Innováció a magyar Védőnői Szolgálatban - Ünnepi esemény Zalaegerszegen a nemzetmentők 110 éves jubileuma alkalmából (galéria, videó)

Kedden ünnepelték a védőnők jubileumát a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A rendezvény a Védőnői Szolgálat 110. évfordulója tiszteletére került megrendezésre, amelyet a Zala Vármegyei Kormányhivatal és a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház közösen szervezett.
A Védőnői Szolgálat egyedülálló magyar kezdeményezés, amely a világ számos más országában is párját ritkítja. Dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a több mint 110 éves tapasztalatok birtokában a Védőnői Szolgálat valódi válasz volt a társadalmi szükségletekre. A múlt emlékezetes pillanatait idézve, megemlítette, hogy 1915-ben az anyák és csecsemők védelme érdekében megalakult az Országos Stefánia Szövetség, amely keretein belül a Védőnői Szolgálat is létrejött, hiszen cselekedni kellett a drámai csecsemőhalandóság ellen. 1911-ben hazánkban a csecsemők 20,4%-a nem érte meg az egyéves kort, ami komoly aggodalmakat ébresztett a nemzet jövője kapcsán. A stefániás védőnők, valamint az orvostudomány fejlődése és az antibiotikumok felfedezése révén a lakosságszám növekedésnek indult, amely egészen az 1980-as évekig tartott. Azóta viszont csökkenés tapasztalható, amit Magyarország a születésszám növelésével és a családtámogatási intézkedések bevezetésével igyekszik orvosolni. A legújabb intézkedés az anyák személyi jövedelemadó mentessége, amely szintén a családok támogatását szolgálja. A főispán végül hangsúlyozta, hogy a védőnők munkája kulcsszerepet játszik ebben a nemzetmegtartó törekvésben.
Védőnői Szolgálat - a családok mellett
2024-ben Magyarországon mindössze 77 500 gyermek született, ami a legkisebb szám az eddigi évekhez képest. Zalaegerszegen a helyi állandó lakcímmel rendelkező újszülöttek száma 300-ra csökkent, míg másfél évtizeddel ezelőtt még 450 gyermek látta meg a napvilágot. Balaicz Zoltán polgármester beszédében kiemelte, hogy a városnak fel kell készülnie a jövő kihívásaira, hiszen a csökkenő lakosságszám előbb-utóbb éreztetni fogja hatását a bölcsődék, óvodák és iskolák területén. A védőnők szerepét méltatva hangsúlyozta, hogy ők folyamatosan a családok mellett állnak, figyelemmel kísérik a gyermekek fejlődését a csecsemőkortól egészen a középiskolás korig, örömmel ünnepelve a szülőkkel együtt a kicsik minden egyes mérföldkövét. A polgármester elmondta, hogy a védőnők jogilag már nem tartoznak az önkormányzat alá, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy támogassák munkájukat.
A múlt nem csupán értékek tárháza, hanem a jövő fundamentuma is.
A 110 év nem csupán egy dátum, hanem a Védőnői Szolgálat kiemelkedő évfordulója, amely lehetőséget ad arra, hogy méltóképpen emlékezzünk a múltjára és kifejezzük hálánkat minden védőnőnek, akik elkötelezetten állnak a családok és kisgyermekek szolgálatában – mondta Dancs Jenő, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház ápolási igazgatója a köszöntője során. Kiemelte, hogy a védőnői hivatás a legnemesebb értelemben vett elköteleződés, amelynek alapja a bizalom és a szeretet. Fenntartóként felelősséget éreznek a szolgálat jövőjéért, amely csak akkor lehet sikeres, ha a fiatalok fejlődését támogatják, lehetőségeket biztosítanak a továbbképzésre és korszerűsítik a munkakörülményeket. A védőnői szolgálat nem csupán a múlt értéke, hanem a jövő biztos alapja is – tette hozzá végül.