Kúriai határozat a külföldön szerzett "szolgálati idő" figyelembevételéről a nők kedvezményes öregségi nyugdíjának megállapításakor.
A Magyar Köztársaság és Ausztrália között létrejött, a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetését szabályozó 2011. évi CXVII. törvény 15. cikk (1) bekezdése azt jelenti, hogy a Tny. 18. § (2a)-(2d) bekezdéseiben foglalt kedvezmény, amely a nők kedvezményes öregségi nyugdíjára vonatkozik, nem zárja ki automatikusan az öregségi nyugdíjkorhatárt még el nem ért igénylőket. Tehát, ha valaki a magyar jogszabályok szerint rendelkezik az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel, akkor jogosult lehet a kedvezmény igénybevételére, függetlenül attól, hogy még nem töltötte be a nyugdíjkorhatárt.
A Kúria Kfv. VII.45.078/2024/4. számú határozat a következőket tartalmazza:
A tényállás egy olyan alapvető rész, amely a helyzet, esemény vagy ügy lényegét foglalja össze. Ez a részlet tartalmazza a szükséges információkat, amelyek segítenek megérteni a kontextust és a körülményeket. A tényállás pontos ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy a további elemzések és következtetések megalapozottak legyenek. Az egyértelmű és részletes tényállás lehetővé teszi, hogy a résztvevők és az érintettek jobban átlássák a helyzetet, és ezáltal hatékonyabban tudjanak döntéseket hozni.
Az 1959. június 4-én született felperes az alperesnél 2023. március 8-án előterjesztett igénybejelentésében - a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.), valamint a Magyar Köztársaság és Ausztrália között a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről szóló 2011. évi CXVII. törvény (Egyezmény) rendelkezései alapján, az 1998. és 2005. közötti ausztráliai munkavégzése időszakának beszámításával - "nők kedvezményes nyugdíja" megállapítását kérte.
Az alperes 2023. március 13-án kelt határozatában elutasította a felperes öregségi nyugdíj megállapítására irányuló kérelmét. Az eljárás során megállapította, hogy a felperes még nem érte el a nyugdíjkorhatárt, így nem jogosult az öregségi nyugdíjra. A felperes szolgálati ideje alapján 37 év és 139 nap állt rendelkezésre a jogosultság megállapításához, míg a nyugdíj összegének kalkulálásához 31 év és 128 nap figyelembe vehető időtartamot vettek figyelembe. A nők kedvezményes öregségi nyugdíjához szükséges jogosultsági idő 34 év és 200 nap, amelyből kereső tevékenység vagy azzal egyenértékű idő 31 év és 119 nap, míg a kedvezményes nyugdíjhoz nem számítható idő 2 év és 304 nap.
Az alperes a külföldön (Ausztráliában) szerzett "szolgálati idő" Egyezmény alkalmazásával történő beszámítására irányuló kérelmet nem látta teljesíthetőnek.
A határozat indokolása szerint az Egyezmény "szolgálati idő" helyett a "beszámítható idő" fogalmát használja, Ausztrália tekintetében beszámítható időnek kizárólag az ausztrál szociális biztonsági törvény által meghatározott helybenlakási, tehát nem a járulékfizetéssel fedezett időszakokat kell érteni. Az ausztrál illetékes intézmény által igazolt beszámítható (helybenlakási) idők, jellegüknél fogva a nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító szolgálati idő vizsgálata során nem vehetők figyelembe, ezért az ausztrál társszerv megkeresése nem indokolt.
Az Egyezmény 15. cikk (3) bekezdésének értelmében, ha a magyar jogrend alapján a teljes ellátásra való jogosultság az Egyezmény 15. cikk (1)-(2) bekezdése alkalmazása nélkül is érvényes, akkor a Magyar Köztársaság illetékes hatósága ezt kizárólag a vonatkozó jogszabályokban meghatározott beszámítható időszakok figyelembevételével határozza meg.
