Balogfala, ez a bájos kis falu, a művészetek varázslatos világának szívében helyezkedik el. Itt a természet és a kreativitás harmonikus egységben létezik, ahol a helyi művészek inspirációt merítenek a festői tájból és a közösség gazdag kulturális örökségé
Balogfala neve sajnos nem található meg a művészeti lexikonok lapjain, mintha csak egy szellemként létezne a kulturális térképen. Miközben a szomszédos Várgede és Korlát büszkén mutogatják neves művészeiket, Balogfala első pillantásra nem tűnik jelentős művészeti központnak. Azonban, ha egy kicsit mélyebbre ásunk, felfedezhetjük, hogy a falu titkos szálakkal kötődik a művészet világához. Czóbel Minkától Kőváry Gyulán át Mihályi Molnár Lászlóig számos alkotó munkásságában találunk nyomokat, amelyek Balogfala szellemiségét tükrözik.
A szomszédos Várgede, Balogfalához viszonyítva, igencsak kedvező pozícióval büszkélkedhetett egykor. Nem csupán a Kubinyi család, hanem más jeles földesurak is birtokolták a települést, ami hozzájárult annak történelmi jelentőségéhez. Emellett híres fürdője is volt, amely a környék nevezetességei közé tartozott, és állítólag Ferenc József is megtisztelte látogatásával, annyira, hogy a gyorsvonat még meg is állt ott érte. A Kubinyiak vendége volt Petőfi Sándor is, aki az Úti leveleiben megemlíti a rőtszakállú, lánglelkű, de költői tehetségével küzdő Kubinyi Rudolfot. Tudjuk, hogy Várgedéről Fülekre tartva, a korabeli nem éppen kényelmes utakon, valószínűleg Balogfalán is áthaladt úti batárján.
Ahogy várgedei származású Tamás Ilonka néni, Balogvölgy tanító nénije, s innen származott el Rozsnyó érintésével Fülekre Mázik István színész, rendező, költő, a füleki Zsákszínház mindenese immár 45 éve, aki a nyáron megkapta a Város díját is. S még egy várgedeiről, Dósa Zsuzsa színművészről sem szabad elfeledkezni, aki éveken át volt a kassai Thália, a komáromi Jókai, majd a győri Nemzeti Színház tagja, s immár évek óta a szarvasi Cervinus Színházat vezeti.
A zsákfalunak számító Korláton (s nem Korlátiban, ahogy azt sok helyen írják) még emléktáblát is állítottak Vígh Rózsának, aki Sarkadról érkezett ifjú feleségként az akkoriban csak kis Moszkvaként számontartott, bazaltkőbányájáról elhíresült virágzó zsákfaluba, ahol évekig ő szervezte a helyi kulturális életet, s aki maga is felcsapott tollforgatónak. De nemcsak beszámolókat írt a helyi rendezvényekről, hanem előbb mesekönyvekkel lepte meg a legkisebbeket, aztán bűnügyi és erotikus regényekkel folytatta. Linda Taylor élnéven több száz embert tett el a legfondorlatosabb módokon láb alól, s valószínűleg az egyik legolvasottabb magyar írónak számít, akinek a könyveit rongyosra olvasták. Már, ami megjelent, nem egy műve máig kéziratban vár arra, hogy végre eljusson az olvasóihoz.
Bő két hónapot töltött a Balogfala szomszédságában lévő, ma Ajnácskőhöz tartozó Gortvapusztán Bartha Miklós, aki a várható megtorlás elől menekült. Őt a balogfali vasútállomáson várta barátja, Madarasi Gyula, aki a népszerű kocsis hírében állt. Bartha Gömörből nem mozdult el addig, amíg nem érkezett meg a fentről érkező megnyugtató üzenet: a puccsot elfelejtettük, már nem kell félned. Közben azonban hívei, akik körülbelül 200 ezer aláírást gyűjtöttek érdekében, sikeresen meggyőzték az uralkodót és Tisza Kálmán miniszterelnököt. Mindez csupán három napig tartott, és kár lenne újra elővenni egy olyan történetet, ami már eleve a feledés homályába veszett.
