt igényel.

Az önpusztító fiatal művész archetipikus képe mélyen gyökerezik a köztudatban, de valójában sok alkotóról tudjuk, hogy egészségtudatos, sportos életmódot folytatott. A művészet világában a mítoszok és sztereotípiák folyamatosan alakulnak, ahogyan a társadalmi normák is. Ma, amikor az alkoholfogyasztás és a dohányzás megítélése jelentős átalakuláson megy keresztül, a fiatalok körében egyre népszerűbb az egészséges életmód. Ez a tendencia hatással lehet a művészi identitásokra is. Talán a jövőben egyre több művész fogja megkérdőjelezni a régi kliséket, és helyette az egészséges, tudatos életvitel képét fogja képviselni. Az alkotók közötti sztereotípiák is átalakulhatnak: a „szenvedélyes” és „önpusztító” művész helyett egy új archetípus, a „tudatos” vagy „egészséges” művész jelenhet meg, aki nemcsak a művészetében, hanem a mindennapi életében is példát mutat. Ez a változás nemcsak a művészek, hanem a társadalom egészének mentalitását tükrözi, és a jövőben várhatóan a kreatív közeg is egyre inkább az egészségtudatos életmód irányába fog elmozdulni.

Ez a jelenség mélyen összefonódik a társadalom dinamikájával és azzal, hogy éppen mi az, amit a közönség szívesen magához ölelne - továbbá, hogy kik azok, akiket ők is szeretnének magukhoz közel engedni. A művészet társadalmi szerepe folyamatosan alakul, ahogyan a művészek aktuális félelmei és dilemmái is fejlődnek. Például, míg korábban a tömeggyártás és az egyediség kérdése volt a középpontban, addig most a mesterséges intelligencia és az alkotói identitás határvonalai tűnnek a legégetőbb problémának. Amikor a művészet az önpusztítást és a megélt zsenialitást hirdette, a társadalom éppen a művész ellentétes, vagy elfojtott aspektusait kereste benne: egy vonzó, ugyanakkor félelmetes állapotot, amely tükrözte a kollektív vágyakat és félelmeket.

A művészeket ma már egyre inkább a hétköznapi emberek között keressük, és különösen örvendetes, ha nyitottak és elérhetők számunkra. Számomra a kérdés nem csupán az önpusztítás és az egészség ellentétéről szól, hanem inkább arról, hogyan tudjuk a legjobban összekapcsolni a művészetet életmódunkkal és világnézetünkkel. Például Sirokai Matyi gyakorlásai és egyensúlykísérletei számomra rendkívül inspirálóak, hiszen új perspektívákat nyitnak meg.