A szemünk előtt bontakozik ki, hogy Berlin vajon irányt mutat-e a jövő városainak, vagy inkább figyelmeztető példaként szolgál.

Az emberek mindig alaposan felkészülnek a nagy utazásokra, különösen, ha új városokat látogatnak meg. Hol lehet bérletet vásárolni? Melyek a legmegbízhatóbb élelmiszerboltok a környéken? Mely kerületekbe érdemes elkerülni az éjszakai barangolást? Tavaly szeptemberben, amikor Erasmus-ösztöndíj keretében Berlinbe készültem, már a tájékozódás során is hallottam, hogy ami Budapesten 10-20 perc, az Berlinben akár 30-40 perc is lehet. Amint megérkeztem, ezt gyorsan meg is tapasztaltam, hiszen naponta átlagosan 25-30 metrómegállót utaztam a szállásom és Kreuzberg, valamint Friedrichshain között. Berlin rendkívül tágas és mozaikosan szervezett; a város még mindig őrzi ipari múltjának és a történelmi kettéosztottságának nyomait. A helyiek a '90-es éveket gyakran káoszként emlegetik, amikor a régi ipari üzemek szinte mind bezártak, és számos üres, tulajdonjogilag tisztázatlan terület maradt utánuk. 1995 után a RAW (Reichsbahn-Ausbesserungs-Werk, Nemzeti Vasútjavító Művek) egyfajta vakfoltot alkotott, de nem sok idő telt el, mire az alternatív mozgalmak felfedezték ezt az elhagyatott területet.
A RAW már a 19. században is forgalmas ipari telephelyként, fontos összekötő csomópontként és oktatási intézményként szolgált. A korábban a Berlini II. Porosz Királyi Vasúti Műhely nevet viselő gyár részét képezte annak a gazdasági fellendülésnek, amelynek során Berlin a 20. század elejére a világ negyedik legnagyobb városává nőtte ki magát. A telephelyet 1918-ban keresztelték át végső nevére, és egészen 1995-ig üzemelt, amikor is a fal leomlása után szakaszosan bezárták. 1999 júliusában aztán művészeti és kulturális szakemberek egy csoportja az erre a célra alapított RAW-Tempel egyesület égisze alatt megkezdte a Revaler Straße 99. szám alatt elhelyezkedő épületek ideiglenes hasznosítását, RAW-Gelände néven.
Amikor először igyekeztem a RAW-Gelände felé este nyolc óra körül, elnéztem a villamosmegállót, és eggyel később szálltam csak le. Ekkor még nem sejtettem, hogy így születik majd meg egyik legmaradandóbb berlini emlékem: ahogy a Warschauer Straße vasúti hídján sétáltam a Revaler Straße felé, összetéveszthetetlen zajforrásra lettem figyelmes: a hídról lenézve azt láttam, hogy az árkádok alatt egy sebtében felépített DJ pulton és hangfalakon keresztül hamisítatlan 160 bpm-es hardstyle és hard techno tölti be a teret. A járókelők többsége csodálattal, némelyike rosszallással nyugtázta a jelenséget, és egy jó fél órára én is a körülbelül 30-40 fős csapathoz verődtem. Később világossá vált, hogy a meglepődött arcok valószínűleg hozzám hasonló turistákhoz tartoztak, hiszen amikor interjúalanyaimnak beszámoltam az élményről, a legtöbben csak megvonták a vállukat, és bólogattak, mondván: "Berlin is Berlining", és hogy a Warschauer Straße környéke még alkalmas az illegális bulik szervezésére.
