"Honolulu, a varázslatos sziget város, ahol a múlt és a jelen csodásan összefonódik."

Fedezd fel O'ahu varázslatos világát a Hawaii-szigeteken! 2025. április 18. és május 4. között egy felejthetetlen utazás vár rád. Az izgalmas kalandok és a lenyűgöző tájak mellett O'ahu gazdag kultúrája és történelme is várja, hogy felfedezd. Merülj el a szigeti életstílusban, élvezd a napsütést a gyönyörű strandokon, és kóstold meg a helyi ízeket. Készülj fel egy olyan élményre, amely örökre a szívedbe zárja O'áhut!

A címben említett Modern Hungária-sláger azonnal eszembe jut, valahányszor a Honolulu név felcsendül. Ahogy az első fejezetben is szóltam róla, a szocialista érában eltöltött gyerekkorunkban Honolulut a távolság szimbólumaként használtuk, noha azt se nagyon tudtuk, hogy pontosan hol is van. Ennek ellenére felejthetetlen öröm és különös izgalom töltött el minket, amikor végre elérkeztünk nagy utazásunk utolsó állomásához: Oʻahu szívébe, a Hawaii-szigetek kapujába.

Ami számunkra a világ vége, az mások számára a világ közepe – ezt hamar észrevettük, amikor átvettük bérelt autónkat, és nekivágtunk az útnak. Célunk az volt, hogy rövid időnk alatt minél több látnivalót átéljünk. A korábbi szigetek nyugodt forgalma után O'ahu vibráló világával kellett megbarátkoznunk: itt a felhőkarcolók között folyamatosan pulzáló élet zajlik, a soksávos autópályák gyakran dugóval küzdenek, az útkereszteződések pedig szinte szédítő magasságokba emelkednek, mindezek mellett pedig az emberek áramlása sosem áll meg. O'ahu a leglátogatottabb sziget, és nem véletlenül: a turisták többsége nem is lép tovább más szigetekre, hiszen itt bőven akad látnivaló. A hawaii életérzés, az aloha szellem itt is átélhető, ráadásul ez a hely a bulik szigete, ahol a szórakozási lehetőségek tárháza szinte végtelen – mindez pedig csak arra ösztönöz, hogy felfedezzük a varázslatos hely minden szegletét.

Mivel a repülőtér közelsége miatt kézenfekvő volt, hogy utunkat a Hawaii-szigetek modern történelmének egyik legfontosabb helyszínével, Pearl Harborral kezdjük, így is tettünk. A festői Gyöngy-kikötő az Egyesült Államok haditengerészetének mélytengeri bázisa, egyben a csendes-óceáni flottájának központja is. E helyszín különös jelentőséggel bírt 1941. december 7-én, amikor a Japán Császári Haditengerészet meglepetésszerű támadása következtében az amerikai flotta jelentős része súlyos károkat szenvedett el. Az események nyomán szinte semmi sem maradt épen. Ezen a napon debütáltak a japánok titokban kifejlesztett, repülőgép által indított torpedói is, amelyek akár 12 méteres lyukakat is képesek voltak ütni a csatahajók páncélján. A történelem jól ismert fordulópontjaként másnap, december 8-án az Egyesült Államok belépett a második világháborúba.

Isten útjai kifürkészhetetlenek, mert Ő mindennel és mindenkivel rendelkezik egy előre elgondolt tervvel. Ok nélkül – s olykor még súlyos következmények árán is – semmi sem történik. Nehezen írom ezt le, de a tragikus események napja – melyek számokban kifejezve 2400 halottat, másfél tucat elsüllyedt hajót és több száz megsemmisült repülőgépet jelent – alapvetően megváltoztatta az addig inkább pacifista és elszigetelődésre hajlamos amerikai társadalom háborúhoz való viszonyát. Bár a japánok ezen alattomos támadás után gúnyosan örvendezhettek, a következmények számukra végzetesnek bizonyultak. Az Egyesült Államok hatalmas ipari és katonai ereje, valamint az atomfegyver kifejlesztésére irányuló projekt végső soron hozzájárult a szövetségesek győzelméhez mind az európai, mind a csendes-óceáni hadszíntéren, ezzel megakadályozva további százezrek halálát és milliók szenvedését.