A felperes rendelkezik a Tny. 18. § (2) bekezdés szerinti nyugdíjhoz szükséges 20 év magyar szolgálati idővel, ezért az ausztrál helybenlakási időkre vonatkozó adatok beszerzése a majdani öregségi nyugdíj megállapításakor sem lesz indokolt. Mivel a felperes a módosított szolgálati ideje alapján sem szerzett kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyban 40 év jogosultsági időt, ezért a nők kedvezményes öregségi teljes nyugdíjára sem jogosult.
A felperes által benyújtott kereset, valamint az alperes védekezése.
A felperes keresetében arra kérte a bíróságot, hogy a határozatokat nyilvánítsa hatályon kívül, és kötelezze az alperest egy új eljárás lefolytatására. Hangsúlyozta, hogy az Egyezmény 1. cikk d) pontja vonatkozásában Ausztráliában olyan helybenlakási időszakokat definiál, amelyek a szociális biztonságról szóló törvény alapján jogosultsági időszakoknak számítanak. Mivel a nők kedvezményes öregségi nyugdíjának igényléséhez szükséges feltétel a megjelölt időszak figyelembevételével teljesíthető, ezért az alperesnek ezt figyelembe kell vennie a döntéshozatal során.
Az alperes a kereset elutasítását indítványozta. Rámutatott, hogy az ellátás fogalmát az Egyezmény széleskörűen értelmezi; a köznyelvben "nők 40"-ként ismert ellátást a törvényhozó a Tny. II. fejezetének "Az öregségi nyugdíj" című szakaszában a 18. §-ban nem önálló ellátásként határozza meg, hanem mint az öregségi nyugdíj kedvezményes érvényesítési lehetőségét. Emellett a társadalombiztosítási ellátásokra jogosultakról, valamint ezen ellátások finanszírozásáról szóló 2019. évi CXXII. törvény (Tbj.) 5. § (3) bekezdésében is csupán az öregségi nyugdíj szerepel, mint saját jogú nyugellátás.
A kedvezményes, a nyugdíj korhatár elérése alóli felmentés igénybevételének feltételeit a Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. kormányrendelet (Tny. Vhr.) 12. §-a szabályozza: meghatározza, hogy mi tekintendő a Tny. 18. § (2a)-(2c) bekezdés szerinti kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett jogosultsági időnek. Az Egyezmény 15. cikk (1)-(2) bekezdése értelmében a magyar és az ausztráliai biztosítási idők egybeszámításának akkor van helye, ha a kérelmező nem rendelkezik a nemzeti jogszabályok alapján önálló ellátásra való jogosultsággal, a (3) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy abban az esetben, ha az összeszámítási szabályok alkalmazása nélkül is fennáll a teljes ellátásra való jogosultság, akkor a magyar jogszabályok alapján kell a jogszerző időket figyelembe venni. A teljes ellátás fogalma - a Tny. 18. § (2)-(3) bekezdései alapján - a korbetöltésen alapuló öregségi teljes nyugdíjjal azonosítható, a kedvezményre jogosultak körében a résznyugdíj fogalmilag kizárt; mindezek miatt a felperes nem jogosult a kért ellátásra.
Az elsőfokú bíróság határozata
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatait megsemmisítette, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
A felek között nem merült fel ellentmondás abban a tekintetben, hogy a felperes az Egyezmény hatálya alá tartozik. Az Egyezmény 2. cikkének értelmében a tárgyi hatály is egyértelműen megállapítható. Az alperes döntéshozatalakor nem alkalmazta az Egyezmény 15. cikk (1) bekezdését, helyette a (3) bekezdésre hivatkozva utasította el a kérelmet. Ezt a jogértelmezést a bíróság nem fogadta el, mivel a 15. cikk (1) bekezdéséből nem következik olyan szűkítő értelmezés, amely az összeszámítás lehetőségét kizárná, csupán a teljes ellátás esetén. A 15. cikk (1) bekezdése világosan a "valamely ellátásra való jogosultság" megszerzését írja elő, ami széleskörű értelmezést igényel. Az "ellátás" fogalma az Egyezmény keretein belül magában foglalja az összes nyugdíjat és járadékot; a fogalom részletes magyarázata nem tartalmaz szűkítéseket. Az 15. cikk (1) és (3) bekezdése közötti "összemosásnak" nincs jogszabályi alapja.
