A kétegyházi gyilkos megpróbálta apjára hárítani a felelősséget a borzalmas cselekedete miatt.
A vádlott kegyelmi kérelmét az Elnöki Tanács elutasította, és végül 1967. május 25-én végrehajtották a halálos ítéletet.
"Nem tudom megengedni magamnak, hogy megbocsássak a bűncselekményért... A törvény ezt nem teszi lehetővé. Az első halálos ítélet után egyfajta megnyugvás öntött el: tudtam, hogy ez az ember édesanyját ölte meg! Halálos csapást mért saját anyjára, és ha módjában állt volna, az apja sorsa is megpecsételődött volna. Egy anyagyilkosnak sosem tudnék megbocsátani... sem bíróként, sem pedig emberként. Ezért az ítélet kihirdetése után nyugodt szívvel hajthattam fejem a párnára."
1968 márciusában, a Békés Megyei Népújság számára dr. Vermes Vilmos, a Békés Megyei Bíróság elnökhelyettese osztotta meg gondolatait. Egy évvel korábban ő mondta ki ifjabb Csőke György ügyében a halálos ítéletet. Dr. Vermes Vilmos 1948 óta aktív tagja a megyei bíróságnak, és a lap újságírójának elárulta, hogy "ahhoz, hogy a bíró lelkiismerete nyugodt legyen, nem csupán a hivatalában gondolkodik. Számos álmatlan éjszaka, rengeteg aggodalom előzi meg az ítélet megszületését."
Az említett Csőke alig harminc évesen Kétegyházán 1966 októberében egy veszekedést követően az anyját és apját is baltával támadta meg. Az előbbi belehalt a fejszecsapások miatti sérüléseibe. A nyomozás lezárása után az ügyészség gyilkossággal és emberölési kísérlettel vádolta meg a férfit. A tárgyalás pedig 1968. február 1-jén kezdődött el Gyulán, a Békés Megyei Bíróságon. A vádlott a történtekről elmondta, hogy a vita édesanyja és közte amiatt kezdődött, mert szülei ellenezték a házasságkötését.
A feleségjelölt egy ideig ott is lakott Csőkéék házában, ami állandó ellentétet és vitát szított. Az ominózus napon Csőke a termelőszövetkezetben dolgozott, majd amikor hazament, elkezdte a fát felvágni. Eközben anyja elkezdte kérlelni őt, hogy ne házasodjon össze az ellenzett nővel. Szó, szót követett, mire ifjabb Csőke György a kezében lévő baltával a félig guggoló édesanyja nyakába vágott, majd amikor az asszony megrogyott, egy csapással halálos ütést mért rá. Ezután a holttestet a színbe vitte, a nyomokat eltüntette, s amikor apja hazaérkezett, azt mondta, hogy anyja a szomszédba ment csigatésztát csinálni.
A gyilkos vacsorája az apjával csendes és szokásos volt, a kártyapartik pedig a régi hagyományok szerint zajlottak. Amikor az apja végül álomba merült, Csőke egyre inkább a sötét gondolatok fogságába esett. A kalendárium lapozgatása közben egyre inkább megerősödött benne a szándék, hogy megölje az apját is, mint ahogyan az anyját tette. Már-már elhatározta magát, amikor baltával a kezében rontott az ágyban fekvő férfira, azzal a dühös kijelentéssel, hogy "az anyámat megöltem, te vagy a következő!" Ám a sors iróniája közbeszólt: a balta foka a mennyezet gerendájába ütközött, így az ütés ereje jelentősen csökkent. Az első csapás következtében az idős férfi súlyosan megsérült, elvesztette az egyik szemét, de a második ütést már sikerült kivédenie. Az életét végül a gyors orvosi beavatkozás mentette meg, amely az utolsó pillanatban érkezett, hogy megmentsen egy látszólag végleg eldőlt sorsot.
A vádlott, ifjabb Csőke György, a bíróság előtt elmondta, hogy apjával való végzetes összecsapását az vezérelte, hogy a családi dráma bonyolult szálait saját érdekei szerint alakíthassa. Azt tervezte, hogy apja kezére hárítja édesanyja halálát, miközben ő csupán a bosszú eszközévé vált. Az önvallomás során világossá vált, hogy a konfliktus mélyebb érzelmi sebeket rejtett, amelyek végül a tragédiához vezettek.
A megyei bíróság figyelembevételével ifjabb Csőke György büntetett előéletének súlyos tényei, elvetemült cselekedetei és a társadalomra gyakorolt veszélyessége alapján, 1968. február 6-án halálra ítélte a vádlottat, aki több emberölés kísérletét követte el. Az első fokon hozott ítéletet a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette. Miután Csőke kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította, a férfi sorsa beteljesedett: 1967. május 25-én végrehajtották rajta a halálos ítéletet.
