A budapesti mentő szolgálat egyik tagja szörnyű tragédiába keveredett, amikor kalapáccsal oltotta ki szerelme életét. Az eset sokkolta a helyi közösséget, és rengeteg kérdést vetett fel a mentőszolgálatok munkájáról és a mentális egészségről.

Féltékenység vezetett a húszéves nő halálához Budapest hetedik kerületében. Mentőápolóként dolgozó párja kalapáccsal végezte ki szerelmét.

Féktelen dühvel, kalapáccsal támadt rá szerelmére a féltékenység szörnyű fuvallatában a mentőápoló. Amikor azonban szembesült a tette következményeivel, minden szakmai tudását bevetette, hogy megpróbálja helyrehozni a tragédiát – de hiába, a húszéves nő élete menthetetlennek bizonyult.

A Budapest hetedik kerületében található Murányi utca házainak falát villogó fények festették kékre 2011. szeptember 21-én. A mentők este fél nyolc körül kaptak bejelentést arról, hogy az egyik lakóházban eszméletlen, súlyosan sérült nő fekszik. A megadott címen egy András keresztnevű, szintén mentőápolóként dolgozó férfi fogadta őket.

András egy diákok által berendezett, egyszerű helyiségbe vezette a mentőket. Az általában zsúfolt szobában ágyak helyett a földre leterített matracokon aludtak az ott tartózkodók. A sarokban egy fiatal nő feküdt, akinek teste véres volt, és súlyos sérülésekkel küzdött. A húszas évei elején járó áldozat bár még élt, eszméletét teljesen elvesztette, és semmilyen ingerekre nem reagált. Koponyáját betörte egy erőszakos ütközés, agyszövetei súlyosan károsodtak. Mivel a sérülés valószínűleg emberi támadás következménye volt, a mentők azonnal értesítették a rendőrséget, akik elvitték a bejelentőt, hogy kihallgassák az események körülményeit. Míg ez zajlott, Máriát, a sérültet, a mentők sürgősen kórházba szállították.

Szerelem fordult tragédiába abban az albérletben. András és Mária nagyjából két évvel korábban ismerkedett meg egymással. Az ország két átellenes sarkában lakó férfi és nő között kölcsönös vonzalom támadt, valamivel később aztán Budapesten költöztek össze. A harmincas évei elején járó férfi és a nála tíz évvel fiatalabb nő kezdetben harmóniában élt együtt, később azonban alábbhagyott a szerelem és egyre több konfliktus robbant ki kettejük között. A férfi igyekezett a fiatal nő kedvében járni, azonban a visszafordíthatatlant nem tudta megváltoztatni.

András persze már jó ideje érezte, hogy kapcsolatuk kifulladt, nincs közös jövőjük, ám ezzel szembenézni nem tudott és nem is akart. Igyekezett Máriát elkápráztatni, napokkal korábban például romantikus sétára vitte őt, ruhákat vásárolt neki, ám a lelke mélyén talán maga is érezte, hogy hiába. A csinos szőke lány másutt kereste a boldogságot, internetes ismeretségeket kötött. Számos ismerőse közül egy fiatal férfi különösen felkeltette az érdeklődését, vele egyre többször váltott üzeneteket.

Mária és újdonsült férfiismerőse azon a tragikus éjszakán is üzengetett egymásnak. Az utolsó üzenetet a férfi írta, hajnali két óra körül. Mária azonban vesztére nem sokkal korábban elaludt, így az üzenet beérkezésének hangját sem hallotta meg. András rosszat sejtve emelte fel a lány telefonját és elolvasta az egyáltalán nem neki szánt sorokat.

A telefonban talált üzenetek nem hagytak Andrásban kétséget afelől, hogy elveszítette a szerelmét. Az ismeretlen fiatalember és Mária már első személyes találkozójukat tervezték. Az üzenetváltások bensőséges hangneme pedig arról tanúskodott, hogy - bár még soha nem látták a másikat szemtől-szemben - mélyen rokonszenveznek egymással. Andrást az SMS-ek iszonyatos haragra gyújtották. Tajtékozva rohant ki a konyhába, ahol a közelmúltban lezajlott lakásfelújítás emlékeként néhány vödör is állt, bennük szerszámokkal. Szinte véletlenül kulcsolódott marka egy kalapács nyelére - utóbb úgy nyilatkozott, ha egy csavarhúzó akadt volna a kezébe, azzal rohant volna vissza a hálószobába.

Azt állította, hogy nem verte fel az alvó lányt, mielőtt hat-hét alkalommal sújtott a fejére a kalapáccsal. Kérdéses, hogy Mária felébredt-e valaha a támadás során, de az orvosszakértő felfedezte a lány karján a védekezésből eredő sérüléseket.

Mária borzalmas sérüléseket szenvedett, és azonnal elveszíthette az eszméletét. Habár kórházba szállították, soha nem tért magához. Halála három hónappal később, december 25-én következett be. A fején lévő súlyos, nyílt seb az orvosok minden igyekezete ellenére elfertőződött. A felépülésére szinte semmilyen esély nem mutatkozott, és ha csoda folytán sikerült volna túlélnie a sérüléseket és a szepszist, valószínűleg kómában maradt volna. Így is, mozgásképtelen, béna, és tele szenvedéssel teli élet várt volna rá, ami szörnyű terhet jelentett volna mind számára, mind a körülötte élőknek.

András borzalmas tettét követően "kijózanodott". Ráébredt arra, mit is tett. Képzett mentőápolónak számított, otthon pedig tartott némi gyógyszert, kétségbeesett próbálkozásba fogott hát, hogy megmentse a lányt. Hiába kötötte át azonban a sebet, hiába adott a lánynak fájdalomcsillapítókat, természetesen képtelen volt arra, hogy megmentse szerelme életét. Mégis, két napig "ápolta" a lányt, végül aztán szeptember 21-én este hét óra után telefonált a mentőknek.

András a rendőröknek elmondta, hogy tettét követően öngyilkossági szándékai támadtak. Először egy nagy mennyiségű altatót vett be, ám amikor órák múlva magához tért, elhatározta, hogy felakasztja magát. A szakértők azonban, amikor Andrást előállították, nem találtak olyan nyomokat a szervezetében, amelyek altatókra utaltak volna. Az általa állítólagosan az önakasztás következtében szerzett sérülések sem bizonyultak elég meggyőzőnek a szakember számára.

Az igazságügyi elmeszakértő később arról számolt be, hogy András a bűncselekmény elkövetésekor teljesen tudatában volt cselekedeteinek, így beszámíthatónak minősült a gyilkosság során. Ugyanakkor nem mutatott valódi megbánást; tettét az énközpontú személyisége, a dominálási vágy és a kudarcok elviselésére való képtelensége hajtotta. A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával ítélték el.