"Kicsi, megint nem tudsz uralkodni magadon?" - Menczer Tamás újra megszólította Magyar Pétert | BorsOnline
A kormánypárt kommunikációs igazgatója határozottan visszautasította a Tisza párt elnökének követeléseit, világosan megfogalmazva álláspontját.
Menczer Tamás nem finomkodott, amikor egy keddi Facebook-bejegyzésében nekiesett Magyar Péternek. A Tisza párt elnöke ugyanis azt követelte, hogy Orbán Viktor hozza nyilvánosságra vagyonnyilatkozatát. A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója először világossá tette, hogy a miniszterelnök vagyonáról már 1990 óta elérhetőek nyilvános adatok, amelyeket Magyar szabadon megtekinthet. Ezt követően pedig rávilágított, hogy a követelések kissé furcsán hangzanak tőle, hiszen köztudott, hogy "a Diákhitel Központ vezetőjeként eltulajdonította a diákok pénzét, és azt rokonai, barátai között osztogatta szét".