A bíróság hangsúlyozta, hogy téves az a megközelítés, miszerint a beszámítható időszakok kizárólag az ausztrál szociális biztonsági törvény által előírt helybenlakást jelentik, és nem terjednek ki a járulékfizetéssel összefüggő időszakokra. Az Egyezmény 15. cikk (1) bekezdése kifejezetten azt az alapelvet erősíti meg, hogy amennyiben egy ellátásra való jogosultság a beszámítható időszakok meglététől függ, úgy az ausztrál jogszabályok szerint szerzett beszámítható időszakokat is figyelembe kell venni.
A "nők 40" esetén jogosultsági időnek minősülő időket a Tny. Vhr. rendezi, a szabályozás lényege és jogalkotói célja, hogy kereső tevékenységgel és járulékfizetéssel töltött idők minősüljenek jogosultsági időnek. A jogszabály külön kiemeli a külföldi munkavégzést; rendkívül méltánytalan lenne, ha az Európai Unió keretén belüli munkavégzés nem esne egy tekintet alá az ausztráliai munkavégzéssel, különösen mert Ausztrália esetében a közös, szociális biztonságra vonatkozó szabályozást az Egyezmény biztosítja, amelynek hatálya kiterjed valamennyi hazai nyugdíjellátásra.
A bíróság hangsúlyozta, hogy a "nők 40" korkedvezményes nyugdíj esetében nem számít, hogy az ellátás teljes, részleges, önálló vagy nem önálló jellegű. A Tny. 18. §-a szerint mindez az öregségi nyugdíjjal együtt van szabályozva. Az Egyezmény 15. cikk (1) bekezdése egyértelműen nem tesz különbséget a teljes és a részleges ellátások között, hanem minden olyan juttatásra vonatkozik, amely az ellátások fogalmába beletartozik. Ha másképp értelmeznénk ezt, akkor a korkedvezményes nyugdíjra való jogosultság szempontjából olyan időszakokat nem ismernének el, amelyek jogszerűen, de nem Magyarországon vagy az EU tagállamaiban teltek el, míg más államok esetében, ahol kétoldalú egyezmény van érvényben, ezek az időszakok kiesnének a jogosultsági körből. Ezt a problémát volt hivatott orvosolni az Egyezmény. Az alperes eltérő értelmezése súlyosan sérti az ügyfelek tisztességes eljáráshoz való jogát és az egyenlő bánásmód elvét, továbbá veszélyezteti a jogosan megszerzett szolgálati időhöz, és ezzel együtt a megélhetéshez való jogot is.
Az alperes döntése az Egyezmény összeszámításra vonatkozó szakaszában hibás, mivel az Egyezmény 15. cikk (1) bekezdése szerint kellene eljárnia, ami indokolja az ausztrál társszerv megkeresését is. Ezt alátámasztja a Magyar Államkincstár hivatalos weboldalán található tájékoztató, amely hangsúlyozza, hogy ha a nyugdíjra való jogosultság kizárólag a magyar szolgálati idő alapján nem állapítható meg, akkor figyelembe kell venni az Ausztráliában szerzett, a magyar jogszabályok szerint elismert időszakokat is, feltéve, hogy azok nem fedik le ugyanazokat az időszakokat. Az alperesnek a bíróság által elrendelt új eljárás keretében a felperes által benyújtott kérelem ügyében – különösen a nők kedvezményes öregségi nyugdíjára vonatkozó jogosultság, valamint a külföldi munkavégzés elismerésének kérdésében – az Egyezmény 15. cikk (1) bekezdésének megfelelően kell döntenie, és nem állapíthat meg kevesebb szolgálati időt, mint ami a módosító határozatban szerepel.
A felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem egy jogi eljárásban játszik fontos szerepet. A felülvizsgálati kérelem általában akkor kerül benyújtásra, amikor egy fél nem ért egyet a bíróság korábbi döntésével, és szeretné, ha azt egy magasabb fórum áttekintené. Ezzel szemben az ellenkérelem arra szolgál, hogy a másik fél válaszoljon a felülvizsgálati kérelemre, és megvédje a korábbi ítéletet, érvelve annak helyessége mellett. E két dokumentum kulcsszerepet játszik a jogi viták során, lehetővé téve a felek számára, hogy kifejezzék álláspontjukat és jogi érveiket.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Előadta, hogy "nők 40" nem minősül korhatár előtti ellátásnak. A felperes az igénybejelentő űrlapon a "nők kedvezményes nyugdíja" rovatot jelölte meg, erre tekintettel iratellenes a jogerős ítélet azon megállapítása, hogy a felperes korhatár előtti ellátás megállapítását kérte.
A biztosítottak körének szabályozása olyan előírásokat tartalmaz, amelyek meghatározzák, hogy a külföldi munkáltató érdekében, külföldön végzett munka - akár uniós rendelet, akár kétoldalú megállapodás alapján - beleszámíthat a magyar biztosítási időbe. A felperes esetében azonban fel sem merült, hogy az ausztráliai munkavégzése a magyar biztosítási időszak részeként lenne figyelembe vehető. Ha ez így lenne, akkor az időszakok összeszámításának kérdése sem lenne releváns.
Tény, hogy a kedvezményes nyugdíjazás lehetősége a köznyelvben egy önálló ellátást sugalló elnevezéssel honosodott meg, a "nők 40" azonban sem a Tny. 6. § (1) bekezdésében, sem a Tbj. 5. § (3) bekezdésében nem szerepel önálló nyugdíjbiztosítási ellátásként.
A kedvezményes nyugellátás valójában öregségi nyugdíjnak minősül, a speciális kedvezmény az öregségi nyugdíjkorhatár alól ad "felmentést".
Az Egyezmény 15. cikk (3) bekezdése szerinti teljes ellátás fogalmának a Tny. 18. § (2) bekezdése szerinti teljes öregségi nyugdíj felel meg; amennyiben a felperes a magyar szolgálati idő alapján csupán a Tny. 18. § (3) bekezdés szerinti résznyugdíjra, nem pedig teljes ellátásra lenne jogosult, úgy az Egyezmény 15. cikk (1) és (3) bekezdése alkalmazásával a korbetöltésen alapuló öregségi nyugdíjigény elbírálásakor helye lenne az összeszámításnak. A jelen esetben ez nem merül fel, mert a felperes időskori szociális biztonsága, megélhetése nincs veszélyben, hiszen teljes öregségi nyugdíjra jogosult, csak a korbetöltés alóli kedvezmény megadásának feltételeivel nem rendelkezik. Az Egyezmény összeszámítási szabályai a kedvezmény megadása érdekében nem alkalmazhatók, a kedvezményre jogosultság nem érinti a szociális biztonságot.
A bíróság tévesen állapította meg, hogy figyelmen kívül hagyta az Egyezmény 15. cikk (2) bekezdését. Ez a rendelkezés lehetőséget biztosít azok számára, akik olyan munkát végeztek, amely a szervezet fokozott igénybevételével jár, és amely már a nyugdíjkorhatár elérése előtt is a fizikai állapot romlásához, valamint a munkaképesség csökkenéséhez vezetett. E körülmények megélhetési nehézségeket és rászorultságot okozhatnak. Azonban a felperes esetében ilyen problémák nem jelentkeztek.
