Tényleg vége a SZÉP-kártyának? Az új juttatás akár el is érheti helyette!
Csepelen hatalmas zűrzavar tört ki! A helyszínen lövések dördültek, a rendőrség pedig számos járművel érkezett a helyszínre. Nézd meg a videót az eseményekről!
Az utóbbi időszakban több lényeges változás zajlott a béren kívüli juttatások terén.
A Pénzcentrumnak nyilatkozó Fata László, a Cafeteria TREND magazin alapítója úgy látja, az új lakhatási támogatás rendkívül népszerű lehet 2025-ben. A munkáltatók körében végzett felmérésük előzetes eredményei szerint a munkáltatók jelentős része hajlandó lenne ilyen formában támogatást nyújtani a dolgozóknak, ez azért is kiemelkedő, mert teljesen új cafeteria elemről van szó.
Meglátása szerint ennek hátterében az állhat, hogy a dolgozók jelentős része költ lakhatásra, és a mostani konstrukció a munkáltatóknak is vonzó: az adminisztráció egyszerűbb lett az előzetes elképzelésekhez képest, és az adózási felelősség nem a munkáltatót terheli.
A portál kérdésére a szakértő kifejtette, hogy amennyiben teljes mértékben kihasználjuk a 2025-től elérhető lehetőségeket,
Ugyanakkor a 150 ezer forint felett is nyújthat további lakhatási támogatást a munkáltató, csak az már nem a kedvezményes 28 százalékos adózású, hanem 33,04 százalékos adózású juttatás lenne - tette hozzá.