A Pearl Harbor nemzeti emlékhelye valódi történelmi jelentőséggel bír, és sokkoló emlékekkel várja a látogatókat. Itt találkozhatunk olyan tárgyi emlékekkel és korabeli fényképekkel, amelyek hitelesen idézik fel a támadás tragédiáját. Különösen megrendítő az a film, amely szinte tapinthatóvá teszi a helyszínen átélt borzalmakat, mintha a nézők is a perzselő füst és a halál elviselhetetlen közelségét éreznék. Kiemelkedő a USS Arizona csatahajó roncsainak emlékhelye, amelyet egyetlen bomba semmisített meg, s a hullámok villámgyorsan elnyelték. Az emlékhely végén egy monumentális fehér márványfal hirdeti azoknak a nevét, akik a támadás során elvesztették életüket. Az 1177 tengerész között felfedeztem egy magyart is: Szabó István Teodort, aki Iowa államban született. Édesapja a mai Szlovákiához tartozó Balogfaláról emigrált az Egyesült Államokba. István volt a legidősebb a családban, azonban mindössze 19 évesen lett a Gyöngy-kikötő hullámsírjának áldozata. A történet sejteket mozgósító iróniája az, hogy amikor a szülővárosának újságja közzétette a hazaírt levelét, még nem tudták, hogy ő már három napja halott volt. Csak egy név az 1177-ből, mindegyik mögött egy élettel teli ember és egy gyászoló család rejtőzik. Elgondolkodtam azon, hogy ha Szabó István édesapja nem hagyja el hazáját, akkor fia talán hasonló sorsra jutott volna a magyar hadseregben, mint azok a székelyek, akiknek nevét a csíkszépvízi Székely Határőr Emlékközpont őrzi. Mert a háború, akármilyen formában is érkezik, nem válogat, és a cél, sajnos, a halál.

A Pearl Harbor atmoszférája egyedülálló, és mély tisztelettel kell közelítenünk mindenhez, ami ott található. A látogatók között mindig jelen vannak olyan hozzátartozók és leszármazottak, akik számára ez nem csupán egy filmvetítés, hanem egy érzelmekkel teli emlékhely. Amikor ott jártunk, rangos tengerésztisztek is tiszteletüket tették az USS Arizona mellett, ezzel hangsúlyozva a hely fontosságát és történelmi jelentőségét.

Pearl Harbor drámájához képest a többi látnivaló már valóban maga volt a földi paradicsom. Estére foglalásunk volt egy hagyományos mulatsággal egybekötött lakomára, amit lūʻaunak neveznek. A polinéz est kötelező kulturális és kulináris élmény azoknak, akik a Hawaii-szigetekre látogatnak, már csak azért is, mert ahogy az megszokott az amerikai show-k világában, minden pillanatában szórakoztató. Nem csupán a hawaii hagyományokat mutatták be, hanem terítéken volt a Csendes-óceán közös tőről fakadó teljes polinéz szigetvilágának a kultúrája, így megismerhettük többek közt a tahiti ősök vagy például a szintén rokon új-zélandi maorik szokásait, táncait is. A színpadon a díszesen felöltözött gyönyörű molett őslakó hölgyek oktatták a hula táncot, megtanítottak karkötőket, fejkötőket fonni, a lányokat a leinek nevezett virágnyaklánccal ajándékozták meg. S mindeközben készültek a hagyományos ételek, mint például a kālua, amelynek a lényege, hogy a megtisztított disznót a föld alá vájt gödörbe tett, előzőleg felforrósított kövekre, valamit növényekre helyezik, majd betakarják növényekkel. A hús néhány óra alatt puhává és zamatossá válik. Hasonló a lau lau is, amely tárólevélben párolt disznóhúst jelent, de megkóstolhattuk a lomi lomi salátát (sóban pácolt lazac paradicsommal és hagymával), a limut (tengeri hínár) és még ezernyi ételkülönlegességet. Mindezt a nyugtató hatású kava növény gyökeréből készült itallal öblíthettük. Naná, hogy ezután már nem kívántunk még egy hula táncot lejteni, csakis az ágyunkba vágytunk!

Másnap körbeautóztuk a szigetet, és felkerestük a legfontosabb látnivalókat. Elsőként Honolulu kedvenc kilátópontjára, a Diamond Headre kapaszkodtunk fel. A "gyémánt fej" egy kihunyt vulkáni kúp az óceán partján, aminek csillogó kalcit kristályairól azt hitték a tengerészek, hogy gyémántok. A kilátópontra való feljutásért ugyancsak megizzadtunk, de megérte, mert egy sokkal hatalmasabb gyémántra, a varázslatos Honolulu magasépületeire, lakónegyedeire és a végtelenül csillogó óceánra láthattunk rá.

Körutunkat a Templomok völgyében folytattuk, ahol mesés környezetben csendesedhettünk el a japán Byodo-In buddhista templomban, és még a szerzeteseket imára hívó hatalmas harangot is megkongathattuk egy kötélre erősített, jókora fatuskóval. Azt tartják, hogy az egyedi hang megtisztítja az elmét a negativitástól, békét, áldást és hosszú életet hoz. Bennünk alapból nem voltak rossz érzések, hiszen Hawaiin ez kizárt, de azért a gyerekeket úgy elbűvölte mély hangja, és úgy belemelegedtek a kondításba, hogy az egész világörökségi hely zengett tőle. Ám meg kell jegyeznem, hogy a templomok völgyében kongregacionalista templomot is láttunk, egy olyan egyháznak a gyülekezeti termét, amelynek a reformátusokhoz hasonlóan szintén kálvinista gyökerei vannak. Nos, hát ilyen Amerika. A buddhisták és a kálvinisták jól megférnek egymás szomszédságában.