A szöveg egyediségét növelve, a következőképpen fogalmaznám át: Az európai integráción belül a jogi keretek és a kétoldalú megállapodások által nyújtott jogosultságok közötti distinkció – a jogerős döntésekkel ellentétben – indokolt. Az uniós rendeletek, amelyek a szociális biztonsági rendszerek koordinálására vonatkoznak, valamint a kétoldalú szociális biztonsági egyezmények céljai, alapelvei és jogi keretei nem egyeznek meg. Az Európai Unió mint szuverén nemzetközi jogalany, önálló jogalkotási képességgel bír, és közös alapelvek mentén működő belső piaccal rendelkezik. A tagállamok politikai-gazdasági közösséget alkotnak a harmonizált jogszabályok keretein belül; az alapszerződések értelmében a tagországok kötelezettséget vállaltak a munkaerő szabad mozgásának jogi keretein belüli biztosítására. A közösségi jogalkotás kötelező érvényű rendeletekben, például az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 29-i 883/2004/EK rendeletében, amely a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szól, alapelvként rögzíti a nyugdíjbiztosítási időszakok összeszámítását. Ezzel szemben a kétoldalú szociális biztonsági egyezmények aláíró államai nem alkotnak politikai-gazdasági közösséget, és nem beszélhetünk jogrendszereik harmonizációjáról vagy koordinált társadalombiztosítási rendszerről. Ezekben az egyezményekben általános szabályként szerepel, hogy a biztosítási időszakok egybeszámítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a kérelmező a nemzeti jogszabályok alapján nem rendelkezik önálló ellátásra való jogosultsággal.
Az alperes kiemelte, hogy a jogintézmény bevezetésével a jogalkotó az erkölcsi elismerésen túl, a nyugdíjrendszer fenntartása érdekében fontosnak tartotta a Nyugdíjbiztosítás Alap járulékbevételeinek biztosítását, nem véletlen az, hogy a kedvezményre való jogosultságot 32 év munkajövedelem utáni járulékfizetéssel kell megalapozni. A kétoldalú egyezmények a szociális biztonság megteremtése érdekében, annak veszélybe kerülése esetén a biztosítási idők összeszámításával juttatják ellátáshoz azokat, akik a külföldi jogszerzés időtartamának figyelmen kívül hagyásával elesnének a részlegesen szerzett/vásárolt ellátásra való jogosultságtól; az Európai Unió tagállamaiban ellátást, a munkaerő szabad áramlását elősegítendő, minden tagállam csak a saját joghatósága alatt szerzett szolgálati idő alapján fizet. A felperes esetében a hazai társadalombiztosítási rendszerben "vásárolt jog", azaz járulékfizetéssel szerzett idő kevesebb a jogalkotó által megkívánt időtartamnál, míg az Egyezmény összeszámítási szabályai alkalmazásához szükséges szempont, az időskori ellátatlanság nem áll fenn.
Az alperes véleménye szerint a felperes igényjogosultságának megítélése - ellentétben a jogerős ítélet megállapításaival - anyagi jogi kérdést érint, amely a közhatalmi eljárások (hatósági, bírósági) törvényességével összefüggő jogokat, valamint az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 2. § (1) bekezdését nem érinti. A szuverén nemzetközi jogalanyok jogalkotói szándékának értékelése nem csupán méltányossági kérdés; az az álláspont, miszerint a magyar társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben a külföldi és a magyar biztosításban eltöltött idő egyenlő jogokat kellene, hogy biztosítson, téves és figyelmen kívül hagyja a társadalmi kockázatközösség teherbíró képességét. Ez a megközelítés olyan egyének számára hosszabbíthatja meg a nyugdíjfolyósítás időtartamát, akik nem járultak hozzá a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételéhez a kedvezmények arányos mértékében. Végül az alperes hangsúlyozta, hogy az Államkincstár tájékoztatójának a vitás jogkérdés elbírálására nézve nincs lényegi hatása.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria határozata és annak jogi érvelése
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül. Ennek során arról kellett döntenie, hogy az elsőfokú bíróság az alperes által megjelölt jogszabályi rendelkezések, vagyis az Egyezmény 15. cikk (1) és (3) bekezdése, valamint a Tny. 18. § (2a)-(2c) bekezdései megsértésével döntött-e a határozatok megsemmisítéséről és az alperes új eljárásra kötelezéséről.
