Hegedűs D. Géza: "Egy évig mentes voltam a betegségtől" | BorsOnline A cikkben a népszerű színművész tapasztalatairól és élményeiről olvashatunk, amelyek során sikerült elkerülnie a különböző járványokat és megfázásokat. Géza mesél arról, hogyan tartotta


Hegedűs D. Géza művészlélek, aki azonnal teret enged a közvetlenségnek, és egy bőröndnyi különleges öltözetet hozott magával a fotózásra.

Egy hangulatos kávézóban üldögélünk, ahol a kávé illata szinte mindenütt terjeng, de te mégis a teázás mellett döntöttél, és a tejet sem hagytad ki belőle. Ez a reggeli szokásod?

Teás szenvedélyem szinte már életformává vált; a teák végtelen világában mindig felfedezésre vágyom. Reggelente egy hosszú kávéval indítok, de ez nem más, mint egy régi szokás, hiszen a szívem igazából a teáké. Két csésze áll előttem – az egyikben kávé, a másikban tea. Különös elegy ez, de számomra élvezetes: kortyolok egyet a kávéból, majd a teából, mintha csak egy titkos rituálét végeznék. Korán kelek, 5 és 6 óra között mindig felébredek, gyerekkorom óta ébresztőóra nélkül. Másfél éve a legjobb barátom egy kiskutya, akivel reggelente 6 és fél 7 között felfedezzük a világot. Ő szaglászva, üzenve járja a teret, míg én egy szivarra gyújtok, és hagyom, hogy a gondolataim szabadon áramoljanak. Együtt bolyongunk, ő a kutyák nyelvén, én a nap kihívásain gondolkodva. Ezután pedig kezdődik a nap…

A legtöbb napon a rajongás olyan élmény, amely különleges hatással van ránk. Emlékszem, amikor fiatalon a művészbejárónál várakozó nézők tömege fogadott, miközben a szerelmes Werthert alakítottam. Az érzelmek, amiket láttam az arcokon, a szívem legmélyéig hatoltak. Ez a rajongás nem csupán egy külső visszajelzés volt, hanem egyfajta megerősítés is, hogy a munkám valóban elér valamit az emberekben. A szeretet és az izgatottság, amit kaptam, inspirált arra, hogy még mélyebb átéléssel és szenvedéllyel lépjek színpadra. Minden egyes taps, minden egyes mosoly a közönség részéről úgy éreztem, mintha egy újabb réteget adna a karakteremhez, és ezáltal még inkább magával ragadott a színészet varázsa.

Ez a színház különleges jellegének szerves része. A fiatal lelkesedők, úgy is mondhatnánk, a színház bűvöletében élők. Amíg az ember fiatal, hajlamos arra, hogy a színpadon látott karaktereket egyenesen a színészekhez kötse, és vágyik arra, hogy „személyesen” találkozhasson velük, hiszen ők örömöt csempésznek a nézőtéren eltöltött pillanatokba. Azonban a rajongás valójában a megformált szerepek iránti vonzalom. Ez pedig csodálatos visszajelzés arról, hogy milyen jól sikerül a karakter megjelenítése.

Hogyan is alakul a hölgyrajongók figyelme?

A nézők és a hölgyek iránti tiszteletem mélyen gyökerezik bennem. Fontos, hogy soha ne legyünk modortalanok vagy neveletlenek; ez a hivatásunk szerves része, amit el kell fogadnunk. A fiatalok, akik várakoznak, sosem inspiráltak kalandvágyra - ha erre célzol - és ez az érzés az idő múlásával fokozatosan elhalványul. Új generációk lépnek a színpadra, akiket már mások várnak a művészbejárónál. Már 37 éve foglalkozom ezzel, tanítva az utódaimat az egyetemen, és örömmel tapasztalom, hogy most ők vonzzák a fiatalokat, az új arcokat, akik már különböznek azoktól, akiket az én generációm vonzott egykor.

Related posts