Gisele Pelicot kifejezte, hogy mélyen tiszteletben tartja a bíróság döntését.
Újságíróknak tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy rendkívül nehéz próbát jelentett számára a per végigvitele, és háláját fejezte ki mindazoknak, akik mellette álltak ebben az időszakban. Első megszólalásában a szexuális erőszak más áldozatai iránti szolidaritását is kifejezte. "Mindannyian ugyanazon a harctéren küzdünk" - fogalmazott.
Dominique Pelicot csaknem egy évtizeden keresztül rendszeresen elkábította, megerőszakolta, valamint több tucat, interneten toborzott férfival megerőszakoltatta a feleségét, és a bűncselekményeket filmre vette. A több mint három hónapig tartó perben Pelicot-n kívül még további ötven, 26 és 74 év közötti vádlott ellen ugyanazért a bűncselekményért, azaz Gisele Pelicot sérelmére elkövetett súlyos nemi erőszak miatt indult eljárás, és az avignoni bíróság valamennyiüket bűnösnek találta. Míg a 72 éves Dominique Pelicot a maximálisan kiszabható 20 éves börtönbüntetést kapta, a vádlott-társak esetében az ötfős bírói testület az ügyészség által korábban javasolt, 4 és 18 év közötti szabadságvesztéseknél általában valamivel rövidebb, 3 és 15 év közötti büntetéseket szabott ki, esetenként felfüggesztve.
Az ítélethirdetés után nem sokkal a család három gyermeke – David, Caroline és Florian – egy közeli hozzátartozójuk beszámolója szerint kifejezte csalódottságát azért, mert a bíróság apjuk vádlott-társainak túl enyhe börtönbüntetéseket szabott ki.
Feminista csoportok jelezték, hogy a szexuális erőszak elkövetőinek büntetlensége elleni harcnak "még korántsem ért véget", és a csütörtöki "történelmi" döntés után "strukturális reformokra" van szükség Franciaországban. "A nyilvános eljárás révén egyértelművé vált, hogy a házastársi erőszak valós probléma, és hogy az elkövetők között sokszor hétköznapi emberek találhatók" - mondta a Fondation des femmes szervezet vezetője.