Kivételes élményekkel vár a Ludwig Múzeum, ahol a francia kortárs művészet legnagyobb neveinek alkotásait csodálhatjuk meg. A "Crème de la crème" kiállítás egyedülálló lehetőséget kínál, hogy a világsztárok művészi világába merüljünk el, és felfedezzük a

Kíváncsi arra, hogy Európa egyik legfontosabb művészeti központjában miket tartanak kiemelkedően jó kortárs műveknek? Franciaországról van szó, ahol nagyságrendileg több pénz és figyelem jut kortárs művészetre, mint nálunk, és ahol feltehetően kisebb a szakadék (ha van egyáltalán) a hivatalosan támogatott művészet és a politikailag akár kényelmetlennek számító műveket létrehozó művészek között. Párizs (valójában: egész Franciaország) kortárs művészetének krémje látható Budapesten, a Ludwigban, a Talált terepen - művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításon.

A történet kezdetei a budapesti Francia Intézet szándékával fonódnak össze, amely megkereste a Ludwig Múzeumot azzal a különleges javaslattal, hogy szervezzenek egy kiállítást a Marcel Duchamp-díj elmúlt negyed évszázadának legfontosabb eseményeiről. A francia intézet szabad kezet kívánt adni a magyar kurátoroknak, lehetővé téve számukra, hogy saját elgondolásaik mentén válogassanak a díjra jelölt művészek alkotásaiból. A cél az volt, hogy a tárlat ne csupán a díj szellemiségét tükrözze, hanem a magyar közönség számára is könnyen befogadható és kapcsolódó élményt nyújtson, így a látogatók mélyebb betekintést nyerhetnek a kortárs francia képzőművészet világába.

Egy ilyen felkérésre természetesen "igen" a válasz, már csak azért is, mert ez lehetőséget ad olyan, sok esetben világhírű alkotók Budapesten való bemutatására, akiket nem biztos, hogy máskülönben láthatna a magyar közönség.

A Marcel Duchamp-díjat 25 évvel ezelőtt alapította az ADIAF (Egyesület a francia művészet nemzetközi terjesztéséért), amely magángyűjtők kezdeményezése. Évről évre négy művészt jelölnek a díjra, akinek alkotásait a Center Pompidou falain mutatják be, mielőtt a zsűri döntést hoz az adott év győzteséről.

"A magánalapítású egyesület fennállásának 25 éve alatt tehát 100 művészt jelöltek a díjra. Úgy éreztük, hogy egy ekkora merítésből válogatva kitűnő lehetőség nyílik arra, hogy a magyarországi közönségnek bemutathassuk, mi történt Franciaországban a kortárs művészeti szcénában az utóbbi 25 évben" - mondta Jan Elantkowski, aki a megvalósult budapesti kiállítás egyik kurátoraként végigvezetett a kiállításon, kiemelve egy-egy munkát.

"Az volt az első gondolatunk, hogy egy történetileg átfogó, reprezentatív kiállítást hozunk létre. De hamar arra jutottunk, hogy ez nem reális, a rendelkezésre álló tér sem elégséges hozzá, de ami ennél is fontosabb, a művészek által felvetett társadalmi témák sokkal érdekesebb koncepció felé mutattak. Ezért aztán inkább azt próbáljuk megmutatni, hogy a franciaországi kortárs művészeti szcéna mit mond a francia társadalomban jelenlévő problémákról" - folytatta Jan Elantkowski. "A kiállításnak a Talált terepen címet adtuk, ami egyrészt utal a ready made-re ('talált tárgy'), és rajta keresztül Duchamp munkásságának egyik lényeges elemére, másrészt, kurátor társammal Kálmán Borbálával nagyon hamar felfedeztük, hogy a Duchamp-díjra jelölt művészek munkamódszere sokszor emlékeztet a kutatókéra, vagyis a folyamat, amely elvezet a műalkotások megszületéséhez, gyakran kutatói hozzáállás eredménye. Műveik létrehozásakor kimentek a négy fal közül valamilyen "terepre", azaz a különféle társadalmi, politikai témákkal foglalkozva gyakran egészen mélyreható terepmunkát végeztek" - tette hozzá Jan Elantkowski.

