A vatikáni "játszma" - többet jelent, mint csupán egyházpolitikai stratégiák összecsapása; ez egy mélyen gyökerező hitbéli dilemmákat is felvet.

A világ nem katolikus, illetve nem hívő része a május 7-én kezdődő konklávét csupán egyházpolitikai eseményként szemléli. Joggal teszik ezt, de a feszültséggel teli várakozás során érdemes "katolikus nézőpontból" is megvizsgálni az utódválasztást, amely egyszerre liturgikus és spirituális jelentőséggel bír. A "Péter utódát megválasztó testület", vagyis a 80 év alatti bíborosok, a Szentlélek vezetésével és egy imádságos légkörben hozzák meg döntésüket az elhunyt vagy lemondott pápa utódjáról. Ez a folyamat nem csupán egy új vezető kiválasztása, hanem a katolikus közösség hitének és hagyományainak mélyebb megértését is magában hordozza.

A pápaválasztás folyamatának helyszínén olyan körülményeknek kell fennállniuk, amelyek lehetővé teszik a liturgikus szertartások és a jogi előírások harmonikus összhangját. Ezzel párhuzamosan a választó bíborosoknak lelki szempontból is fel kell készülniük a Szentlélek benső sugallatainak befogadására – fogalmazott II. János Pál pápa az erre vonatkozó apostoli konstitúciójában. Hitünk szerint a döntéshozatal során az emberi értelem és a szentség összefonódik, így nem szabad a kérdést „vagy-vagy” alapon megközelíteni. Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa, aki a XX. század egyik legkiemelkedőbb teológusa volt, 1997-ben, bíborosi minőségében egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy a Szentlélek hogyan működik a konklávé során. Kiemelte, hogy a Szentlélek nem írja felül az emberi szabad akaratot és felelősséget a döntésekben, hanem „jó nevelőként” teret és szabadságot ad nekünk, anélkül, hogy teljesen magunkra hagyna minket.

Ez a megközelítés hangsúlyozza, hogy a Szentlélek szerepe nem az emberi akarat kényszerítése, hanem annak inspirálása, ami a szabadságteológia alapvető értelmezése. Amikor a 267. pápa személyéről beszélünk, értelmetlen lenne puszta találgatásokba bocsátkozni, vagy felesleges neveket sorolni. Vannak ugyan vezető jelöltek, de a Sixtus-kápolnába belépve minden résztvevő egyenlő eséllyel indul. Ráadásul egy régi mondás is megfogalmazza ezt: "aki pápaként lép a konklávéra, az bíborosként távozik." Ez arra utal, hogy gyakran a legvalószínűbbnek tartott "papabile" helyett más, váratlan jelölt kerülhet a pápai trónra.

Egy olasz közmondás azt tartja, hogy "Kövér pápa után sovány jön." Ez a megfogalmazás arra figyelmeztet, hogy a bíborosok olyan utódot keresnek, aki mentes az előző pápa gyengeségeitől. Ahelyett, hogy csupán személyekről beszélnénk, érdemesebb inkább a különböző irányvonalak harcára fókuszálni. Persze, a világegyház bíborosai között kétségtelenül kialakul egy bizonyos hierarchia, ahol azok foglalnak helyet, akik egy-egy kérdés kapcsán jelentős szerepet játszanak. Bergoglio bíboros 12 évvel ezelőtti megválasztása azonban ékes példa arra, hogy a várakozások és a fogadóirodák szorzói a konklávén nem feltétlenül érvényesek. Ezzel szemben Ratzinger bíboros megválasztása sokak számára nem okozott meglepetést, hiszen a Vatikánra rálátó elemzők már előre jelezték ezt a kimenetelt.

Amit biztosan tudunk, az az, hogy május 7-től a Sixtus-kápolnában minden egyes másodperc precízen és szigorúan van szabályozva. A liturgikus és formai előírásokat az Ordo Rituum Conclavis rögzíti, míg a pápaválasztók jogait és hatásköreit az Universi Dominici gregis, azaz "Az Úr egész nyája" című apostoli konstitúció határozza meg. E dokumentumot 1996 februárjában II. János Pál pápa adta ki, kiemelve, hogy "az Egyház megváltozott körülmények között él", és hogy "fontos figyelembe venni az egyházi törvény általános felülvizsgálatát". XVI. Benedek kétszer (2007 és 2013), míg Ferenc pápa egyszer (2022) módosította ezt a szabályrendszert. A pápaválasztásra összegyűlt bíborosok, akár együtt, akár külön-külön, nem kezdeményezhetnek semmiféle változást a konklávé menetét illetően. Ezt a helyzetet a pápa halála után a kamarás bíboros szimbolikusan is "bejelenti": a pápa lakosztályát lezárják, pecsétjét és gyűrűjét összetörik, így biztosítva, hogy sem általa elkezdett, de be nem fejezett, sem új dokumentumot ne lehessen kiadni az ő nevében.

