Miért szükséges az egész állományt likvidálni, amikor csak egészséges állatok élnek egy adott területen?

Amikor a ragadós száj- és körömfájás megjelent Magyarországon, a medvei határátkelő közelében, a csallóközi gazdák szíve tele volt aggályokkal. Sajnos, félelmük nem volt alaptalan; a betegség gyorsan átterjedt Szlovákia déli vidékeire, ami újabb kihívások elé állította a helyi mezőgazdaságot.

Hogy mi történt azóta? Az ott lakók, főleg a kisgazdák senkinek sem kívánják, amit az elmúlt napokban átéltek, és a történetnek még messze nincs vége. Ráadásul a vírus továbbterjedt, gazdaságok teljes állatállományát likvidálták, s közben két megmozdulást is szerveztek a kormány drasztikus lépései ellen. Azt sem lehet tudni, lapzártánkig mi történik még, hiszen óráról órára változik a helyzet.

A kormány azzal védekezik, hogy egy EU-s rendeletre hivatkozik, ám kiderült, hogy valójában csupán egy ajánlásról van szó. Ennek ellenére a végrehajtó szervek drasztikus intézkedésekre ragadtatták magukat. Felmerül a kérdés, hogy ez a lépés csupán a kényelmi megoldások keresésének eredménye, vagy pedig valóban nem voltak felkészülve egy ilyen helyzetre. Továbbá, érkeztek hírek arról is, hogy a fertőzött telepről elszállított állatok szakszerűtlenül kerültek kezelésre, ami különösen aggasztó, mivel a vírus levegőn keresztüli terjedésének kockázatát jelentősen növeli.

Nagy kérdés, hogy olyan farmon, ahol csak egészséges állatok vannak, miért kellett likvidálni az egész állományt, amennyiben ezt a törvény valóban nem írja elő?

Nincs kétség afelől, hogy ezek a gazdák mély érzelmi kötelékben élnek állataikkal, sokan szinte családtagként tekintenek rájuk, nevet adva nekik. A valóság azonban drámai: tönkrement életek és több száz állat brutális likvidálása zajlik a háttérben. Nem meglepő, hogy sok gazda hallgatásra kényszerül, vagy ha mégis megszólal, titkolja nevét, mert kiábrándultság övezi őket. Olyan szívszorító történetekről hallottunk, ahol az állattartóknak azt ígérték, hogy jószágaik kegyes halálban részesülnek, de végül mégis kegyetlenül lemészárolták őket. Néhányan, könnyekkel a szemükben, remegve meséltek el megdöbbentő élményeiket. Azok, akikkel beszélni tudtam, között sokan elvesztették bizalmukat az állattartás iránt, míg mások konokul ragaszkodnak az újrakezdés lehetőségéhez. Számukra nem csupán egy munkahely, hanem a család megélhetése is veszélyben forog, vagy kilátástalanná vált. A kormány ígérete, miszerint jelentős kárpótlást nyújt a károkat szenvedett gazdáknak, sokak számára hiteltelennek tűnik. Az idő majd megmutatja, hogyan alakul a helyzet, de az biztos, hogy a családi gazdaságot fenntartani, a számlákat, adókat és járulékokat valahogyan rendezni kell...

Egy hete a Magyar Szövetség Nagyszombat megyei képviselői, Berényi József megyei alelnök és Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester sajtótájékoztatót tartottak, amelyen kifejtették, hogy az érintett községek a megye központi krízisalapjából is támogatást igényelhetnek, amennyiben tagjai ennek az alapnak.

A község számára 1 lakos után 50 centes hozzájárulás szükséges a krízisalap bankszámlájára (IBAN: SK89 0200 0000 0029 7605 1853), amelynek teljesítése után az adott település automatikusan taggá válik. A támogatás igényléséhez azonban hivatalos kérelmet kell benyújtani. Berényi hangsúlyozta, hogy állatorvosokkal folytatott konzultációi során felmerültek kétségek a kormány drasztikus intézkedéseivel kapcsolatban az érintett településeken, ezért szeretnék, ha felülvizsgálnák a döntéseket. Ezt a gazdák is követelték, és úgy tűnik, a jég megtört, mivel a kényszeres leölés helyett a háztáji állatok tesztelése kezdődött meg, így van esély arra, hogy a demonstrációknak pozitív kimenetele lesz. Az eredmények azonban még néhány nap múlva derülnek ki.

