**Új Horizontok: Sajgó Balázs Atya Elmélkedése Húsvét 5. Vasárnapjára - Vatican News** A húsvéti időszak szellemiségében Sajgó Balázs atya mélyreható elmélkedésével hívja fel a figyelmet arra a csodálatos ígéretre, amelyet a hitünk hordoz. Az új ég és új
Jézus nem ítélte el Júdást az eltévelyedése miatt, csupán szomorúan nézte a sorsát - végig. Ez a jézusi szeretet az, amelyet ma is tőlünk vár, és nélküle nem valósulhat meg a Jelenések könyvében megjövendölt "új ég és új föld"!
Egy indiai szerzetes a patak partján, a víz csobogásának halkan suttogó dallamában merül el, behunyt szemmel imádkozik. Amikor végre kinyitja szemeit, a napfény ragyogásában felfedez egy skorpiót, amely a sima kavicsok között küzd a sorsával, hátára fordulva kapálózik. A szerzetes szívében szánalom ébred, és óvatosan talpra állítja az állatot. Ám amint a skorpió visszanyeri egyensúlyát, hirtelen megcsípi őt. A szerzetes elmosolyodik, és mély megértéssel néz a kis lényre. "Mindenki a maga természetét követi, még a legjobb szándékok mellett is" - gondolja magában, és újra imádkozni kezd, ezúttal a megértésért és a türelemért.
A szerzetes ismételten imádságra kulcsolja a kezét, de amikor végre kinyitja a szemét, a skorpiót újra a hátára fektetve, szenvedve pillantja meg. Ismét kinyújtja a kezét, hogy segítsen rajta, ám az állat ismét megcsípi. A fájdalom nyögése szakad fel belőle. Amikor harmadszor is megismétlődik ez a szomorú jelenet, és a könnyek már a szemébe szöknek a fájdalomtól, egy távoli paraszt, aki mindezt figyeli, így szól: - Mondd csak, miért fáradsz ezzel a hálátlan lénygel? Három alkalommal segítettél neki, és háromszor bántott téged. A szerzetes erre így válaszol: - Az ő természete, hogy marjon, de az én hivatásom, hogy megbocsássak.
Ez a világ végtelen jóságból és szépségből született és mindez felismerhető a napban, az égen futó felhőkben, a kisgyerekek nevetésében és az idős ráncai között. Ebből a szeretetből van igazi létem. Akkor értelmes az emberi élet, ha beengedem és átengedem magamon a természetfelettit. Szeretni ugyanis nem természetes, hanem természetfeletti.
Ha csupán a természetes ösztöneim vezérelnek, könnyen belemerülhetek a gonoszság mélyére. Ám Isten még a legsötétebb helyzetekből is képes a legjobbat kihozni. Ez nem azt jelenti, hogy szabadon élhetek a gonoszságban, csupán annyit, hogy van egy ok, amiért ez a lehetőség létezik – ahogyan Hamvas Béla is megfogalmazta.
Amikor Júdás kilép a teremből, az már a Mesterétől való eltávolodásának első lépése, egy új irányba vezető döntés következménye.
Ez bárkivel megtörténhet. Isten mindig közel van, szeretete átjár, de én nem mindig melengetem magam az Ő szeretetével, hiszen nem is tudom értékelni, becsülni sokszor ezt a mindent elárasztó jóságot.
Júdás tettéből is jót hoz ki az Isten, mert Neki ilyen a szeretete: megengedi a rosszat, nem szereti azt és aztán még nagyobb jót hoz ki belőle! Kinyilatkoztatja, hogy feltámadás nincs halál nélkül. A megdicsőülés pedig a halálon keresztül vezet. A megdicsőülés teológiai értelemben az Isten dicsőségében való részesedést jelenti, megérkezést az Úr színelátására.
A görög "doxa" kifejezés Pál apostolnál a ragyogás és fényesség eszményét idézi, míg János írásaiban a fontosság és jelentőség hangsúlyozására utal.
Akkor válok igazán különlegessé, amikor Isten dicsőségének fénye átsüt rajtam. Ekkor képes vagyok valóban odafigyelni a másik emberre is.
Egy édesanya hallja, amint nagyobbik fia a másik szobában csúfolja kisebbik fiát: "Nagyot csattan a kilincs, a Mikinek esze nincs". Ekkor bemegy és látja, hogy a kisebbik fia ki akar menni az ajtón, de csak alig éri el a kilincset, ezért ahogy éppen eléri, rögtön visszakattan a kilincs. A nagyobbik fiú meg nevet rajta, mert ő nagyobb, ő lenézi öccsét, aki erről nem tehet, még nem nőtt fel arra a szintre! Az édesanya ekkor odamegy, és feladja a leckét: megkéri a nagyobbik fiút, hogy ereszkedjék le ugyanarra a szintre és próbálja úgy kinyitni az ajtót! Persze, a nagyobbik fiúnak sem megy ez, s akkor az édesanya szidalmazás helyett, nagyon szépen magyarázza meg: látod nagyfiam, kisöcséd még nem nőtt akkorára, hogy megtegye, amit te már könnyedén megteszel. Te is voltál ekkora, csak elfelejtetted!
S ekkor az édesanya leereszkedik az ő szintjükre és ő is megteszi ezt a gyakorlatot - szidás nélkül!
Milyen csodálatos példája ez az isteni – és így a jézusi szeretetnek! Isten saját magát alázatosan az emberi szintre helyezi, amikor elküldi Fiát, aki szintén megteszi ezt a gesztust, és minden egyes embert igyekszik a saját valóságában megérteni!
Én sem tudom megérteni a másik embert e lehajlás nélkül. Csak így lesz "új ég és új föld" - amint a Jelenések könyvében olvassuk!
Jézus nem ítélte el Júdást az eltévelyedése miatt, csupán szomorúan nézte a sorsát - végig. Ez a jézusi szeretet az, amelyet ma is tőlünk vár, és nélküle nem valósulhat meg a Jelenések könyvében megjövendölt "új ég és új föld"!
Erre akar felkészíteni Jézus a Szentlélek erejével és erejében. Ezt a Lelket küldi nekünk is, hogy Általa Bennünk és Velünk legyen - s így az Ő mintájára gyakorolgassuk az új parancsot, hogy "új ég és új föld" legyen!
Jézus búcsúzik! Mi, emberek, milyen figyelmesen és gondosan ügyelünk arra, hogy az elhunyt szeretteink utolsó kívánságai maradéktalanul teljesüljenek. Gondoljunk csak arra, hogy hová kívánják, hogy nyugodjanak örök álmukat, milyen dallamok kísérjék őket utolsó útjukra, és még számtalan részlet, amelyet nem hagyunk figyelmen kívül. Ha pedig végrendelet is maradt az elhunyt után, akkor különösen odafigyelünk arra, hogy az ő végakarata pontosan megvalósuljon – főképp, ha az örökség kérdése is érint minket.
Az Istenember végakarata, végrendelete nem váltja ki belőlünk azt a szenvedélyt és érzelmi kötődést, mint ahogyan elhunyt szeretteink öröksége. Ez pedig rávilágít arra, hogy talán nem szeretjük Jézust úgy, ahogyan kellene. Ha valóban így lenne, mindent megtennénk annak érdekében, hogy teljesüljön az Ő üzenete: "Szeressétek egymást!" Ezzel pedig újabb kihívás és feladat vár ránk, hogy ezt a szeretetet éljük meg a mindennapokban!
Csak más utakon járva hozhatjuk létre az Új Égtáját a Földön!