Amikor beléptem a RAW területére, egy különös érzés fogott el: tudtam, hogy itt vagyok otthon. Ez a hely, ahol a városi élet és a kreatív szellem találkozik. Ha félreteszem a feltört aszfaltot, az üvegszilánkokat és a helyenként dzsungellé változott növényzetet, akkor azt kell mondanom, hogy ez a tér igazán közel áll az ideális közösségi hely fogalmához. Berlinben sokan a Berghainra gondolnak, amikor életre szóló élményekről beszélnek, de számomra a RAW volt az igazi felfedezés. Itt minden megtalálható, amire csak szükség lehet: éttermek, klubok és food truckok sorakoznak egymás mellett, miközben szabadtéri bárok invitálnak egy kis lazításra. Emellett könyvtár, galéria, kiállítóterek, gördeszkapark és falmászó helyszínek is várnak ránk, sőt, még "a világ legkisebb diszkóját" is megtaláljuk egy telefonfülkében. Ez a hely valóban egyedülálló élményt kínál, ahol mindenki felfedezheti a saját útját.
Napközben talán csupán egy elhagyott, veszélyes, felújításra váró ipari tájképként tűnik fel, de valójában a berlini életérzés igazi esszenciáját rejti magában. A RAW-Gelände minden egyes sarkában a kreativitás és az önkifejezés szelleme él: az épületek falait színes graffitik, politikai üzenetek, vagy éppen elgondolkodtató és humoros képek borítják. Itt minden elemnek megvan a maga története, és mindenki megtalálja a saját helyét. Legyen szó egy izgalmas technobuliról, egy csendes zug kereséséről, ahol könyvet olvashatsz, vagy egy baráti beszélgetésről egy pohár bor mellett - a RAW mindenkinek kínál valamit. Ez a tér sosem válik véglegessé; folyamatosan új rétegekkel és ötletekkel gazdagodik, állandó változásban van, és mindig új élményekkel várja látogatóit.
A RAW területe a közeljövőben jelentős átalakuláson megy keresztül. A 2015 óta itt tevékenykedő befektető célja a teljes körű felújítás, miközben igyekszik megőrizni a helyi közösségek és értékek lényegét. Azonban ez a két, látszólag eltérő cél gyakran feszültségeket szül a városfejlesztés során, mivel a terület elkerülhetetlenül elveszíti eredeti, nyers jellegét. Berlinben már tapasztalhattunk hasonló példákat: a híres foglaltház, a Tacheles megújulásával kapcsolatban számos kritika merült fel. Johannes Novy német szociológus 2023-ban "zombi urbanizmusnak" titulálta a folyamatot, hangsúlyozva, hogy noha a hely a város történelmi tereit próbálja utánozni, az eredeti hely szellemiségét nem tudja visszaadni, miközben a négyzetméterenként 15 ezer eurós lakásárak csak tovább fokozzák ezt az érzést. Ezek a fejlesztések "introvertált tereket" teremtenek, mint például a lakóparkok és irodanegyedek, amelyek szinte teljesen mentesek a pihenésre és közösségi interakcióra alkalmas zónáktól és zöldfelületektől. Ennek eredményeként a városrészbe csupán azok látogatnak el, akik az ottani funkciókat, mint lakhatás vagy munkavégzés, igénylik, így az utcák kihalttá válnak. Azonban a kongó üresség nem feltétlenül jelenti a nyugodt és békés lakókörnyezetet; sőt, az üres utcák éjszaka sokkal inkább veszélyesebbek lehetnek, mint a nap bármely szakában élettel teli városi terek.
A RAW jövője a befektetők szemében a jelenlegi és a jövőbeli funkciók harmonikus összekapcsolódásában rejlik. 2015 óta számos workshop keretein belül, a helyi közösségekkel és a lakossággal együttműködve formálták meg a tér prioritásait. E prioritások között kiemelkedően fontos szerepet kapott a történelmi értékek megóvása, a szabad terek védelme és a zöldfelületek bővítése. Az egyeztetések során felmerült a terület egy részének lakáscélú hasznosításának ötlete, de a helyi közösségek ellenállása miatt ezt elvetették. Ezzel sikerült csökkenteni a klubok, szórakozóhelyek és a lakók közötti potenciális konfliktusokat. Az együttműködés kézzelfogható eredményei is megmutatkoznak: 2019-ben a régi esztergályosműhely helyén megnyílt a Zene Háza, ahol éppen a látogatásom alatt néhány művész graffitizett. Ez a jelenet tökéletesen tükrözte azt az átalakulást, amely a környéken zajlik.