A kiállítás nyitó terében a kurátori szöveg foglalja el az egyik falat, és ott olvasható annak a tizennyolc francia művésznek is a neve, akiket a két kurátor végül kiválasztott. A névsoron végigfutva feltűnhet, milyen sok köztük a nem francia hangzású név. A Marcel Duchamp-díj ugyanis inkluzív: elvileg minden Franciaországban élő és alkotó művész számára elérhető, függetlenül attól, hogy az illető francia állampolgár-e. Ha valaki valamilyen szinten hozzátesz a francia művészethez Franciaországban, akkor a művészeti közeg részének tekintik. Emiatt aztán a díjra jelölt és a budapesti válogatásban szereplő alkotók is sokszínű háttérrel rendelkeznek. Egyébként már a díj legelső, 2000-es kiadásának nyertese, a Párizsban élő Thomas Hirschhorn is svájci születésű.

Ugyanebben az előtérben, egy másik falra vetítve, impozáns méretben tárul elénk Zineb Sedira videója, amely egy algériai származású, Franciaországban felnőtt művész alkotása. A filmen egy idősebb férfi sétál egy művelt területen, ami sajátos módon összekapcsolódik a kiállítás címével. A videó költői megközelítése és társadalmi kontextusa azonban csak akkor válik igazán érthetővé, ha a látogató belemerül a mű születésének történetébe is. A mozgóképen a művész édesapját láthatjuk, aki korábban földművesként dolgozott, és most, a tíz évig tartó algériai polgárháború után először tér vissza egykori hazájába. Miközben egykori földjein sétál, mintegy körbeöleli azok határait, felfedve a múlt és a jelen közötti szoros összefonódást.

"Minden egyes résztvevő művészről olvasható szöveg a kiállításban. Igyekeztünk egyszerűen fogalmazni, valamint kontextust teremteni a művekhez, illetve rámutatni bizonyos kapcsolatokra az itt kiállított műtárgyak között. A kiállított műalkotások tematikái közül pedig négy aspektust emeltünk ki, és ezekre vonatkozó ún. széljegyzeket is elhelyeztünk a falakon, melyek a következők: narratíva; helyreállítás, környezet, tudomány; az ember és a természet viszonya; illetve: a művész mint kutató, megfigyelő, állampolgár. Ezek segíthetnek továbbértelmezni a műveket" - mutatott rá Jan Elantkowski.

A kérdésre, hogy a kiállítók közül kik számítanak igazi sztároknak a francia és világszínpadon, Jan Elantkowski így válaszolt: "Majdnem mindenki az. Csak néhány nevet emelnék ki: Kader Attia kétségtelenül az élvonalhoz tartozik, ahogyan Bertille Bak is, aki szintén kiemelkedő alkotó. Mohamed Bourouissa, akinek a Périphérique című fotósorozatát mindenképpen érdemes megismerni, szintén jelentős népszerűségnek örvend, tavaly pedig a Palais de Tokyóban rendezett egyéni kiállítást. Hasonló hírnévnek örvend a marokkói származású Latifa Echakhch, aki Svájcot képviselte a 2022-es Velencei Biennálén, valamint Julien Creuzet, aki Franciaországot képviselte tavaly. Camille Henrot Nagy fáradtság című munkája pedig 2013-ban elnyerte a Velencei Biennále fődíját."

A kiállításon három kelet-európai művész munkája is megtekinthető, köztük a román Mircea Cantor, akinek 2012-ben készült Ne ítélj, rostálj, lőj! című alkotása kiemelkedik. Ez a szitákból összeállított rózsaablak különleges módon ötvözi a szépséget és a brutalitást: sodronyaiba beton és aranyozott fém töltények nyomot hagytak, mintha a háború nyomait örökítenék meg. A mű üzenete a világ számos pontján tapasztalható fegyveres konfliktusok miatt mindig aktuális, és arra figyelmeztet, hogy a szépség és a fájdalom gyakran kéz a kézben jár.