A Kúria már számos határozatában (például Kfv.VII.37.984/2020/5., Mfv.III.10.167/2019/6., Mfv.III.10.326/2018/8., Mfv.III.10.705/2016/3. és Mfv.III.10.193/2013/5.) kifejtette véleményét a közbeszédben "nők 40" néven ismert, illetve a nők kedvezményes nyugdíjára vonatkozó jogosultsági feltételekről. A Kúria rávilágított, hogy a 2011. január 1-jétől hatályos jogszabály, amely a Tny. 18. § (1)-(2) bekezdéseiben található, kifejezetten a nők számára biztosít kedvezményt az öregségi nyugdíjra jogosító életkorra vonatkozóan. E jogintézményt nem önálló ellátásként értelmezi, hanem úgy, hogy a jogalkotó lehetővé tette a jogosultsági feltételeknek megfelelő nők számára, hogy függetlenül életkoruktól, nyugdíjhoz jussanak.
Azonosan, a nyugdíjba vonulás lehetőségének biztosításával kapcsolatos kedvezményként értelmezte a szabályozást az Alkotmánybíróság is {18/2015. (IX. 24.) AB határozat [34] bekezdés, 3127/2015. (VII. 9.) AB határozat [40]-[43] bekezdés}. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a Tny. 18. § (2a) bekezdése - az Alaptörvény XIX. cikk (4) bekezdés második mondatában foglalt, az állami nyugdíjra jogosultság feltételeinek a nők fokozott védelmére tekintettel adott törvényhozói felhatalmazás alapján - határozza meg a nők életkor betöltésétől független, kedvezményes öregségi nyugdíjazásának feltételeit, legalább negyven év jogosultsági idő előírásával; a szabály célja a hosszú munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjkedvezményének megteremtése; a 18. § (2b) bekezdése többletkedvezményt biztosít azzal, hogy - a kereső tevékenységgel járó biztosítási jogviszonnyal szerzett szolgálati időn túl - jogosultsági időnek minősíti a gyermekek gondozására, ápolására tekintettel nyújtott ellátások folytán szerzett szolgálati időt {3127/2015. (VII. 9.) AB határozat, [39]-[41] bekezdés}.
A törvényhozó a magyar szabályozásban a nők kedvezményes öregségi nyugdíja igénybevételének lehetőségét 2011. január 1-jétől biztosítja. Az Egyezményt az Országgyűlés 2011. szeptember 20-án hirdette ki, az Egyezmény alkalmazásával megállapított ellátások 2012. október 1-től igényelhetők [Egyezmény 30. cikk, a Magyar Köztársaság és Ausztrália között a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről szóló 2011. évi CXVII. törvény 2. és 3. §-ainak hatálybalépéséről szóló 39/2012. (VIII. 14.) KüM közlemény]; az Egyezmény tárgyi hatálya, ahogyan arra az elsőfokú bíróság is rámutatott, a Magyar Köztársaság vonatkozásában kiterjed a felperes által igényelt társadalombiztosítási nyugellátásra.
Az Egyezmény IV. részének "A Magyar Köztársaság jogszabályai szerinti ellátásokra vonatkozó rendelkezések" című szakaszában, különösen a 15. cikk "Az ausztráliai tartózkodás alapján a személy jogosult lehet a magyar ellátásokra (összeszámítás)" alcím alatt található (1) bekezdés hangsúlyozza, hogy amennyiben a magyar jogszabályok előírják, hogy egy adott ellátásra való jogosultság megszerzése, fenntartása vagy újbóli érvényesítése beszámítható időszakokhoz kötött, a magyar illetékes hatóságok figyelembe veszik az Ausztráliában szerzett beszámítható időszakokat is. Ez a figyelembevétel akkor lehetséges, ha a magyar jogszabályok alapján nem teljesülnek a szükséges feltételek az ellátási igényjogosultság elnyeréséhez, és csak abban az esetben, ha az ausztráliai beszámítható időszakok nem esnek egybe a magyar jogszabályok szerinti időszakokkal.
