Az LMP parlamenti frakciója hivatalosan is megszűnt.

Szerdán hivatalosan is véget ért az LMP parlamenti frakciójának működése, miután Csárdi Antal tavaly októberben bejelentette kilépését a pártból és az országgyűlési képviselői csoportból.
Csárdi Antal a legfrissebb információk szerint, az országgyűlés hivatalos oldalán közzétett adatok alapján, már független képviselőként folytatja munkáját a parlamentben, miután vasárnap hivatalosan is kilépett pártjából. Az Országgyűlés házszabálya értelmében Ungár Péter, az LMP pártelnöke és frakcióvezetője három napot kapott arra, hogy újabb képviselőt nyerjen meg a frakciójának, amely így az ötfős létszámhoz való eléréshez szükséges. Mivel azonban Ungárnak nem sikerült meggyőznie egyetlen független képviselőt sem, hogy csatlakozzon hozzájuk, szerdán automatikusan megszűnt az LMP képviselőcsoportja.
A Hvg.hu azt írta, hogy szerda délelőtt 10 órakor még szerepelt a parlament honlapján a négyfős frakció névsora. Egy órával később azonban már a független képviselők listáján szerepelt az LMP-sek neve. Már csak a párt oldalán lehet az LMP parlamenti frakciójáról olvasni, ráadásul mind az öt tagjáról. Az eredeti csapatban volt az a Keresztes László Lóránt is, aki bár a pártból tavaly augusztusban kilépett, a frakció tagja maradt.
A frakció megszűnésével forrásokat, bizottsági helyeket és megszólalási lehetőségeket veszített el az LMP az Országgyűlésben. Ungárék azonnali kérdést sem intézhetnek a miniszterelnökhöz. Ráadásul a parlamenti frakciók állami támogatására sem számíthat a párt. Az LMP képviselőcsoportja eddig 37 millióból gazdálkodhatott havonta egy decemberben elfogadott törvénymódosítás miatt. A pártok költségvetésének megemeléséről ebben a cikkben írtunk bővebben.
Ungár Péter tavaly a Telexnek nyilatkozva arról beszélt, hogy az LMP kivonul a jelenlegi ellenzéki szövetségből, és többé nem kíván részt venni benne. Ezt követően Schmuck Erzsébet, a párt egykori társelnöke bejelentette, hogy 15 év után távozik az LMP-ből. A párt egyik alapító tagja, Vágó Gábor is hátat fordított a szervezetnek, bár ő elmondása szerint csak elfelejtette korábban formalizálni a kilépését. Később Keresztes László Lóránt is csatlakozott a távozókhoz, aki a frakcióban maradásáról azt nyilatkozta, hogy kizárólag szakpolitikai kérdésekre kíván összpontosítani, mivel az LMP jogászaival és munkatársaival "gyümölcsöző" együttműködésre törekszik.
Csárdi Antal korábban kifejtette a 444-nek, hogy "számomra az LMP már nem tekinthető ellenzéki pártnak." Az országgyűlési képviselő távozásának indoklása az volt, hogy észlelte, miszerint Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt kampányával kapcsolatban egyeztetések zajlottak Rogán Antal, Vitézy Dávid és Ungár Péter, az LMP társelnöke között. A párt nehéz helyzetéről bővebben itt olvashat.