Donald Trump fenyegetései talán hozzájárultak a közel-keleti tűzszünet kialakulásához - Ripost.


Izrael és a Hamász között tűzszünetet hirdettek, valamint nagyszabású fogolycserére is sor kerül. Szakértők véleménye szerint Donald Trump szerepe kulcsfontosságú volt a megállapodás létrejöttében.

Január 15-én jelentették be, hogy több mint 400 nap után tűzszüneti és fogolycsere megállapodást kötött Izrael és a Hamász. Ennek értelmében Izrael ezer palesztin foglyot enged szabadon, azok közül is, akiket nem vádolnak a Izrael elleni támadásban való részvétellel. Válaszul a Hamász 33 túszt adna át, közülük kilencet, akik sérültek. Az izraeli erők eközben folyamatosan csökkentik a jelenlétüket Gáza határán, a kivonulás az utolsó túsz szabadon bocsátását követően indul meg.

A német Bild napilap szerint Izrael a tűzszüneti megállapodásra azért adta a fejét, mert biztosak abban, hogy Donald Trump támogatására számíthatnak. Az új amerikai elnök hivatalba lépése január 20-án új korszakot nyithat a Közel-Keleten. Ezt a fejleményt mindkét fél jól látja.

A német sajtó jelentése szerint Trump korábban a Hamászt is figyelmeztette. Azt állította, hogy amennyiben hivatalba lépése előtt nem jön létre egy közös megállapodás Izrael és a palesztinok között, úgy a terrorszervezetnek komoly nehézségekkel kell szembenéznie a jövőben.

Sokan reménykednek abban, hogy az izraeli konfliktus lezárulta után Európa is beléphet a béke új korszakába. Donald Trump korábban megígérte, hogy ha újra elnyeri az elnöki posztot, az orosz-ukrán háború gyors befejezéséhez vezető lépéseket tesz. Már vannak is arra utaló jelek, hogy ez valóra válhat, hiszen Vlagyimir Putyin többször is kinyilvánította, hogy nyitott a párbeszédre a következő amerikai vezetővel.

Related posts