II. János Pál óta egyébként eltörölték "a választás közfelkiáltásnak vagy inspirációnak és kompromisszumnak nevezett módjait", a római pápa megválasztásának formája "egyedül a választás", az érvényes megválasztáshoz a szavazatok kétharmada szükséges. A pápaválasztás az egyház legtitkosabb eseménye - a pápaválasztó bíborosok a konklávé kezdetén az Evangéliumra tett kézzel esküsznek meg arra, hogy szigorúan megtartják "a titkot mindarra vonatkozóan, ami bármi módon kapcsolatos a római pápa megválasztásával".

Az Universi Dominici gregis kezdetű apostoli konstitúció a latae sententiae kiközösítés terhe mellett kizár minden külső beavatkozási lehetőséget a pápaválasztás folyamatába, de hasonlóképpen "megtiltja a bíborosoknak, hogy a választás előtt kapitulációkat készítsenek" és arra kéri őket, "tartózkodjanak szövetségektől, megegyezésektől, ígéretektől és mindenféle elkötelezettségtől". Ha a római pápa megválasztásakor elkövetnék a simónia vétkét (valaki pénzért vásárol egyházi hivatalt), "mindazok, akik benne vétkesek, latae sententiae kiközösítésbe esnek, de a simoniás cselekmény nem semmis vagy érvénytelen".

Végignézve a katolikus egyház történelmén, felszínesen szemlélve is láthatjuk, hogy az évszázadok során sok alkalmatlan személyből lett Róma püspöke, Libériusz pápától (akit nem véletlenül nem ismertek el szentként) VI. Sándor pápáig (akit egy hatalommal rendelkező olasz család befolyása révén választottak meg), de ez nem jelentheti azt, hogy a konklávé intézménye csak egy színjáték a Vatikán színpadán.

"Tanúnak hívom az Úr Krisztust, aki ítélni fog felettem, hogy szavazatomat arra adtam, akit Isten akarata szerint megválasztandónak tartok" - ezeknek a szavaknak a kíséretében dobják a bíborosok az urnába a kettőbe hajtott szavazólapjukat, a "voksokat" összegzik, ha senki nem érte el a kétharmados többséget azon a szavazáson, a pápa nincs megválasztva; ha ellenben valaki megkapta a szavazatok kétharmadát, a római pápa megválasztása kánonjogilag érvényes, azaz a pápai hatalom teljességének birtokosává válik. A konklávé során a világ figyelme a Sixtus-kápolna kéményére szegeződik - ez az egyetlen "médium", amelyen keresztül a bentiek tartják a kapcsolatot a külvilággal és fehér füsttel tudósítanak az új pápa megválasztásáról.

Ferenc pápa halála után megsokasodtak az esélylatolgatások, és a teológusoknak szinte kötelezően meg kell válaszolniuk a "Ki lesz a következő pápa?" kérdést. Ha egy kicsit is mélyebben elgondolkodunk a témán, beláthatjuk, hogy ez csupán találgatás. Bár vannak bizonyos jelek, amelyekre alapozva érdemes spekulálni, az elmúlt időszak elemzői éppen ezt tették. Felhívták a figyelmet arra, hogy a jelenlegi pápát választó bíborosok túlnyomó része, körülbelül 80 százalékuk, Ferenc pápa kinevezésének eredményeként került a posztjára, és közülük húszan decemberben kapták meg a bíborosi címet. Azonban ebből nem vonhatunk le olyan következtetést, hogy "tartoznak neki", és automatikusan az általa kijelölt irányt követik. Sőt, a modern pápák közül egyik sem tudta érdemben befolyásolni utódának kiválasztását.

