Balázs számára elviselhetetlen teher a nővére tragikus elvesztése: a szeme előtt történt a szörnyű baleset, amely mindent megváltoztatott az életében. Az emlékek súlya és a fájdalom mindennapjait kísérti, és úgy tűnik, egyelőre lehetetlen számára a gyógyu
Balázs Andi gyermekként naivan hitte, hogy testvére hiánya csupán egy nehéz időszak, amin a család egyszer túllendül. Mára viszont megtapasztalta, hogy ez a veszteség egy olyan mély nyomot hagyott az életükben, amelyet lehetetlen teljesen feldolgozni.
Balázs Andi csupán négy esztendős volt, amikor először találkozott azzal a szomorú valósággal, amelyet egyetlen gyermeknek sem lenne szabad megélnie: a halál fájdalmával. Az élmény különösen megrázó volt, hiszen hétéves nővérét tragikus körülmények között, a szeme előtt gázolta halálra egy autó. Ez az esemény még egy felnőtt életét is mélyen megérintené, nemhogy egy kisgyermekét.
Nellit izgatottan várták az iskolából haza az édesanyjával. Kimentek a kapu elé, hogy meglepjék a kislányt, de a sors tragikus fordulatot vett: mindössze 50 méterre az otthonuktól egy részeg sofőr elgázolta őt. Az édesanya szíve összetört, azonnal összeesett, és idegösszeroppanása miatt hosszú hónapokig kezelésre szorult. Másfél év elteltével a nő állapota egyre romlott, és már csak 38 kilót nyomott, miközben a fájdalmát és elvesztését próbálta feldolgozni.
Andi a Ridikül műsorában osztotta meg emlékeit a szörnyű napról, és azt, hogyan nyújtott támaszt édesapjának a nehéz időszak során. Az élmény felidézése közben a szavak mögött rejlő érzelmek és a családi kötelék ereje elevenedett meg.
"Négy éves voltam, amikor a sors egy kegyetlen csapással megfosztott a nővéremtől, aki mindössze hétéves volt. Egy pillanat alatt, a házunk előtt, egy autó halálra gázolta őt. Ekkor szembesültem a veszteség keserű valóságával, és hirtelen tudatosult bennem, hogy a halál milyen mély nyomokat hagy az életünkben. A szomorúság árnyéka mindent beborított: a felnőttek arcán a gyász, a levegőben a megváltozott hangulat, az új, ismeretlen illatok, és az idegen emberek, akik megjelentek körülöttem. Ekkor kezdtem el érzékelni az aggodalom súlyát, ami addig ismeretlen volt számomra." - mesélte Andi, a tragédia fájdalmát felidézve.
"Egyszer csak, négy éves koromban, amikor az ember még talán nem is igazán tudja kifejezni magát, a családom rendkívül érzékenyen és szépen beszélt nekem a halálról. Ez lehetővé tette számomra, hogy gyermeki szinten végig tudjam gondolni a dolgot, és valamennyire feldolgozzam, hogy ilyen események létezhetnek. Ehhez az kellett, hogy az édesapám, aki híresen derűs és jókedvű bohóc volt, nemcsak azt tanította nekünk, hogy a halál egy szörnyű dolog, ami a végső búcsúval jár, hanem azt is, hogy hinni kell abban, hogy van egy hely odafent, ahol minden rendben van." - folytatta a színésznő, aki mélyen hálás édesapjának a gyász feldolgozásában nyújtott támogatásáért.
Rám tekintett, és mindig azt hangsúlyozta, hogy itt vagyok, és most az a feladatom, hogy úgy fejlődjek, hogy ne csak ez a tapasztalat határozza meg az egész életemet. Én éljek! Majd amikor eljön az idő, újra találkozunk, és ott leszünk együtt. Bár borzalmas trauma volt, soha nem éreztem úgy, hogy feldolgozhatatlan lenne. Most már tisztában vagyok vele, hogy az, de gyerekként azt hittem, hogy egyszer csak túllépünk rajta. - osztotta meg a színésznő.