A lúcsi demonstráció fő motorja, Méry Juhos Gabriella kifejtette, hogy őt is meglepte, milyen gyorsan összegyűlt ennyi ember, és hogy olyanok is csatlakoztak a kezdeményezéshez, akik nem foglalkoznak állattartással. Amikor arról kérdezték, mi volt az a végső impulzus, ami arra ösztönözte, hogy belevágjon a rendezvény megszervezésébe, elmondta, hogy akkor döntött így, amikor már nyugalmi állapotban is 170 ütést mutatott a pulzusa. Ekkor lépett kapcsolatba Nagy Lászlóval, aki bár nem állattartó, de nagy állatszeretetével és az igazságtalanság elleni érzékenységével felbuzdult, így közösen elindították a szervezkedést.

Én, mint laikus, úgy érzem, itt a kisgazdákat feláldozták a nagyobb "jó" érdekében, hogy a nagy farmok ne fertőződjenek meg. Tehát ezt a régiót, ahol hirtelen felbukkant a semmiből a járvány, beáldozzák azért, hogy a nagyok megmaradjanak. Pedig a megmozduláson jelen lévő összes gazda önként vállalta volna, hogy három hétre, a karantén idejére beköltözik az istállóba, de ezt sem engedték meg.

A nyárasdi BlankZol Ranch ugyan nem tartozik a veszélyeztetett zónába, de a farmot természetesen lezárták a látogatók elől. A Baranyovics család helyzetét az is nehezítette, hogy az intézkedés idején épp egy kanca problémás ellésével voltak elfoglalva.

- mesélte Baranyovics Zoltán, aki hozzáfűzte, hogy szerinte sok a túlkapás, és nem lenne szabad az egészséges állatokat leölni.

- A másik dolog, amit fontosnak tartok megemlíteni, hogy az intézkedő állatorvosoknak is érdemes lenne mélyebbre ásniuk önmagukban. Hiszen ők arra tettek esküt, hogy a beteg állatokat meggyógyítják, nem pedig arra, hogy az egészségeseket elaltassák. És még inkább megdöbbentő, hogy vannak, akik a lövést választják. Ismerek olyan állatorvost is, aki határozottan elutasította ezt az eljárást, mondván, hogy az etikátlan. A hatóságok érvei pedig inkább nevetségesek, hiszen itt karanténokat kellene felállítani, nem pedig likvidációs zónákat. Csak remélni tudom, hogy ez a vírus nem terjed tovább - tette hozzá a ranch vezetője.

Fekete Gábor, Dercsika polgármestere óvatosan fogalmazott a legutóbbi események kapcsán. Kifejtette, hogy a helyszínen tartózkodó szakértők véleménye szerint a fertőzés gócpontjától számított 3 km-es zónában a megszokott gyakorlat az állatok elpusztítása. Bár ő maga nem feltétlenül osztja ezt a nézőpontot, leginkább a világos és egyértelmű szabályozás hiányát érzékeli.

Jelenleg nem vagyok tagja egyik válságstábnak sem, ezért kénytelen voltam elfogadni a kialakult helyzetet, bízva abban, hogy a szakmai szervek felelősségteljes döntéseket hoznak. Azonban, ha a jövőben mégis eltörlik a 3 km-es előírást, joggal merül fel a kérdés: miért kellett nálunk az állatok elpusztítására sor kerülni? Függetlenül attól, hogyan alakul a helyzet, mindent megteszünk, hogy támogassuk az érintett gazdákat. Bár a fájdalmuk enyhítésére nem vagyunk képesek, remélem, hogy a gazdák megtalálják az utat a gyász feldolgozásához, és újra mernek kezdeni.