Mi több, a kreált bíborosok halmaza abból a szempontból bonyolítja a helyzetet, hogy nem nagyon ismerik egymást, többen vannak olyan földrajzi régióból, amelynek nem volt még bíborosa, így útjaik semmilyen formában nem metszik egymást. Ez mond ellent egyébként a földrészek harcáról szóló elméleteknek, ugyanis az, hogy kis katolikus közösségek, például Mongólia vagy Irán is küldhetnek bíborost a konklávéra, megtöri az európai, amerikai dominanciát. (Európa "ereje" 39 százalék, Ázsia 18 százalék, Latin-Amerika és a Karib-térség szintén 18 százalék, Fekete-Afrika 12 százalék.)

Nyilván felszínre kerülnek "az első" jelzők. II. János Pál pápa volt közel fél évezred után az első nem olasz származású, és az összes addigi pápa között a legelső, aki egy szláv nép fia, Ferenc pápa az első latin-amerikai. Ilyen értelemben most az első afrikai pápa kell következzen, a név pedig: Robert Sarah. Van olyan teológus, köztük a magyarországi Görföl Tibor, aki úgy véli, az argentin pápa utódja európai lesz, Matteo Zuppi bolognai érseket nevezi meg.

Nyilvánvaló, hogy a bíborosok teológiai és egyházpolitikai aspektusait tekintve rendkívül változatosak, így a találgatások feleslegesek. A megbecsült Ferenc pápa betegsége kétségtelenül beindította a háttérben zajló diskurzusokat, de elméletek gyártása helyett talán érdemesebb nyitva hagyni a kérdést, hiszen így sokkal inkább megőrizzük a helyzet komplexitását és a jövőbeli lehetőségeket.

A média elemzői véleményei alapján körülbelül 20 bíboros tűnik esélyesnek az idei konklávé során. A fogadóirodákban Pietro Parolin, a Vatikán fődiplomatája, valamint Luis Antonio Tagle, a Fülöp-szigetek bíborosa állnak az élen a legmagasabb szorzókkal. Érdekes megfigyelni, hogy Erdő Péter, a magyar katolikus egyház vezetője is a favoritok között szerepel. Továbbá, az egyes országok médiája gyakran kiemeli a saját bíborosuk esélyeit, ami a nemzeti büszkeséget tükrözi.

A pápaválasztás körüli izgalom napjainkban szinte már popkulturális jelenséggé nőtte ki magát, ami nem meglepő, hiszen a Konklávé című film óta a fiatalok szemében ez egyfajta valóságshow-vá vált. Mémek, TikTok-videók és fan-cam összeállítások sokasága árasztja el az internetet, ami azt mutatja, hogy a pápaválasztás iránti érdeklődés nem csupán vallási szempontokból táplálkozik. A fiatalok, bár nem feltétlenül vallásos meggyőződésből, mégis izgalommal követik az eseményeket, Ferenc pápa személyét pedig nem lehet leválasztani a jelenségről. Ő volt az a „cool-pápa”, aki a közösségi médiát ügyesen kihasználva elérte, hogy egyházfőként is vonzó legyen a fiatal generáció számára. Fontos társadalmi kérdésekkel foglalkozott, és bátor volt abban, hogy szlenges kifejezéssel élve, „nem vallásos buzgómócsingként” lépjen fel, ezzel is új színt hozva a papság világába.

A húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa elődeinél sokkal hangosabban szólt a társadalmi igazságosságról, a marginalizált csoportok védelméről, a LMBTQ-jogok melletti kiállásról és a klímaválság elleni harcról, amelyek mind égetően foglalkoztatják a jelenlegi generációt. Számukra a következő pápaválasztás kulcskérdése, hogy a bíborosok egy olyan egyházfőt válasszanak, aki folytatja Ferenc pápa párbeszédre építő stílusát, vagy inkább egy zárkózottabb, konzervatívabb irányvonalat képviselő utódot. A világ másfél milliárd katolikusa számára – reményeim szerint – ezek a témák nem csupán fontosak, hanem szorosan összefonódnak a Ferenc pápa által hangsúlyozott szinodalitás eszméjével, valamint azzal az erkölcsi tekintéllyel és diplomáciai súllyal, amellyel a pápai hivatal bír. Ez mind azt bizonyítja, hogy a keresztény tanítás nem csupán egy üres keret, hanem releváns és élő részét képezi az emberi tapasztalatnak az elmúlt kétezer év során. A "vallásos kozmosz" mindannyiunk életében jelen van, a szent és profán dimenziók pedig nem választhatók el a mindennapi életünkből; ezek szerves részei az emberek mindennapi működésének.