A halálra gázolt 81 éves nyugdíjas éppen az istentisztelet után tartott hazafelé - számolt be róla a Liner.hu.
Mint arról beszámoltunk, tragikus baleset történt Mosonszolnokon szenteste, aminek áldozata egy 81 éves idős nyugdíjas. Kiderült, hogy az áldozat éppen istentiszteletről tartott volna haza, amikor egy kanyaradó terepjáró elgázolta.
A nő olyan szerencsétlenül esett, hogy a kerekek alá került, így még csak újraéleszteni sem lehetett. A Tények azt írja, a gázoló egy 18 éves fiatal, akinek mindössze alig 4 hónapja van jogosítványa. A szerencsétlen incidens alatt a nőn szabályosan áthajtott az autó, ami végzetesnek bizonyult. Soron kívül Ezen a héten startol a magyarországi síszezon, az árakról is jó hírek érkeztek
Sokan gyászolják az idős asszonyt, három családja is volt, akit egy nagyon szerethető néninek tartottak. Többen azonnal segíteni próbáltak a helyszínen, de már nem lehetett, a nő életét vesztette a súlyos sérülései miatt. A 18 éves sofőr azt mondta a rendőröknek, már csak azt vette észre, hogy elgázolt a nőt, nem volt ideje fékezni.
Az elsődleges vizsgálatok alapján a fiatal sofőr szabályszerűen közlekedett, és nem fogyasztott alkoholt az indulás előtt. Valószínű, hogy az A-oszlop eltakarhatta a nőt, akit egy kanyar után gázolt el, ami tragikus következményekkel járt. A baleset helyszínén a hatóságok azonnal visszavonták a gázoló jogosítványát.