Ezek után egy makadámdió farmra ugrottunk be, ahol az eredetileg Ausztráliában őshonos, de már régóta Hawaiin is termesztett fának a terméséből megszámlálhatatlan édességkülönlegességet kóstolhattunk, teázhattunk, kávézhattunk.

Ellátogattunk a Kualoa Ranchra is, ahol olyan helyszíneken barangolhattunk, amelyek a Jurassic Park filmhez hasonlóan T-rexek világát idézik. Azonban most sem időnk, sem kedvünk nem volt a régi dinoszauruszok között való reszketéshez. Érdekesség, hogy a népszerű sci-fi alkotást valójában a gyönyörű Hawaii-szigeteken, főként a lenyűgöző hegyekkel borított Kauai-szigeten forgatták.

Szigetkerülő kalandunk során eljutottunk a Dole ananászültetvényhez, valamint O'ahu legcsodálatosabb tengerpartjait is felfedeztük. Nem hagyhatom ki a teljesség igénye nélkül Honolulu ikonikus strandját, Waikikit, amely kétségtelenül a világ egyik legismertebb fürdőhelye. Szívemben élénken él a Halona Beach-öböl képe is, ahol a drámai lávasziklák, az aranyló homok és a vízköpő kürtője mind-mind varázslatos együttest alkotnak; ezt a helyet Örökkévalóság-partnak is nevezik. A Makapu'u kilátópontnál megállva lenyűgözött a látvány: a hatalmas sziklák alatt a kék óceán olyan idilli sárga homokos strandokat formált, amelyeket csupán képeslapokon láthatunk. Képzeletbeli fotószünetet tartottunk a Kínai Kalapnál (Mokoliʻi) is, ahol a tengerből kiemelkedő bazaltszikla valóban a kínai kónikus kalaphoz hasonlít. A Laʻie Point State Wayside is egy igazán különleges hely, ahol a hullámzás folyamatosan formálta a vulkanikus sziklákat, alagutakat vájva beléjük. Végül, a Laniakea Beach-en ismét találkoztunk a parton napozó ártatlan teknősökkel, akik a hely varázsának elengedhetetlen részei.

Ettől a strandtól csak néhány mérföldnyire van Haleʻiwa városka, amely mindamellett, hogy a szörfözés világfővárosa, egy bájos kis történelmi település, amelyben mintha megállt volna az idő. Ebben a városban tilos a modernizálás, így meg tudta őrizni 19. század végi, ültetvényvárosi jellegét, a múltja ugyanis szorosan összefonódik a cukornád termesztésével, feldolgozásával. Még a helyi McDonald's logója is ugyanaz, amelyikkel még az 1960-as években látták el, ezért talán egyedülálló a világ legismertebb gyorsétteremláncának történetében.

Haleʻiwához kapcsolódik utazásunk utolsó izgalmas kalandja, amely teljesen új élményekkel gazdagított minket. A pihenős és fürdőzős napjainkat egy kis izgalommal akartuk fűszerezni, így hát belevágtunk egy autentikus hawaii kalandtúrába. Szó szerint kiléptünk a komfortzónánkból: elhagytuk a nyugodt, part menti vizeket, és kihajóztunk a nyílt óceánra, ahol a sznorkelező felszerelésünkkel merültünk a víz alá. Ezúttal azonban nem a színes kis halacskák vagy a barátságos korallok világába merültünk, hanem a tengerek ősi titkait rejtő, lenyűgöző csúcsragadozók birodalmába, a cápák világába. Mindezt ráadásul nem egy biztonságos ketrec védelmét élvezve tettük, hanem szabadon, szinte érintésnyire a csodás lényektől. A hullámzó vízben egy kötélen kapaszkodva próbáltuk megállítani az erős áramlatokat, amikor hirtelen megjelentek a kíváncsi fenevadak. Az adrenalin minden porcikánkat elárasztotta. Eleinte távolról figyeltek minket, majd egyre bátrabban közeledtek. Szerencsénkre a tapasztalt túravezetők, akik búvárfelszereléssel voltak ellátva, maximális odafigyeléssel vigyázták a családunk biztonságát, így mire a cápák felfedezték volna, hogy friss löncshúsra akadtak, már vissza is kapaszkodtunk a bárka védelmébe.

Mivel sikerült elkerülnünk a cápák vacsoráját, másnap bátran nekivágtunk hazafelé. Én pedig boldog vagyok, hogy megoszthatom veletek a Hawaii-szigeteken eltöltött csodálatos pillanatok élményeit.