Fedezd fel a Korponai dombság rejtett kincseit ködfátyolos természetjárás keretében! A reggeli pára misztikus hangulatot teremt, amelyben a dombok sziluettjei sejteket ébresztenek a felfedezés iránt. Merülj el a természet varázslatos világában, és hagyd,
Mozaikdarabkákból építjük fel azt a mesterművet, amelyet egyszerűen csak Felvidéknek nevezünk. Hosszú és fáradságos folyamat ez, amely évekig eltart, de a végén olyan felemelő érzés vár ránk, amikor végre minden zugát felfedeztük. És mi történik, ha elérjük a lista végére? Nincs okunk a szomorkodásra, hiszen ahol egy út véget ér, ott mindig új kezdődik. Bármikor újra nekivághatunk az egésznek. Az a helyszín, amelyhez akár többször is visszatérünk, mindig új és meglepő arcát tárja elénk.
Utazásaink kiindulópontja, világlátásunk forrása a határtalan honismeret és a hely szellemének felfedezése. Most egy újabb apró mozaikdarabot helyezünk el a nagy felvidéki kirakósban. Fagyos leheletek kíséretében tapossuk ki túrabakancsainkkal a Korponai dombság téli, ködbe burkolózó táját, ahol a természet varázslatos miliője vár ránk.
Emlékezetes kalandomra indultam anno érsekújvári utazótársammal, ahogy elhagytuk a lakásunk melegét, és a télies időjárás fogadott minket. Célunk a Korpona (Krupina) városa alatt megbúvó bozóki vár (Kláštor Bzovík) volt, amely izgalmas felfedezésre várt. A csípős hideg miatt jól jött a téli sapka és a réteges öltözet, ahogy megérkeztünk a sarokbástyás várromhoz. Egy jóleső nyújtózkodás után mélyet szippantottunk a friss levegőből, és nekiláttunk bejárni a vár romjait. E helyszín, egykori Hont vármegye e szeglete, a múlt néma tanújaként áll, büszkén őrizve az emlékét, hogy valaha premontre-i monostor volt, majd a törökökkel szembeni védelem szimbólumává vált.
A bozóki várrom sarkain álló bástyák meglepően jó állapotban őrzik meg múltjukat. Szilárd, négyszögletű formájuk és rendezett faluk lenyűgöző látványt kínál a látogatóknak. Az erődítmény mellett a bástyákon túl a hajdani kolostor romjai és az eredetileg román stílusban épült templom egyes részei is megmaradtak a várudvar varázslatos területén.
A helyszínt egy elvarázsolt középkori aura öleli körül, amely szinte tapintható. A végtelen csend, ami ott fogadott minket, olyan intenzív volt, hogy szinte érezni lehetett, ahogy a levegőben lebeg, mint egy frissen sült kenyér ropogós héja.
A téli hónapokban, amikor délután négy után már csak a sötétben játszhatunk bújócskát, igencsak sietnünk kellett, hogy elérjük a megálmodott helyszíneinket.
Ahogy elhaladtunk Bábaszék (Babiná) mellett, végül Dobronya várához (Hrad Dobrá Niva) érkeztünk. Ez a vár egykor a Zólyom vármegye része volt, de sajnos alig maradt meg belőle valami a múlt idő sodrásában. Valószínű, hogy a tatárjárás után, a 13. század második felében emelték, eredeti célja pedig a Zólyomtól déli irányba vezető kereskedelmi útvonal védelme volt. Ahogy a katonai szerepe elhalványult, úgy a vár szépen lassan lepusztult; falainak egy része pedig a közeli falu lakóinak építkezéseihez szolgált alapanyagként. Ennek ellenére a táj itt is varázslatos, és remek fotókat készíthetünk a panorámáról. A kiépített lépcsőkön felkapaszkodva elérhetjük a még megmaradt várromot, ahonnan csodás kilátás nyílik a messzeségre, így igazán érdemes megállni egy pillanatra, hogy elmerüljünk a táj szépségében.
Már csak egy lépés választott el minket a hazautatól, de még mindig akadt néhány izgalmas pillanat a nap hátralévő részére. Úgy döntöttünk, hogy a Tarisznyavár őrtornyánál (Strážna veža Vartovka) teszünk egy utolsó felfedezőkörutat. Ám a köd, mint egy titokzatos szövet, elrejtette a panorámát, és más tervei voltak számunkra.
A táj egyre inkább a szürkület ölelésébe merült, a sűrű köd pedig még titokzatosabbá tette a látványt. Az őrtorony méretei révén végül rátaláltunk, hiszen impozáns alakja kiemelkedett a ködfüggönyből, de a kilátóból csupán a fantáziánkat tudtuk előhívni, hogy elképzeljük, mi rejlik a homályban.
Végül nem töltöttünk túl sok időt itt, és a gyomrom is egyre inkább jelezte, hogy ideje lenne másra is figyelni.
Utolsó állomásunk végül Szebellében (Sebechleby) zajlott, ahol egy hangulatos pizzériában fejeztük be az estét. A hely egy gyönyörű tájházban kapott helyet, ami igazán különleges hangulatot kölcsönzött az élménynek. Nyilván nem a nápolyi pizzák szintjére kell számítani, de a helyiek ügyesen megoldották a kihívást. Az alapanyagokat bőven használták, a pizzák jól megpakoltak voltak, és a pincérlányok is szemet gyönyörködtetőek, ami csak tovább növelte a hely varázsát.
Egynapos honismereti utunk a valaha Hont és Zólyom vármegyék határán zárult le. A Selmeci-hegység keleti lejtőiről érkező friss szellő lágyan terelt minket vissza Érsekújvár irányába.
