A magyar mezőgazdaságot sújtó kettős tragédia figyelmeztető jelként szolgál - a volt miniszter bölcs tanácsai.
Botos Katalin a Rubiconban publikált írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy a mezőgazdaság visszaesésének elsődleges oka a 1945-ös földosztás volt. E lépés célja a paraszti réteg földhöz jutásának elősegítése volt, ám a Kommunista Párt ezt a folyamatot politikai érdekek mentén manipulálta. A földosztás nyomán kialakult birtokstruktúra gazdaságilag nem bizonyult életképesnek, hiszen a számos kis parcella miatt rendkívül nehézkessé vált a nemzetközi piacra való termelés.
A szerző kiemeli, hogy a későbbi téeszesítés a nagyüzemi termelés elősegítése érdekében indokolt lett volna, azonban a diktatúra alatt ezt a folyamatot brutálisan és embertelen módon hajtották végre. E lépések nem csupán az emberi tényező, a középparaszti réteg kiirtása révén rombolta le a humán tőkét, hanem jelentős ökológiai károkat is okozott a rövid távú, mennyiségorientált megközelítés következtében. Ez a tragikus esemény a világháború utáni korszak első komoly drámája volt.
A második tragédiát a rendszerváltás utáni reprivatizáció hozta magával. Botos Katalin elemzése szerint a Kisgazdapárt a mezőgazdasági kárpótlás ígéretével nyerte el a politikai támogatást. A kutató hangsúlyozza, hogy az MDF kezdeti agrárprogramja, amely Bogárdi Zoltán nevéhez fűződik, a kis- és középgazdaságokban látta a jövőt, ám ez a vízió két alapvető téveszmére épült: a szovjet és hazai piacok biztos meglétére. A Szovjetunió összeomlásával azonban ezek a piacok eltűntek, és a magyar mezőgazdaság egy felkészületlen, rendkívül nehéz globális versenyhelyzettel nézett szembe.
Botos Katalin szerint aggasztó jelenség, hogy az EU-s agrártámogatásokra való túlzott támaszkodás nemcsak a mezőgazdasági szektort, hanem a gazdák hosszú távú fenntarthatóságát is veszélyezteti.
Ez a jelenség a rövid távú szemléletmód és a kiszolgáltatottság következményeit tükrözi. Erre jó példa a cukorgyárak sorsa: miután felvásárolták őket, végül bezárták az üzemeket, ami a cukorrépa-termelők számára a piac elvesztését jelentette.
A szerző szerint a kormánynak támogatnia kellett volna a szövetkezeti modellt, amire Ausztriában látott példát. Úgy véli, az államnak aktívan be kellett volna avatkoznia a gazdaságba, felvásárló szervezetek és helyi élelmiszer-feldolgozó ipar kiépítésével. A magántermelők támogatásának elmaradása és a nagy külföldi kereskedelmi láncok elterjedése miatt a termőfölddel való gazdálkodás sokaknak nem érte meg, ami munkahelyek megszűnéséhez és a vidék elnéptelenedéséhez vezetett.
Botos Katalin rámutat arra, hogy...
a lakosság élelmiszer-fogyasztásának jelentős része ma már importból származik, ami komoly devizakiáramlást jelent,
Az agrárágazat Magyarország történetének szerves része, amely évszázadok óta folyamatosan hozzájárul a devizatöbblethez. Az ország mezőgazdasági termelése nem csupán gazdasági értelemben fontos, hanem kulturális és hagyományos szempontból is meghatározó szerepet játszik.
A végső következtetések között szerepel, hogy az agrárium jelentőségét a politika az elmúlt évtizedekben gyakran tévesen értékelte. A vidék ereje, az ágazat szerepe az exportban, valamint ökológiai hozzájárulása kiemelkedő fontosságú lenne a gazdaságpolitikai döntésekben. Miközben a kocsma mint közösségi tér értéke vitathatatlan, mégis elengedhetetlen a felvásárló hálózatok fejlesztése, a kulturális színvonal emelése, és a modern technológia integrálása a mindennapi életbe, hogy a vidéki élet vonzó alternatívát kínáljon a fiatal generáció számára.
A szerző a 80-as években az Agrárkutó Intézet munkatársa is volt.
