A NASA kiképzése már mögötte van, és most már csak egy lépés választja el Kapu Tibort a világűr csodáitól.


A magyar kutatóűrhajós is sikeresen teljesítette a NASA kiképzését. Kapu Tibor az Ax-4 misszió tagjaként legkorábban májusban elindulhat a Nemzetközi Űrállomásra.

Újabb lépéssel közelebb a felbocsátáshoz - az Ax-4 legénysége sikeresen teljesítette a NASA kiképzését! - tette közzé szombaton a HUNOR - Magyar Űrhajós Program. A csütörtöki Év embere 2024 díjátadáson, amikor Kapu Tibor élőben jelentkezett be Houstonból, elmondta, hogy pénteken lesz az utolsó vizsgájuk.

Kapu Tibor sikeresen teljesítette a NASA űrhajóskiképzését

Most elérkezett a várva várt pillanat:

A felkészülés 2024 augusztusában vette kezdetét a NASA houstoni Johnson Űrközpontjában, ahol az Ax-4 legénysége intenzív tréningeken és gyakorlati gyakorlatokon vett részt, hogy felkészüljenek a következő űrmisszió kihívásaira.

- olvasható a HUNOR - Magyar Űrhajós Program közösségi oldalán.

A jelentések szerint a program új szintre lépett, miután az Axiom Space különleges moduljaival és a SpaceX által biztosított tréningekkel gazdagodott, melyek során a legénység tagjai főként a Dragon kapszulára összpontosítottak. A kiképzés záróakkordjaként egy hagyományos patch-ünnepség keretében ünnepelt az Ax-4 csapata, a NASA és az Axiom Space küldetésirányítóival közösen. Ezzel az Ax-4 űrhajósai beléptek az utolsó felkészülési szakaszba, hiszen a tervek szerint a felbocsátás legkorábban 2025 májusában várható. A legénység tagjai már készen állnak a küldetésük végrehajtására a Föld körüli pályán, és Kapu Tibor számára a világűr elérése már csupán egy karnyújtásnyira van.

Related posts