Jézus városa, amely a szívünk mélyén él, nem csupán egy földrajzi hely, hanem a hit, a remény és a szeretet szimbóluma. Itt találkozott az emberi lélek legmagasabb vágyai és a transzcendens világ határai. A történelem során ez a város számos csodát látott

Ézsaiás könyvében olvasható az a kijelentés, amely a várva várt Messiás megjelenését "Zebulon és Naftali földjére, a pogányok határára", vagyis Galileába helyezi: "S a nép, amely sötétségben járt, lát nagy világosságot, s akik lakoznak a halál árnyékának földjében, fény ragyog fel fölöttük." E szavak azért is meglepőek, mert a Messiás működési körét egy olyan országrészre lokalizálják, ahonnan Izrael számára - mint azt a Jézus korabeli közvélemény is mutatta - "még soha semmi jó nem származott". Máté evangéliuma pedig a fenti Ézsaiás-részt Jézus Kapernaumba költözésével kapcsolatban idézi: "És odahagyva Názáretet, elment és lakozott a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain, hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott..." (1998. 05. 01.)

Karácsony alkalmából most teljes terjedelmében elérhetővé tettük korábbi lapszámunkban megjelent cikkünket.

A görög nyelvű Kapernaum és a héber Kfar-Náchúm, azaz Náhumfalva, egy aprócska település, amelynek helyét először 1838-ban az amerikai régész, Edward Robinson azonosította. Ő azonban kétségbe vonta, hogy a helyszínnek bármilyen kapcsolata lenne a Jézus korában létezett várossal. A bizonytalanság hátterében az állt, hogy a település neve az idők folyamán többször is megváltozott. A rabbinikus hagyományok alapján tudható, hogy itt nyugodott Náhum próféta sírja, de a falu elnevezése már nem tükrözte ezt az örökséget. A rommezőt először 1866-ban vizsgálták meg részletesen a kutatók, akik a helyszínen egy zsinagóga maradványaira bukkantak. Kezdeti lelkesedésükben ezt a struktúrát azonnal a "kapernaumi százados zsinagógájá"-nak vélték. 1894-ben a ferences szerzetesrend vette át a terület irányítását, ezt követően német régészek folytatták a kutatást, amely 1914-re zárult le. Azonban Kapernaum lakónegyedeinek feltárása még a hatvanas évek végén is folytatódott.

Az ásatások nyomán kiderült, hogy Kapernaum alapítása az i. e. II. századra tehető. Mivel ez a település nem rendelkezett erődítéssel vagy városfallal, s jelentéktelensége miatt nem játszott szerepet a rómaiak ellen zajló felkelésekben, a légiók nem pusztították el. Érdekes módon, a IV. században a város fejlődésnek indult: északi és keleti irányban új lakónegyedek nőttek ki a földből, ami a helyiek jómódú életkörülményeit tükrözi. Zsinagógájuk, amely nem azonos a Jézus idejében használt zsinagógával, nem a helyi fekete bazaltból készült, hanem messziről, fehér homokkőből építették. Kapernaum sorsa az iszlám hódítás alatt megfordult, és fokozatos hanyatlásnak indult. Egy XIII. századi zarándok útleírásában mindössze annyit jegyzett meg: "Kapernaum szomorú látványt nyújt, mindössze hét szegényes halászkunyhó található benne."

Képzeljük el Kapernaumot Jézus korában: egy kicsiny halászfalut, amely a Galilea partján terült el. Mai szemmel talán szegényesnek és jelentéktelennek tűnik, ám a korabeli viszonyok között Galilea sokkal fejlettebb régiónak számított. A település lakói főként halászatból és mezőgazdaságból tartották fenn magukat, de Kapernaum élete sokkal színesebb volt, mint elsőre látszik. A város etnikai és kulturális sokszínűsége figyelemre méltó: nem véletlenül emlegették Galileát a "pogányok Galileájaként". A zsidó közösség is sajátos volt, hiszen nyelvjárásuk, öltözködésük és vallási hagyományaik eltértek a zsidóság többi részén élőktől. Kapernaum mindezek mellett a római birodalom hatásait is magán viselte, hiszen a 7. római légió ideiglenesen Júdeában állomásozott, és a város zsinagógáját is az a centurio építtette, aki Jézus csodájának, a szolgája meggyógyításának tanúja volt. A település jelentőségét növelte, hogy itt haladt át a híres "Királyok útja", amely Egyiptomot és Szíriát kötötte össze. Ez a kereskedelmi útvonal folyamatos forgalmat és idegeneket vonzott, ami nem csupán gazdasági fellendülést hozott, hanem a város életének pezsgését is biztosította a vámbevételeken keresztül. Talán ezért is választotta Jézus Kapernaumot, amikor elhívta Lévi Mátét, az Alfeus fiát, aki vámszedőként dolgozott itt, így a település nem csupán vallási, hanem társadalmi szempontból is jelentős központtá vált.