A környék emellett azonban új funkciókkal is gazdagodik majd: irodák, élelmiszer- és kiskereskedelmi üzletek, egészségügyi és sportlétesítmények nyílnak. Ezzel a terület státusznövekedése okozta dzsentrifikáció elkerülhetetlen - a befektetők hiába tesznek lépéseket a közösségek megóvásáért, minden szereplő tudatában van annak, hogy a megújulás után a RAW karaktere már nem lesz olyan, mint régen. Hiába működnek tovább a klubok, az underground természeténél fogva nem hajlandó alkalmazkodni egy makulátlan, steril környezethez, így a helyek ugyan fennmaradnak, de a kultúra új táptalajt fog keresni magának. Viszont az egyre kommercializálódó városi térben egyre kevesebb olyan szabad tér van, ami az alternatív kultúra búvóhelyévé válhat, és ha ezt nem ismerjük fel időben, búcsút mondhatunk városaink jövőbeli kreatív szakembereinek. És minden szétesett közösségért, minden befejezett történetért kár - de a városok folyamatos változásban vannak, és ezt a berlinieknél kevesen érzékelik jobban.
Ha a berlini városvezetés által előszeretettel hangoztatott "cautious urban development" (óvatos városfejlesztés) elvére gondolok, azt látom, hogy az óvatosság számtalan helyen csak egy kötelezően odabiggyesztett jelző, amivel fel lehet pántlikázni a gyakorlatban az óvatosságtól igen messze álló fejlesztéseket. A RAW esete azonban példát statuálhat arra a szemléletmódra, ahogyan bármilyen városi térről gondolkodnunk kellene: a lakosság és a helyi közösségek minél magasabb fokú bevonásával és egyetértésével, a lehető legkisebb mértékű károkozással, a dzsentrifikáció tudatos mérséklésével. Szerencsénkre ez a megközelítés Budapesten sem ismeretlen: a VaLyo Egyesület és a Kortárs Építészeti Központ legutóbb a budai Hengermalomban mutatta meg, hogyan képzeli el a tér újjáélesztését. Meggyőződésem továbbá, hogy a magyar fővárosban is számtalan olyan üres terület található, ami ideális helyszínül szolgálna egy RAW-Gelände mintájú színtér számára (például Dél-Pest vagy Csepel barnamezős területein). A közösségek kétségkívül megvannak, de úgy tűnik, hogy eddig a város nem igazán tudott vagy akart foglalkozni a szabad terek folyamatos szűkülésével, miközben a jelenlegi barnamezős területek alternatív hasznosítása adekvát megoldás lenne erre a problémára. A közösségvezérelt, "óvatos" fejlesztések persze jelentős mennyiségű időt és erőforrásokat követelnek, de hiszem, hogy a jövő városának ezen az úton kell haladnia - hogy rácáfoljon a Savignyplatz S-Bahn megállóban felfestett graffitire.
Az AM Tacheles tökéletes példája annak, hogy a közösségek érdekeit figyelmen kívül hagyó kezdeményezések, amelyek nem tartják fontosnak a hely szellemének megőrzését, végső soron kommercializálják a városi teret, ezzel pedig kiüresítik annak valódi értelmét. A korábbi közösségek nem csupán az identitásukat vesztették el, hanem a fokozódó gazdasági nyomás miatt már nem is térhetnek vissza a számukra egykor otthont adó helyszínekhez. Ezzel szemben a RAW-Gelände új, inspiráló példát kínálhat a felülről irányított, ám mégis inkluzív és közösségközpontú városfejlesztés irányába. Hogy ez a példa mennyire válik valósággá, az a közeljövő eseményeitől függ.