Egy fecske nem csinál nyarat - A szükség szülte a szocialista divatipar "fürdőnadrágremekét" Az egyéni kezdeményezések ereje néha olyan megoldásokhoz vezet, amelyek a legváratlanabb helyzetekben születnek. A szocialista divatipar például nem csupán a stí
Az első szocialista fecskék, vagyis a magyar ipar fürdőnadrág-alkotásai inkább bizarr, mintsem vonzó látványt nyújtottak a strandokon. Míg Nyugaton a szexuális forradalom emblémájává vált az a fazon, ami nálunk a kényszer szülötte volt, itt a szocialista gyárak termékeiként jelentek meg.
Az ókorban nagy hagyománya volt a fürdőzésnek, ami a középkorban szinte teljesen feledésbe merült, csak a 18. század vége felé kapott újra nagyobb jelentőséget,
indult be. Újra lettek tehát emberek a vizekben, nekik pedig szükségük volt megfelelő fürdőruhára a tökéletes megjelenéshez. Eleinte a férfiak is hosszú ujjú és lábszárú öltözetet hordtak, később kezdtek el rövidülni a fazonok, majd megjelentek a kétrészes, szoknyaszerűen hosszú pólórésszel kombinált darabok, amelyeket szigorúan a nadrágon kívül kellett viselni, nehogy véletlenül olyan testrész buggyanjon elő, ami megbotránkoztathatja a hölgyeket.
A felsőtestet még a 20-as években is fedni illett, egy korabeli illemtankönyv utasítása szerint
...határozott illetlenség volna, ha a nők és a férfiak közös fürdőhelyén férfiak a felsőtestet is eltakaró fürdőruha helyett csak úszónadrágban jelennének meg.
Az igazi fürdőnadrágok a 30-as években jelentek meg, de ezeket még sokszor egészen mellközépig felhúzták, így nem láttattak sokkal többet az idomokból, mint elődjeik. Még a 40-es években is inkább az egyrészes viselet volt az elfogadott, csak a háborút követően robbant be a rövidebb fürdőnadrág, majd a még kisebb fecskefazon az ismert nyugati fürdőhelyeken.
Az 1950-es évek forradalmi változásokat hoztak a sportruházat világában, köszönhetően az elasztánnak, Joseph Shivers, a DuPont vegyészmérnökének úttörő találmányának. Ez a különleges szál rendkívüli rugalmasságának köszönhetően képes nyújtózni és visszanyerni eredeti formáját anélkül, hogy elveszítené alakját. Az elasztán nem csupán a sportolók számára jelentett újdonságot; lehetővé tette az egyre testhezállóbb és kisebb fürdőruhákkal való kísérletezést, amelyek a 60-as évek szexuális forradalmának hatására gyorsan népszerűvé váltak. Ekkor született meg a fecske, amely a férfiak fürdőruhája legminimalistább változatává vált, és az 1970-es évekre a férfitanga is megjelent. Érdekesség, hogy bizonyos külföldi strandokon ezt a fazont még ma sem engedélyezik. A fecske Nyugaton sem aratott azonnali sikert; a Délmagyar 1957-es beszámolója szerint egy spanyol strandon betiltották, míg 1961-ben a híres sydney-i Bondi Beachről is kiűzték ezt a ruhadarabot.
Ehhez képest meglepően innovatívnak tűnik, hogy a magyar strandokat már az 1950-es években elárasztották a fecskék. Ne örüljünk azonban túlságosan előre, hiszen ennek a jelenségnek semmi köze nem volt a divat világához: a viseletet rendkívül egyszerű volt megalkotni, és minimális anyagigénye volt a készítéséhez. Ezen felül az első verziók...
A koncepció lényege, hogy a fecske anyaga nem rendelkezett rugalmassággal, és nem gumi, hanem csupán egy egyszerű fehér szalag biztosította a derék körüli tartást. E szalag mozgás közben – különösen vízben – hajlamos volt elcsúszni, így a hátsó része, telítődve vízzel, pelenkaszerűen lógott le. Az oldalain pedig olyan kilátást engedett, ahova a szocialista erkölcsök szerint nem volt szabad benézni. A ruhadarab leggyakrabban kék és fehér színekben pompázott, közepén egy „elegáns” csík díszelgett, ami a szárnyszerűen lobogó oldalsó részekkel együtt a víz fölött cikázó fecskékhez hasonlóan, a magyar narancs hitelességével idézte meg a nyári égbolton szárnyaló madarakat.
Az alkalmatosság a gyengeségei ellenére is szinte berobbant a szocialista strandokon, nem volt más választása, egyszerűen nem volt más helyette. Olyannyira népszerű lett, hogy a nagyobb fürdőhelyeken bérelni is lehetett. Aki azonban ezt sem tudta megengedni magának, vagy divatozni szeretett volna, az varrhatott például nyakkendőből valami "szépet". A saját gyártású fürdőruhákat azonban sok helyen tiltották, az ezzel kapcsolatos kőkemény érvelés gerince az volt, hogy amit az ipar gyárt, az felel meg a közízlésnek, az otthon készített apróságok nem, kész, passz.
Magyarországra az első igazi elasztikus anyagból készült fecskék, amelyek az alak hangsúlyozása mellett valóban kényelmi célt is szolgáltak, valószínűleg a külföldi rokonok csomagjaiban érkeztek, de a korszerű darabok igazán széles körben csak a rendszerváltás éveiben terjedtek el. A 2000-es évek közepétől aztán végleg leáldozott a fazonnak, ekkorra ugyanis a külföldi trendek nyomán itthon is divatosak lettek a sosem volt szörföskultúránkhoz visszanyúló, rövidnadrágszerű darabok, amelyek gyakran combközépig, sőt, akár térd alá is érhettek. Ma a fecskével legtöbbször sportuszodákban találkozhatunk, vízilabdások, profi úszok sportruhájaként. A legtöbb férfi pedig a vízpartokon a rövidebb, boxerszerű darabokat részesíti előnyben, fecskét csak elvétve, az idősebb korosztályon látunk. Aztán ki tudja, mit hoz a jövő a divatvilágban...