Az "Ellátás" kifejezés az Egyezmény keretein belül olyan nyugdíjat vagy járadékot jelöl, amelyet "valamely Szerződő Fél jogszabályai szerint kell kifizetni; ideértve az emeléseket és kiegészítő juttatásokat, azonban Ausztrália esetében nem vonatkozik a nyugdíjgaranciáról szóló törvényben meghatározott ellátásokra, kifizetésekre és egyéb jogosultságokra". Ausztrália vonatkozásában a beszámítható időszakok olyan helybenlakási időszakok, amelyek "az Ausztrália szociális biztonsági törvénye alapján jogosultságot nyújtanak, míg a Magyar Köztársaság esetében a jogszabályai szerint fennálló járulékfizetési időszak, vagy e jogszabályok szerint ekvivalensnek tekintett, vagy elfogadott időszak". A "Jogosult" kifejezés pedig olyan személyt takar, aki jogosultságot szerzett az ellátásokra a jelen Egyezmény 2. cikkében rögzített szociális biztonsági szabályok alapján.
Az elsőfokú bíróság döntése során helytállóan figyelembe vette, hogy az Egyezmény 15. cikk (1) bekezdése értelmében az ellátásokra és a beszámítható időszakokra vonatkozóan az 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott fogalmakat kell alapul venni. Az Egyezmény "Ellátás" definíciója a magyar jogszabályok szerint igényelhető nyugdíj- és járadékellátásokra vonatkozik, függetlenül a jogosultsági feltételektől, és nem számít, hogy van-e lehetőség a juttatások kedvezményes igénybevételére. Ebből következően a felperes által igényelt ellátás feltételeit, ahogyan az elsőfokú bíróság helyesen megállapította, nemcsak a magyar jogszabályok, hanem Ausztrália szociális biztonságról szóló törvényei alapján is szükséges vizsgálni.
A Kúria hangsúlyozza, hogy a Szerződő Felek világosan kifejezték szándékukat az ausztrál jogszabályok által biztosított bizonyos juttatások (például kifizetések és egyéb jogosultságok) Egyezmény keretein kívül hagyása mellett. Ezen kizáró rendelkezés az Egyezmény egyéb pontjaiban is megjelenik, alátámasztva a felek álláspontját.
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az Egyezmény 15. cikk (3) bekezdése a felperes esetében nem zárja ki az (1) bekezdés alkalmazását. Az alperes érvelése, amely szerint a 15. cikk (3) bekezdésében szereplő "teljes ellátás" fogalmát a Tny. 18. § (2) bekezdése alapján kellene definiálni, téves. A felperes által igényelt ellátás, amely a Tny. 18. § (2a)-(2d) bekezdései alapján kedvezményes feltételek mellett érhető el, nem minősíthető részellátásnak, mivel erre vonatkozó jogszabályi előírások hiányában sem a magyar jog, sem az Egyezmény alapján nem lehet ezt a kategóriába sorolni. Az Egyezmény és a magyar jogrendszer sem rendelkezik olyan szabályról, amely alapján a kedvezmény igénybevétele nélkül járó öregségi teljes nyugdíj az Egyezmény értelmében teljes ellátásnak számítana, míg a nők számára biztosított kedvezményekkel járó öregségi teljes nyugdíj nem tartozna ebbe a kategóriába, így az utóbbi kikerülne a 15. cikk (1) bekezdésének hatálya alól.
A Kúria itt emeli ki, hogy a szociális biztonsági típusú egyezmények célja elsősorban a szerződő államok társadalombiztosítási rendszereinek összehangolása annak érdekében, hogy a biztosított személyek ne szenvedjenek hátrányt amiatt, mert életünk során több államban éltek és dolgoztak. Az egyezmények lényege, hogy az igénylők abban az esetben, ha az adott egyezmény hatálya alá tartozó valamely ellátásra nem rendelkeznek önálló nemzeti jogosultsággal, akkor a szerződő államokban szerzett - a szerződő felek által elismert - jogosító, beszámítható idők összeszámításával szerezhetik meg a jogosultságot; ezt követően az igénylő az adott államban az ott megszerzett és az összes idő arányában válik jogosulttá az így megállapított nyugdíjrészre. Ez a megállapítás az Egyezmény alkalmazásában a nők kedvezményes öregségi nyugdíjára is érvényes.