Máté evangéliuma Kapernaumot "Jézus városaként" említi, míg Márk külön kiemeli, hogy ez a település Jézus otthona volt.

Jézus Krisztus halála és feltámadása után Galileában többször is megjelent, és Kapernaumban jelentős számban éltek zsidókeresztény közösségek. A II-III. században Péter és Jézus egykori háza valószínűleg fontos gyülekezeti hellyé vált. Egy 383-ban készült útleírás említi ezt a helyet: "Az apostolfejedelem házából templomot építettek, amelynek falai mindmáig állnak." A régészek 1921-ben valóban felfedeztek egy 22,5 méter átmérőjű, nyolcszögletű templom alapjait, amely már az V. században, tehát a bizánci időszakban épült. Az épület alól egy I. századi lakóház romjai kerültek elő, amelynek 7-szer 6,5 méteres belső terét már akkor gyülekezeti célokra használták. Ezt támasztja alá a vakolaton talált több száz graffit, amelyek közül sok Péter és Jézus nevét említi, sőt, egy halászcsónak ábrázolása is fellelhető a falon. Ez a hajdan a tó partján álló, bazaltkövekből épített ház nyilvánvalóan nagyobb és szebb volt a környező épületeknél, és már az első századi keresztények is istentiszteleti helyként használták. Az V. század első felében, amikor a "konstantini fordulat" következtében Galileában a nem zsidó hátterű keresztények kerültek túlsúlyba, a kis imaterem végül eltűnt a ráépített bizánci bazilika alatt.

Egyetlen olyan város sincsen Izraelben, ahol Jézus többet prédikált vagy több csodát tett volna, mint Kapernaumban és környékén. Innen hívta el leghűségesebb tanítványait; ennek a városnak a zsinagógájában tanított rendszeresen szombatonként; itt űzte ki az első démonokat; ebben a zsinagógában jelentette ki magáról, hogy ő az Élet Kenyere. Itt borult eléje a zsinagógafő, Jairus, akinek a lányát feltámasztotta a halálból. Egyetlen érintésével meggyógyította Péter beteg anyósát, és egyetlen szavával visszaadta a római százados szolgájának egészségét.

Nem csupán a közeli názáretiek hallottak Jézus lenyűgöző csodáiról; a távoli, pogányok által lakott területekről is özönlöttek ide a gyógyulásra vágyó emberek. Köztük voltak a legelszántabbak, akik egy alkalommal még a ház tetejét is megbontották, hogy a bénult barátjukat hordágyon le tudják engedni a Mester elé. Nem meglepő, hogy a helyiek mélyen el voltak bűvölve Jézus tanításain, mert olyan hatalommal tanított, mint aki tudja, mit mond, és nem úgy, mint az írástudók. Azonban Jézus nem volt elragadtatva a kapernaumiak képmutató, farizeusi viselkedésétől; sőt, rendkívül éles szavakkal bírálta hitetlenségüket:

"Ekkor elkezdé szemükre hányni ama városoknak, amelyekben legtöbb csodái lettek, hogy nem tértek meg: Te is Kapernaum, aki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni, mert ha Szodomában történtek volna azok a csodák, amelyek tebenned lettek, mind e mai napig megmaradt volna."

Kapernaum kövei ma is arra emlékeztetnek, hogy egykor ebben a városban lakott a Názáreti Jézus Krisztus, a Messiás. Ezek a kövek látták a hatalmas csodákat, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy Jézus Krisztus valóban Isten Fiaként lakott az emberek között. E kőházak egykori lakói, Jézus kortárs "földijei" azonban szó szerint "nem hittek a szemüknek": "És beteljesedett rajtuk Ézsaiás jövendölése, amely ezt mondja: hallván halljatok és ne értsetek; és látván lássatok és ne ismerjetek; mert megkövéredett e népnek szíve és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták, hogy valami módon ne lássanak szemeikkel és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket." Az egykor "égig felmagasztalt" város, a Messiás hajdani lakóhelye, ma romokban hever - kövei intő jelül szolgálnak a mai "náhumfalviak" számára.