Bartha természetesen továbbra is megőrizte radikális karakterét, ami nem maradt következmények nélkül: több lap is őt választotta vezércikkíróként, sőt, még egy sikertelen merényletet is elkövettek ellene, amelyet megsértett, hatalomra éhes katonatisztek hajtottak végre. Mindezek ellenére életben maradt, és eljutott Kazárföldre (Kárpátalja), ahol megírta az első magyar szociográfiát. Említést érdemel Kőváry Gyula is, a magyar kabaré egyik úttörője, akit Kosztolányi Dezső a múlt század húszas éveiben Budapest egyik legjelentősebb alakjának tartott. Kőváry nemcsak a színpadon, hanem a pesti éjszakában is aktívan részt vett, ahol Ady Endrével vitatta meg világmegváltó elképzeléseit.
Ady Endrével ellentétben, aki a nagyvárosi élet sodrásában bontogatta szárnyait, Kőváry Mihályi Julianna Rimaszombatban született, és a balogfali anyai gyökerekkel rendelkező művész a könnyedebb műfajban próbálta megvetni a lábát. De ne tévesszen meg minket a "könnyebb" jelző, hiszen az ő pályafutása tele volt kihívásokkal és megpróbáltatásokkal. Többször is megbotlott, ám nevét végül a hangosfilm örökítette meg, ahol számos kisebb-nagyobb szerepben tűnt fel, elsősorban kisebb karakterekben. Nevéhez fűződik a híres kontrafékes dadogás, amit olyan klasszikus filmekben csillogtatott meg, mint A kölcsönkért kastély, ahol olyan legendás színészek mellett szerepelt, mint Kabos Gyula, Tolnay Klári, Turay Ida, Vaszary Piri, Rajnai Gábor vagy Rátkai Márton. Nem rossz társaság, nem igaz? Ráadásul nemcsak a színészet terén, hanem forgatókönyvíróként is megmutatta tehetségét: ő jegyezte a Bob herceg első filmváltozatát, és a sokáig elveszettnek hitt Lesz, ami lesz című játékfilm forgatókönyvét is. A vásznon pedig természetesen ő is megjelenik.
A háború után számos kisebb filmszerepet kapott, és utolsó alkalommal a Bakaruhában tűnt fel pincérként, ahol Darvas Iván játszotta az egyik főszerepet. Bár az érdemes művész cím már majdnem a zsebében volt, 1956-ban a családjával együtt úgy döntött, hogy végleg a bécsi feketére vált. A kitüntetés azonban itthon maradt, valószínűleg másnak adták. A hatalom kezdetben látszólag neheztelt a hirtelen távozására, ám jóval később, a halála után megbocsátottak neki; a Magyar Televízió egy órás műsor keretében emlékezett meg életéről és a legsikeresebb kabaréjeleneteiről.
Ez a cím az életrajzi könyvére utal, amely természetesen magyar nyelven is elérhető. Mint ahogy olvasható, a legfontosabb műve a „Humor és Magyar”, amely egy lenyűgöző emlékművet állít a magyar származású, de külföldön karriert befutott honfitársainknak. Ezen kívül a népszerű Delfin Könyvek sorozatban is megjelent egy lebilincselően izgalmas ifjúsági krimije, „Kapd el a tolvajt és tartsd a szád!” címmel.
Gál neve szerepel az 1953-as „Új hajtások” című irodalmi antológiában, amelyet Szőke József állított össze. Emellett a Turczel Lajos által szerkesztett, 1961-es antológia is bemutatja a szlovákiai magyar elbeszélőket, ahol szintén megtalálható. Azonban később Gál elhagyta a szépirodalom világát, és nyugdíjba vonulásáig az Új Szó című lapnál dolgozott. Tavaly tavasszal Balogfalán ünnepeltek egy különleges eseményt: a „Balogfali gyökerekkel” című műsor keretében köszöntötték a 70 éves Mihályi Molnár Lászlót és a nála tíz évvel fiatalabb Krausz Tivadart, így egy kettős jubileumot ült az esemény.