A "teljes ellátás" fogalma az Egyezmény 15. cikk (3) bekezdésében és 16. cikkében található, míg a "részellátás" kifejezés csupán a 16. cikkben szerepel. Az említett 15. cikk (1)-(2) bekezdése értelmében, amennyiben a magyar jogszabályok alapján a teljes ellátásra való jogosultság megállapítása nélkül is érvényes a jogosultság, akkor a magyar hatóságok az ellátást kizárólag a vonatkozó jogszabályok által meghatározott beszámítható időszakok figyelembevételével állapítják meg. A 16. cikk "A magyar részellátások megállapítása" cím alatt pedig a pro rata ellátás számítására vonatkozó szabályokat találjuk, amelyek arra az esetre vonatkoznak, ha az igénylő csupán a beszámítható időszakok összesítése alapján jogosult a magyar jogszabályok szerinti teljes ellátásra. Ezen jogszabályi rendelkezések - helyes értelmezésük esetén - azt is megerősítik, hogy a felperes ügyében az összeszámítási szabály alkalmazása nem a kedvezmény igénybevétele nélküli öregségi teljes nyugdíjra jogosultság feltétele (amely 20 év szolgálati időt igényel), hanem a nők kedvezményes öregségi nyugdíjára való jogosultság kritériumainak teljesülése zárná ki.
A Kúria álláspontja szerint az alperes a felülvizsgálati kérelmében tévesen értelmezte az Egyezmény 15. cikk (3) bekezdését és a kapcsolódó rendelkezéseket, amikor arra a következtetésre jutott, hogy az Egyezmény 15. cikk (1) bekezdésének alkalmazása, és így a Tny. 18. § (2a)-(2d) bekezdéseiben előírt kedvezmény (más néven a nők kedvezményes öregségi nyugdíja) igénybevételét automatikusan kizárja, ha az igénylő még nem érte el az öregségi nyugdíjkorhatárt, de a magyar jogszabályok szerint rendelkezik az ehhez szükséges szolgálati idővel.
A Kúria egyetértett az alperes felülvizsgálati kérelmében megfogalmazott érvekkel, amelyek szerint a szociális biztonsági rendszerek koordinálására vonatkozó európai közösségi jogszabályok (883/2004/EK rendelet) és a kétoldalú szociális biztonsági egyezmények hatálya alá tartozó személyek, valamint ezen normák által garantált jogosultságok összehasonlítása során az egyenlőségi alapelvek figyelembevételének, és a diszkriminációtilalom esetleges sérelmének megvitatása nem indokolt. Az alperes helyesen hivatkozott arra is, hogy a felperes jogosultságának megítélése anyagi jogi kérdés, és a per során felmerült vitás kérdéseket az Egyezmény és a Tny. rendelkezéseinek értelmében kellett megválaszolni, anélkül, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog és az egyenlő bánásmód követelményeit figyelembe kellett volna venni.
Az alperes érvelése, mely a nők kedvezményes öregségi nyugdíjának igénybevételét az Egyezmény alkalmazásával kapcsolatban a kedvezményszabályok alkalmazásának kizárására hivatkozik, nem állja meg a helyét. Egyrészt, a magyar jogszabályok alapján a nyugdíj összegének megállapításakor figyelembe kell venni az Egyezmény 16. cikkében rögzített tehermegosztási szabályt, amely szerint a nyugdíj csak azoknak a beszámítható időszakoknak a megfelelő hányadát folyósítja, melyek a magyar jogrendben elismert időszakokhoz viszonyítva számítanak. Másrészt, amint azt a Kúria korábban is hangsúlyozta, ha a szociális biztonsági rendszerek koordinációjára szerződő államok nem kívánják biztosítani a másik fél állampolgárai számára a jogszabályaik által nyújtott bármilyen - legyen az rászorultságon alapuló vagy egyéb kedvezményes - ellátást gazdasági vagy szociális megfontolások miatt, erről a szerződéses keretek között rendelkezhetnek. Ezen megfontolások figyelembevételével a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság döntése helyt áll, ezért a jogerős ítéletet fenntartotta - olvasható a Kúriai döntések 2025. évi 7. számában a kuria-birosag.hu weboldalon.