Miközben bejárjuk a kiállítást, éppen Noémie Goudal videóinstallációja előtt állunk. A Supra Strata című alkotás egy hatalmas, egycsatornás videón elevenedik meg, bemutatva egy folyamatosan változó természeti tájat, amely inkább egy táj hátterére emlékeztet. "Ez a látvány, amely a színházi díszlet érzését kelti, úgy született, hogy Goudal először elkészítette azokat az analóg fényképeket, amelyeket a munkához felhasználni kívánt. Ezeket nagy méretben kinyomtatta, fémkeretre feszítette, majd rétegekben egymás mögé akasztotta. A videóban időnként egy képen kívüli eszköz vagy személy fújja le az egyik réteg egy részét, ami miatt a kép adott részletei feloldódnak, és a papír egyes darabjai leszakadnak az állványra függesztett teljes kompozícióból. Amikor egy-egy darab lehullik, mindig felfedezhetünk mögötte egy újabb réteget, így folyamatosan alakul a táj, és változik a perspektíva is" - fejtette ki Jan Elantkowski, majd hozzátette: "sokféleképpen értelmezhető, például az antropocén kor emberi hatásaira vonatkozó kritikaként. Rendkívül kedvelem ezt a művet!"

Az én személyes kedvencem a rövid bejárás során Bertille Bak „Bányászporontyok” című alkotása lett, amely egy lenyűgöző, ötcsatornás, függőleges képernyőkön megjelenő videóinstalláció. Bár az interneten néhány rövid részlet fellelhető, ezek nem képesek visszaadni azt az intenzív élményt, amelyet a 13 perces mű in situ való megtekintése nyújt. Bertille Bak gyakran választ ki egy-egy embert vagy embercsoportot, akiket hosszabb időn át követ, és ebben az alkotásban is érezhető a társadalmi elkötelezettség és a mögöttes kutatói munka. A videóinstalláció mind az öt képernyőjén olyan gyerekeket látunk, akik valódi bányászati munkát végeznek öt különböző országban. Az ember elsőre azt gondolná, hogy egy ilyen súlyos témával foglalkozó alkotás dokumentumfilm formájában ölt testet, de Bak nem ezt a megközelítést választotta. A gyerekekkel rögzített nyersanyagot különböző filmes technikákkal manipulálja, hiszen nem a valóság nyers bemutatása a célja. Olyan szokatlan, vizuálisan kidolgozott helyzeteket láthatunk, amelyek zenei aláfestéssel és különleges színvilággal bírnak; akár Wes Anderson filmjeinek világát is megidézhetik - mutatott rá Jan Elantkowski. Ezen kívül megemlítette, hogy a videóinstalláció fölött látható, darabokból álló szivárványt óvodás gyerekek készítették a Ludwig Múzeumban egy múzeumpedagógiai foglalkozás keretében. A művész ugyanis minden helyszínen, ahol kiállítják a munkáját, arra kéri a helyi gyerekeket, hogy alkossák meg a kartonszivárványt, amely így a mű témáját adó gyermekmunka és a játékidő kontrasztját hangsúlyozza.

A kiállítás gazdag mozgóképes és fotográfiai anyagokon túl számos vegyes technikájú installációval, nyomatokkal, rajzokkal és plasztikákkal is várja a látogatókat. Noha akadnak olyan művek, amelyekhez a művészek impresszív karrierjéről és a műveket támogató háttéranyagokról szóló információk ellenére is nehezen lehet közelíteni, a Ludwig Múzeum "Talált terepen" című tárlata mindenképpen informatív és mélyen elgondolkodtató élményt kínál. Különösen figyelemre méltó, hogy a kortárs művészet hogyan reagál a társadalmi problémákra Nyugat-Európában, miközben a művészeti világ átgondolt és rejtélyes validálási folyamatait is érzékelhetjük.