Papíron egyikük sem vallja magát Balogfalához tartozónak, ám a valóság egészen más képet fest. Mihályi Molnár László esetében a családi gyökerek mélyen a balogfali földbe nyúlnak, hiszen édesanyja és édesapja is innen származik. A tanítói pálya azonban a Csehszlovák Köztársaság és a népi demokrácia időszakában nem volt rögzítve egy adott helyhez, így édesapját többször is áthelyezték. Ekkor Gesztetén, Serkén és Kisgömörön is megfordultak. Miután a faluban már nem maradtak gyerekek, a helyi iskola bezárásra került – a falu sorsa pedig úgy tűnik, lassan lakat alá kerül. Csak pályája végén, élete utolsó tanítási éveiben tért vissza a szülőfalu iskola falai közé, ahonnan 1972-ben vonult nyugdíjba.
Fia szintén bejárta a Felvidéket, a pozsonyi egyetem elvégzése után élt Perbenyiken, Nagykaposon, majd tanított a kassai Ipariban, végül Szepsiben telepedett le, ahol túl a hetvenen, még ma is vállal órákat. Bár már a hetvenes években rendszeresen jelennek meg versei, jellemző, hogy leső verseskötete csak a kétezres években jelenik meg, s az is Kárpátalján, Ungváron.
Pár évvel a halála előtt az Egressy Béni Országos Fesztivál keretein belül Mics Károly életműdíját vehette át, a losonci Csák Etelka társaságában. Ezt követően már nem meglepő, hogy fia, Tivadar is az irodalom világába lépett, a Hodossy-féle Iródia mozgalom keretein belül kezdte meg pályafutását, és első kötete a Főnix Könyvek sorozatának 12. darabjaként látott napvilágot. Évtizedek óta Magyarországon él, ahol versek mellett szépprózát és drámát is ír, emellett a színészet iránti vonzalma sem lankadt: rendez és játszik is, amennyire ideje engedi. Az irodalmi szálakat egy néprajzi témájú művel zárjuk, amelyet a Füleken élő Varga Norbert jegyez. Kígyótestvér című munkájának középpontjában Balogfala és az ott élt Balog Ernő áll, aki sajátos stílusban mesélte el történeteit a gyűjtő számára.
Balogfala kulturális élete elengedhetetlen részét képezi a képzőművészet, hiszen itt gyökerezik Kochan Dusan, a neves festőművész, aki ma Michalován (Mihálytelek) él és alkot. Az elmúlt évek során számos önálló kiállítással büszkélkedhet, és különösen nagy szeretettel emlékezik nagybátyjára, Dósa Zoltánra, akinek keze nyomán születtek meg a balogfali templom impozáns freskói. A településhez fűződik Gecse Nikolett, a Rimaszombatban élő és alkotó művész is, aki az utóbbi időszakban Farkas Ottó „Beszédes Múlt” című könyvsorozatához készítette el a borítókat, hozzájárulva ezzel a helyi művészeti élet gazdagításához.
Álljunk meg egy pillanatra a fotózásnál is, hisz nagyszülei révén innen származott el a ma Füleken élő, de az egész régióban ismert Micsuda András, akinek a szerkesztésében az idén jelent meg a Varázslatos Losonc és környéke, majd a Varázslatos Rimaszombat és környéke című fotóalbuma is, s aki kilenc évvel ezelőtt a szintén balogfali, de Budapesten élő fotós, Mihályi Szabolcs és a nagybalogi Kresnye András társaságéban Benedek László fotóművész védnöksége alatt rendezte meg a Nők a tájban című közös kiállítást, amelyet számos helyszínen (Rimaszombat, Fülek, Balogfala, Várgede, Nagybalog) láthattak az érdeklődők.
A zene világába is be kell csempészni a színt, hiszen a könnyűzene palettájáról sem maradhat ki. A hatvanas és hetvenes években a Neoton Zenekar volt a képviselője ennek a műfajnak. Sokan talán nem tudják, de a Neoton néhány tagja Balogfalán is járt, és nem csupán turistaként! Ráadásul a Neoton Família egyik legismertebb dala, a „Ha szombat este táncol” főszereplője, a vörös hajú, szemüveges fiatalember, szintén Balogfaláról származik. Érdemes hát felfedezni a zene és a helyi kultúra közötti izgalmas kapcsolatokat!
A kétezres évek elején a környék zenei életének meghatározó alakja volt a Kovács Tamás által vezetett Butterfly együttes, amely szinte minden helyi eseményen ott volt, és azóta is sokan emlékeznek rájuk. Kovács nem csupán zenész, hanem a Tompa Mihály Országos Verseny máig népszerű szignáljának szerzője is. A Butterfly később ugyan feloszlott, de Kovács pályafutása nem állt meg; egy ideig a másik Kováccsal, Norberttel dolgozott együtt, majd tíz évvel ezelőtt megalapította a Ramses zenekart. Ez a formáció mára nemcsak hogy rendszeresen lép fel, de Ajnácskőn rockfesztivált is szervez, és már tervbe vettek egy saját zenei anyag kiadását is. Nem feledkezhetünk meg a cigányzenéről sem, hiszen a faluban volt idő, amikor több önálló cigánybanda is tevékenykedett. Ezek egyikében kezdte pályáját a fiatalon tragikusan elhunyt prímás, Balog Lojzi, aki számtalan környékbeli lakodalomban szolgáltatta a talpalávalót. Emlékét a falu közössége tiszteletének jeléül a tiszteletbeli polgárává választotta.
Szakal Ildikó, a komáromi Selye János Gimnázium nyugalmazott tanárnője, aki szintén balogfali származású, így emlékezett vissza gyerekkorára: "Az apukám mulatós ember volt és olyankor én futottam a cigány Toncsihoz, aki felvette az egyetlen öltönyét, nyakkendőjét és lakkcipőjét, mert csak így jöhetett hozzánk és mi toltuk a cimbalmot, s addig játszott, amíg el nem fogyott a nyakkendője, mert az apukám minden nóta után levágott belőle egy darabot és a darabok után fizetett neki. A temetésen a balogfali cigányok húzták a nótáját és utána odajött hozzam Toncsi és megkérdezte: Ildike, most mit csináljak ezzel a sok nyak kendővel?"
A falu Balog Lojzi elvesztése után sem maradt zenei hagyományaik nélkül, hiszen a simonyi Botos család, amely a zenélés mesterségét örökölte, új otthonra lelt itt. Apa és fia egyaránt hozzájárulnak a község kulturális életéhez, gazdagítva ezzel a falu hírnevét és zenei örökségét.
Az édesapa nagybőgője nélkül elképzelhetetlen a tágabb körzet cigányzenekarainak muzsikája, míg fia, Botos Béla Bumbi, a brácsaművészet mestereként a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának brácsásaként tevékenykedik. Emellett számos más formációban is megfordult, például a Maňuša és a Dobrá muzika zenekarokban, sőt, világhírű hegedűvirtuóz, Pavel Šporcl csapatában is fellépett. Zenei pályafutása során bejárta a világot: Kínától Nagy-Britannián és Németországon át egészen Finnországig számos helyszínen varázsolta el a közönséget. A COVID-19 előtt, hazai terepen, három alkalommal is nagysikerű nótaestet szerveztek, ahol a környék tehetséges nótaénekesei mellett Rigó Mónika is színpadra lépett. Ezeken az eseményeken nem csupán fellépett, hanem a prímási szerepkörben valódi vezetővé vált. E fontos zenei hagyományok ápolásában kiemelkedő szerepet játszik a Fürtöcskék Asszonykórus, amely a magyar népdalkincset őrzi és népszerűsíti, valamint a Főnix roma tánccsoport, amely a román kultúra táncos örökségét közvetíti.
Egy kis falu művészeti élete olyan titkos kincs, amelyet a nagy művészeti lexikonok sosem említenek. Ez a hely tele van színes karakterekkel, akik sajátos módon formálják a világot körülöttük, és minden sarkon egy újabb történet vár felfedezésre. A kézművesek, festők és zenészek mind hozzájárulnak a település varázsához, egyedi, mégis összetartó közösséget alkotva, amely a művészetek iránti szenvedélytől vibrál. Az ő alkotásaik, bár nem állnak a nagy galériák reflektorfényében, mégis mély nyomot hagynak a helyi kultúrában, és varázslatos színt adnak a falu mindennapjainak.
